Virág és elveszett gyümölcs

Lábam alatt
földbe tört növényi szárak
az ősz rozsdamanói
felkúsznak a fák leveleire
önvédő virágok
a föld ablakaiban
most a férfiaké a világ
de nem soká eljön a nők ideje
Nyaram szürke napjait
úgy töltöttem el
hogy feküdtem a fehér fényben
szemem a moccanatlan égen
de télen majd csillagtól csent
fényben csíráznak magvaim
lehetne-e telemben
virágcserepedben
virág-születésem
Most manók körében állok
akkorák mint az ujjam
ezentúl minden neszre
fülelni fogok
sorsom az idő vizén lebeg
te örvényekben bujdosol
s érett gyümölcsünk
perzselő tűzben sül-forog