I. A pusztán a Bibliára épülő hitről

/ „Az Özönvíz-mítoszokat talán azért találták ki, hogy magyarázatot adjanak arra, hogy tengeri állatok fosszíliái találhatók a hegyekben.” /

1. A Biblia egyik legfontosabb szereplője, Jézus Krisztus születése után feltehetőleg több, mint kétezer évvel (amikor ezt írom) a Biblia vallásának, a kereszténységnek és egy Bibliával szoros kapcsolatban álló másik vallásnak, az iszlámnak rengeteg követője van: több, mint bármely más földi vallásnak. Ezért is lenne fontos, hogy rámutassunk a Bibliában fellelhető hibákra, amelyek károsak a Bibliát olvasó egyénekre, és ezáltal az emberiségre nézve. Ebben a műben a Bibliának egy logikusan felépített kritikáját szándékozom nyújtani az olvasó számára, amely majdnem ugyanazt az utat járja be, mint az az ember, aki most ismerkedik meg a Bibliával. A Biblia Ószövetségi része (amely nagyjából megegyezik a zsidó vallás szent írásaival) olyan hosszú, hogy a keresztények általában inkább azt szokták javasolni, hogy a Biblia Újszövetségi részével kezdjük a Biblia olvasását, azon belül is az evangéliumokkal (az evangélium szó jelentése: Örömhír). Ezek nagyjából arról szólnak, hogy a Názáreti Jézus (akit a történelemben Jézus Krisztusként ismerünk) az ókorban, Izrael földjén nagyon hatékony tanító és csodás gyógyító tevékenységet végzett, de mivel erősen kritizálta a zsidók egy részét (például a „farizeusokat” és az „írástudókat”, avagy a szent írások ismerőit), és mivel önmagát Isten Fiának (pl. Jn:15:1-6), vagy valamilyen hasonló nagy hatalomnak tekintette (pl. Jn:6:48-58), halálra ítélték és keresztre feszítették. A Biblia szerint azonban a keresztre feszítés által okozott halála után három (vagy kevesebb) nappal feltámadt, és megalapította a kereszténységet. Így szól ez a rész Márk Evangéliumában (Mk:16:14-20):

Azután, mikor asztalnál ülnek vala megjelenék magának a tizenegynek, és szemükre hányá az ő hitetlenségöket és keményszívűségöket, hogy azoknak, a kik őt feltámadva látták vala, nem hivének, És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek. A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik. Azok pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára. Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerősítvén az ígét a jelek által, a melyek követik vala. Ámen!

Ezek szerint itt olvasható a Bibliának az a része, amely önmagában is rosszabbá teszi a kereszténységet (például) a Buddhizmusnál: „Aki nem hisz, elkárhozik.” (A kárhozat pedig napjainkban azt jelenti: örök szenvedés vár rá a Pokolban.) Néhány félősebb fiatalnak ez olyan lelki terrort jelenthet, amely vak hitre késztetheti őket, és ezáltal akár lelki betegséget is okozhat náluk (de erről talán később). Nem könnyű azonban meghatározni, hogy pontosan miben kellene hinni ahhoz, hogy üdvözüljünk. Napjainkban többféle keresztény felekezet van, amelyek mellett más és más érvek szólnak. De egyik közismert felekezet sem híres arról, hogy az átlagos tagjai (1) ördögöket űznek, (2) új nyelveken szólnak, (3) kígyókat emelnek fel, (4) ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, (5) betegekre teszik rá kezüket, és azok meggyógyulnak. Ha pedig így van, akkor az új hívő talán mindaddig bizonytalan lesz a saját üdvösségében (és abban, hogy ő elég jó hívő-e), míg ő is képes nem lesz produkálni az említett jeleket. Hasonló okokból, az új hívő valószínűleg nem is akar csatlakozni azokhoz a felekezetekhez, amelyekben nem tud hinni (hiszen nem űznek ördögöt, nem szólnak új nyelveken, nem emelnek fel kígyókat, nem isznak halálosat és maradnak élve utána, és nem teszik rá betegekre a kezüket úgy, hogy azok meggyógyuljanak). Tehát, az új hívő a Bibliát valószínűleg önállóan értelmezi, vagy esetleg valamilyen keresztény szekta tagja lesz. Ez pedig újabb problémákhoz vezethet…

2. Ott tartunk tehát, hogy az új hívő kezébe vette a Bibliát, és a Márk Evangéliumának végén leírt kárhozattól való félelmében elkezdett vakon hinni benne. Valószínűleg nem gondolt arra, hogy az említett kárhozat csak azokat érintheti, akik Jézus eredeti tanítványainak, az apostoloknak a szavát nem hiszik el (akik pedig állítólag csak azt hirdették, amiket közvetlenül tapasztaltak, lásd 1Ján:1:1-3), és valószínűleg arra sem gondolt, hogy a „kárhozat” itt nem örök kárhozatot jelent (az egyik „végső” helyen, Pokolban), és arra sem, hogy Jézus egyszerűen csak hazudott vagy tévedett, amikor ezeket mondta. Ehelyett a evangéliumok (és az azokban leírt hatásos retorika és csodás gyógyulások) szinte hipnotizálhatták őt, és az emberiség tekintélye és tisztelete azt sugallhatták neki, hogy annak keresztény múltja csak jó lehet. Szóval, az új hívő a Bibliának valószínűleg ugyanolyan, vagy talán még nagyobb tekintélyt kezdett tulajdonítani, mint az abban bemutatott apostoloknak. Az is lehet, hogy a csodákban azután kezdett el hinni, miután bármely más spirituális kultúrában, például a parapszichológiában vagy a reikiben elég bizonyítékot talált arra, hogy ilyen csodák létezhetnek. Ez felkelthette az érdeklődését az Újszövetség iránt, amit akár ingyen is megkaphatott buzgó keresztényektől, például a Gedeon Társaság tagjaitól. (Legalábbis így lett keresztény ennek a műnek a szerzője, mielőtt csalódott volna a vallásban.) Tehát, ott tartunk, hogy az új hívő a Bibliát olvassa, amiben úgy érzi, hogy vakon kell hinnie (ha üdvözülni akar). Néhány bibliai részt, például a szeretetről és a gyógyulásokról szóló részeket vagy a Hegyi Beszédet (vagy annak elejét: Mt:5:1-12) szimpatikusnak találhat, más részek felett átsiklik, de ezek közé bekeverve talál olyan részeket is, amikkel nem tud mit kezdeni, mert hátrányosan érintik, de kíváncsivá teszik őt, hogy mi lehet ezek értelme (szóval ezek a meghökkentő részek nagyobb hangsúlyt kaphatnak nála, mint mások). Itt most ezeket a részeket tárgyaljuk. Nézzük először is a hívőnek a szüleivel való kapcsolatáról szóló részeket. Máté Evangéliumában együtt szerepelnek ezek (Mt:10:34-38):

Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe. A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám. És a ki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.

Ennél is „erősebben” fogalmaz Lukács Evangéliuma (Lk:14:25-27):

Megy vala pedig ő vele nagy sokaság; és megfordulván, monda azoknak: Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom. És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom.

Így szól Lukács Evangéliuma a keresztények családi békéjéről (Lk:12:51-53):

Gondoljátok-é, hogy azért jöttem, hogy békességet adjak e földön? Nem, mondom néktek; sőt inkább meghasonlást. Mert mostantól fogva öten lesznek egy házban, a kik meghasonlanak, három kettő ellen, és kettő három ellen. Meghasonlik az atya a fiú ellen, és a fiú az atya ellen; és az anya a leány ellen, és a leány az anya ellen; napa a menye ellen, és a menye a napa ellen.

A keresztények új hite sok esetben valóban nincs jó hatással a családi békére, hiszen a családtagokat zavarhatja az új hit. De vajon a hívőnek is proaktív módon „meg kell gyűlölnie” a családtagjait, és vajon ennek minden esetben így kell lennie? (Máté Evangéliuma szerint elég, ha a keresztény ember jobban szereti Jézust, mint a saját szüleit, és ehhez Lukács Evangéliuma szerint némely esetben szükséges lehet az, hogy meg is gyűlölje őket. A Biblia fordítása és félreérthetősége miatt azonban előfordulhat, hogy a vakon hívő ember még annál is inkább megrontja a kapcsolatát a családjával, mint ahogyan azt Biblia megkívánta volna.) Jó kérdés, hogy hogyan állhat fenn ennek alapján egy keresztény család, keresztény szülők keresztény gyermekeivel… Kommentár nélkül még ehhez a témához tartozik a következő bibliai idézet (1Ján:3:8-10):

A ki a bűnt cselekszi az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. Senki sem cselekszik bűnt, a ki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született. Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: a ki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, a ki nem szereti az ő atyjafiát.

3. Az imént egy olyan esetet láthattunk, ahol a Biblia gonoszsága vagy legalábbis a helytelen értelmezése problémákat okozhat a hívőnek (aki valószínűleg egyedül értelmezi a Bibliát, hiszen nem talál elég jó csodatévő keresztény mentort és hiteles felekezetet). Nézzünk meg most még egy másik vitatott témát, ahol a Biblia nagy károkat okozhat a vakon hívőnek: ez pedig az öncsonkítással kapcsolatos bibliai részek témája. Máté Evangéliumában a paráznasággal összefüggésben olvasható az öncsonkítás javaslata (Mt:5:27-30):

Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében. Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék. És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.

A Biblia újabb fordításaiban a „megbotránkoztat” szó helyett például a „bűnre csábít” kifejezés szerepel. Most nézzük meg azt a bibliai részt, amivel az előbb idézett részt a vakon hívő keresztény összekapcsolhatja (Mt:19:8-12):

Monda nékik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. Mondom pedig néktek, hogy a ki elbocsátja feleségét, hanemha paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és a ki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő. Mondának néki tanítványai: Ha így van a férfi dolga az asszonynyal, nem jó megházasodni. Ő pedig monda nékik: Nem mindenki veszi be ezt a beszédet, hanem a kinek adatott. Mert vannak heréltek, a kik anyjuk méhéből születtek így; és vannak heréltek, a kiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, a kik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért. A ki beveheti, vegye be.

A Biblia újabb fordításaiban a „kiherél” szó helyett például a „képtelenné tesz a házasságra” kifejezés, vagy az „eunuch” szó szerepel. Előfordulhat, hogy a vakon hívő az előbb idézett két bibliai rész alapján úgy érzi, hogy csak úgy kerülheti el a paráznaság bűnét, ha kasztráltatja magát. A mi korunkban azonban ez nem olyan gyakori, mint az ókorban, és akár lelki betegnek is tarthatják miatta a vakon hívőt. Ha pedig pszichiátriai gyógyszereket írnak fel neki emiatt, akkor az ezen gyógyszerekhez való hozzászokás után akár már valódi pszichiátriai betegség is kialakulhat nála. Ne is beszéljünk arról az esetről, hogy mi van akkor, amikor a kasztrálás sikerrel jár… (Egyesek szerint az egyik ókeresztény író, Órigenész valóban kasztráltathatta magát.) A vakon hívőknek az előbb említetteken kívül a Biblia egyéb részei is károkat okozhatnak, álljon itt kommentár nélkül a következő (Mt:5:39-42):

Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is. És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is. És a ki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre. A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.

4. Most tegyük fel, hogy a vakon hívő elfelejti a Márk Evangéliumának a végén írt állításokat arról, hogy a hívők (1) ördögöket űznek, (2) új nyelveken szólnak, (3) kígyókat emelnek fel, (4) ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, (5) betegekre teszik rá kezüket, és azok meggyógyulnak. Tegyük fel azt, hogy ezek az állítások nem motoszkálnak tovább a vakon hívő tudattalanjában, és ezáltal ő hajlandóvá válik arra, hogy csatlakozzon valamilyen keresztény közösséghez (amelyik nem igazán produkálja az említett jeleket vagy csodákat). Melyik keresztény közösséghez csatlakozzon? Akit a Biblia olvasása tett kereszténnyé, ahhoz (eleinte) valószínűleg közelebb állnak a protestáns egyházak, mint a katolikus vagy ortodox egyházak, hiszen a protestáns egyházak (mint pl. a Lutheránus / evangélikus, a református vagy a baptista egyház) hitének alapja (állítólag) elsősorban a Biblia. A protestánsok nem szólítják a papjaikat „atyának”, mint a katolikusok, és ezáltal úgy tűnik, hogy jobban betartják a Biblia erre vonatkozó tanácsát vagy parancsolatát (Mt:23:8-10):

Ti pedig ne hivassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, a ki a mennyben van. Doktoroknak se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus.

Itt persze fennáll az az értelmezési lehetőség, hogy ez a tanács vagy parancsolat csak azoknak az embereknek szólhatott, akikhez akkor Jézus éppen intézte a szavait… de ha ez már belekerült a Bibliába, mégis inkább úgy érezzük, hogy az olvasóknak is szólhat ez. Egy másik bibliai tanács, amit a katolikusok nem tartanak be, hogy a püspökök (és a diakónusok) legyenek egyfeleségű emberek, hiszen a katolikus papok és püspökök vállalják a cölibátust, a papi nőtlenséget, bár a pápa talán házasodhatna (1Tim:3:1-5):

Igaz ez a beszéd: Ha valaki püspökséget kiván, jó dolgot kíván. Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos; Nem borozó, nem verekedő, nem rút nyereségre vágyó; hanem szelíd, versengéstől ment, nem pénzsóvárgó; Ki a maga házát jól eligazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel; (Mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mimódon visel gondot az Isten egyházára?)

Rövidebben, a Biblia szerint a diakónusok is legyenek egy feleségűek (1Tim:3:12):

A diakónusok egy feleségű férfiak legyenek, a kik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják.

Ezt a bibliai javaslatot a katolikusok közül jelenleg csak az „állandó diakónusok” egy része tartja be (bár, a katolikus papi nőtlenség talán védhető úgy, hogy a Timótheushoz írt első levél írásának idején nem volt elég nőtlen férfi papnak, és csak ezért javasolta Pál az egy feleséget, máshol viszont már ő is nőtlenséget javasol: 1Kor:7:7-9). Az előbb említett és egyéb indokok (például a történelemben a katolikus „bűnbocsánatárusok” gyakorlata, vagy a bálványimádáshoz hasonló katolikus szentképek és szobrok) alapján a Bibliát olvasó emberhez valószínűleg közelebb állnak a protestánsok, mint a katolikusok. De ez nem jelenti azt, hogy a protestánsok teológiája, liturgiája és szokásai tökéletesek lennének! Más szóval, nem biztos, hogy ők jobban értelmezik a Bibliát annál a tehetséges embernél, aki a Bibliát önállóan olvassa, és a teológiáját pusztán a Biblia alapján építi fel… Bár, az is igaz, hogy a protestánsok is segíthetnek abban, hogy lebeszéljék a vakon hívőt arról, hogy meggyűlölje a szüleit, vagy hogy kasztráltassa magát. A különböző protestáns egyházak és keresztény közösségek a Bibliát más-más módon értelmezhetik, amelyek között lehet akár nagyjából helyes értelmezés is (ami természetesen nem jelenti azt, hogy a Biblia igaz lenne, vagy a kereszténység jó vallás lenne).

5. A sok hiba, amit a különböző protestáns keresztény felekezetek vétenek, a Bibliában hívő ember kálváriája szempontjából érdekes (ide tartozhat talán: Mt:16:5-12). Tekintsük most ezek közül csak a Baptista Egyházat, mert ezen mű szerzője csak ezt ismerte meg közelebbről. A baptistáknál a „megtérés” által válik valaki kereszténnyé, ami akár a Biblia felületes ismerete után is megtörténhet (ezután azonban ajánlott neki a Bibliát gyakran olvasnia). Csak azt kell elhinnie, hogy megtérés nélkül minden ember (magát Jézus Krisztust kivéve) bűnös, és ebből az állapotból csak Jézus Krisztus áldozata (kereszthalála és feltámadása) által üdvözülhet, ami ingyenes, és csak el kell hinni és el kell fogadni (hogy ő az Úr, és meghalt értünk) és meg kell köszönni (hogy szenvedett „helyettünk” és „miattunk”), ezután pedig a (feltámadásban való) hit által üdvbizonyossága is lehet. A megtérést követi a bemerítés (a keresztelés megfelelője), amit a baptistáknál felnőttkorban szoktak elvégezni. Nos, ezzel a teológiával van néhány probléma…
Az egyik probléma az, hogy Jézus valószínűleg nem „helyettünk” szenvedett: Jézus után az apostolok nagy részét szintén kivégezték, a katolikusoknak pedig szintén szenvedésekben van részük (amelyek egy részét a keresztény mivoltukból fakadóan vállalják), erre mondják azt, hogy „mindenkinek megvan a maga keresztje”. Sok ember talán többet is szenved élete során, mint amennyit Jézus szenvedett. De ez a probléma talán mégsem mond ellent a baptista hitnek, hiszen a hívő elhiszi, hogy Jézus áldozata óvja meg őt a Pokol szenvedéseitől. Viszont úgy tűnik, hogy problémás marad benne az, hogy ez az állítás logikailag önmagára hivatkozik: „Jézus helyettem is szenvedett, ha elhiszem, hogy Jézus helyettem is szenvedett” (de ha nem hiszem el, akkor nem).
A másik probléma az, hogy a Biblia alapján nehéz bizonyítani, hogy Jézust „miattunk” (vagy ahogy némelyik megtérő ima fogalmaz, „miattam”), illetve a „bűneinkért” vagy a „bűneink miatt” feszítették keresztre. Hogyan halhatott meg Jézus a mi bűneinkért (illetve a modern keresztények bűneiért), ha mi még nem is éltünk abban az időben? Hogyan lehetett (volna) később az ok, mint az okozat? Honnan jön ez a hit? Pl. János apostol első leveléből (1Jn:2:2):

És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is.

Ugyanebből a levélből máshol (1Jn:4:10):

Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a a mi bűneinkért.

Esetleg Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt leveléből (Róm:4:23-25):

… De nemcsak ő érette iratott meg, hogy tulajdoníttaték néki igazságul, Hanem mi érettünk is, a kiknek majd tulajdoníttatik, azoknak tudniillik, a kik hisznek Abban, a ki feltámasztotta a mi Urunkat a Jézust a halálból, Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért.

Vagy Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első leveléből (1Kor:15:3-4):

Mert azt adtam előtökbe főképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint; És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint;

Hogyan kell az idézett bibliai részeket érteni? Ezek a bibliai részek kommentárként szolgálnak az evangéliumokhoz. Ezek szerint Jézus kereszthalálát a kortársainak a bűnei okozták, amelyben részük volt a tanítványoknak, a zsidóknak és a rómaiaknak is (szóval, több ember kisebb bűnei összeadódtak, és ez vezetett Jézus keresztre feszítéséhez). Valószínűleg így kell tehát érteni azt, hogy Jézus meghalt a világ bűneiért: meghalt a kortársainak a bűnei miatt! Aki pedig a modern korban lesz hiteles keresztény, annak igyekeznie kell elkerülni azt, hogy ez még egyszer megtörténhessen (v.ö.: Zsid:10:26-27), tehát valószínűleg vonakodni fog attól, hogy elfogadja, hogy Jézus meghalt az ő bűneiért is… Egyébként talán a témához kapcsolódik, ahogy Jézus a farizeusokat szidja (Luk:11:47-48), szóval talán nem véletlen, hogy Jézus így beszél (Mt:23:29-32):

Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert építitek a próféták sírjait! és ékesgetitek az igazak síremlékeit. És ezt mondjátok: Ha mi atyáink korában éltünk volna, nem lettünk volna az ő bűntársaik a próféták vérében. Így hát magatok ellen tesztek bizonyságot, hogy fiai vagytok azoknak, a kik megölték a prófétákat. Töltsétek be ti is a ti atyáitoknak mértékét!

Az ókeresztények az Apostoli Hitvallás (avagy a Credo, vagyis a Hiszekegy ima, az „apostolok jele” vagy a „hit szabálya”) elmondását követelték meg a bemerítés (avagy a keresztelés) feltételeként, ez pedig nem tartalmazza azt, hogy Jézus Krisztus az új hívő bűnei miatt (illetve helyette, vagy akár őérte) halt volna meg (v.ö.: Róm:10:9). Így szól ez a hitvallás tíz pontba szedve, kissé átalakítva (a Tíz Parancsolathoz hasonlóan két kéz öt-öt ujján megszámolható módon):

1. Hiszek egy Istenben, mindenható atyában, mennynek és földnek teremtőjében.
2. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették.
3. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül,
4. fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
5. Hiszek Szentlélekben.

6. Hiszem a Szent Egyházat,
7. a szentek közösségét,
8. a bűnök bocsánatát,
9. a test feltámadását
10. és az örök életet. Ámen.

Amikor ezen mű szerzője a baptistákhoz járt, nem találkozott ott az Apostoli Hitvallással. Ez és egyéb indokok (például a baptista dalokban fellelni vélt hibák, illetve a baptista megtérés üdvbizonyosságának hiánya) alapján inkább a Római Katolikus Egyházba kezdett el járni. (Az Apostoli Hitvallásról egyébként Tyrannius Rufinus ókeresztény író is írt.)

6. Most tegyük fel, hogy az új hívő elfelejti azokat az előzőleg említett bibliai részeket (és egyebeket), amelyek a Római Katolikus Egyház ellen szólnak, és megismerkedik a katolikus hittel, abban a reményben, hogy az valódi megszentelődést tud nyújtani a számára. Erős érv szólhat emellett: a katolikusok hagyománya töretlen úton jut el a hívőkhöz. A katolikusok hite szerint Jézus Krisztus kegyelmét és a megszentelődést a „szentségekből” való részesedés által lehet igényelni (ez tehát egyszerűbb, mint az azon való morfondírozás, hogy én most megtértem-e már, vagy még nem). A Római Katolikus Egyház hétféle szentséget kínál: ezek (1) a keresztség, (2) a szentgyónás (bűnbocsánat), (3) az Eucharisztia (vagy „áldozás”), (4) a bérmálkozás, (5) a házasság, (6) az egyházi (papi) rend, és/vagy (7) a betegek kenete (vagy utolsó kenet). Ezek a szentségek állítólag nem csak a bűnök bocsánatát hozhatják el a hívő számára, hanem képesek lehetnek akár arra is, hogy megszenteljék őt úgy, hogy később ne kövesse el ezeket a bűnöket. A szentségekhez való járulás reményében az új hívő részt vehet katolikus hittan órákon, elolvashat katolikus hittan könyveket, megismerheti a Katolikus Egyház Katekizmusát (KEK), stb. A jelen műnek nem feladata az, hogy ezt mind megismertesse az olvasókkal, hanem akit érdekel, nézzen utána… A lényeg, hogy a Római Katolikus Egyház újabb csalódásokat tartogathat az új hívő számára, és könnyen lehet, hogy a megszentelődése nem jár sikerrel. A katolikusok szerint halálos bűnt követ el az, aki (szándékosan) elmulasztja a heti egy szentmisén való megjelenést. A szentmiséken általában a következőket kell (vagy legalábbis szokták) mondani lelkiismeret-vizsgálat után („mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa”):

Gyónom a mindenható Istennek és nektek, testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással: én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem. Kérem ezért a boldogságos, mindenkor szeplőtelen Szűz Máriát, az összes angyalokat és szenteket, és titeket, testvéreim, hogy imádkozzatok érettem Urunkhoz, Istenünkhöz.

Azonban lehetséges, hogy egy ott megjelenő hívőnek nincsen (viszonylag) „igen nagy” vétke, és ezáltal a kötelező szentmisén való részvétel (illetve az említett rész elmondása) károkat okoz neki (v.ö. Róm:14:23). Talán az „igen nagy” vétek nem „viszonylag nagy” vétket jelent, hanem a latin „mea maxima culpa” kifejezést másképpen kellene magyarra fordítani, de ez akkor is a Magyar Katolikus Egyház ellen szól. (Ne is beszéljünk arról, hogy ez a kérés szükségtelenül zavarhatja Szűz Máriát, valamint az összes angyalokat és szenteket, minden szentmisén.) Vannak egyéb dolgok is a katolikusok liturgiájában, amelyeket nehéz elfogadni. Például ilyen az a mondat, amit hamvazószerdán mondanak a papok az embereknek:

Emlékezz ember, hogy por vagy és porrá leszel.

Hogyan lehetne ez igaz, amikor az emberi test több, mint 50%-a víz, és az ember testből és lélekből áll? Ha pedig van a katolikus liturgiának olyan része, amelyet nem tudunk elhinni, akkor mindjárt szkeptikusabban állunk hozzá a katolikus liturgia (és dogmatika) egyéb részeihez is. Ez pedig valószínűleg ahhoz vezet, hogy szakítunk a Római Katolikus Egyházzal is. Összefoglalva: könnyen lehet, hogy az új keresztény hívő nem talál megfelelő keresztény közösséget, és a hitét pusztán a Bibliára kell építenie. A Biblia szerint ilyenkor még mindig van számára remény (Mt:18:20):

Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

7. A pusztán a Bibliára épített hittel kapcsolatban az az egyik probléma, hogy a Biblia különböző nyelvekre való fordításai hibásak lehetnek, és a magyar nyelvű fordításai is nagyban eltérhetnek egymástól. Ezért a hitét komolyan vevő keresztény ember szükségét érezheti annak, hogy beszerezze a Biblia különböző fordításait, és/vagy megtanulja a Biblia eredeti nyelveit: a hébert (az Ószövetség nyelvét) és az (Újszövetség nyelvét, az) ógörögöt (esetleg még a latint vagy az arámit is). De mivel a latin és az ógörög nem élő nyelvek, valószínűleg nem lehetséges azokat tökéletesen megtanulni. A hívő ezután ráébredhet arra, hogy a források, amelyekből a Bibliát a mai nyelvekre fordítják, szintén eltérhetnek egymástól, még akár az ősatyák életkoraiban is. Ezen kívül arról is tudomást szerezhet, hogy a protestáns kereszténység a Bibliának csak 66 könyvét fogadja el (tartja kanonikusnak, igaznak, és Istentől ihletettnek), míg a katolikus kereszténység ezeken kívül még 6 másik ószövetségi könyvet (a deuterokanonikus könyveket) is a Bibliába helyezi, ezáltal a katolikus Biblia 72 könyvből áll. Napjainkban az Interneten szerencsére elég sok anyagot lehet találni a Biblia-fordítások témájában, ajánlanám például következő angol nyelvű honlapokat:

NET Bible (.org)
BibleGateway (.com)
The Skeptic's Annotated Bible

A pusztán a Bibliára épített hittel az a másik probléma, hogy a Teremtés Könyve (és a Bibliának néhány másik része) túlságosan hihetetlen, és ellentmond a tudomány jelenlegi állásának. A Biblia szerint a Föld nem több, mint 10000 éves, míg a tudomány szerint több, mint 4 milliárd éves. Ezt talán úgy lehetne megmagyarázni, hogy Isten lelke a világnak nem több, mint 10000 éves állapotát választotta ki magának, és ebben az időben költözött bele az emberbe. A kiválasztás és a teremtés pedig rokon értelmű szavak, hiszen a teremtés azt jelenti, hogy kiválasztja a nem létezők közül a létezőt. Azonban a Teremtés Könyvének egyéb részei továbbra is hihetetlenek maradnak. Nehezen hihető, hogy Isten a földön élő állatokat egy (földi) nappal azután teremtette, miután a vízi és a levegőben élő állatokat (1Móz:1:19-25). Noé bárkájának és a globális Özönvíznek a története szintén túlságosan hihetetlen (1Móz:6-9). Egyébként érdekes, hogy sok természeti nép mítoszai között meg lehetett találni a Noé történetéhez hasonló történeteket. Néhány ilyen történet szerint az Özönvizet egy csónakban, egy hegyen, egy fán, vagy egy hegyen lévő fán, vagy, amint a Biblia írja, egy hegyen megfeneklett bárkán élték túl. Egy spekuláció szerint ebben az időben még nem voltak nagyon magas hegyek, és ezért tudta a víz belepni azokat. Az Özönvíz után azonban magasabb hegyek keletkezhettek, és ekkor történhetett a kontinensvándorlás is, Péleg idejében (1Móz:10:25). Mégis hihetetlen marad, hogy hogyan férhetett el az egész Föld szárazföldi élővilága egy bárkában, és hova lett az a sok víz, ami belepte a legmagasabb hegyeket is (stb). Néhány keresztény talán úgy gondolná, hogy az Ószövetség könyveit nem kell elhinnie a keresztényeknek, csak az Újszövetség könyveit. Azonban az Újszövetség szerint Jézus Krisztus utal Noéra (Mt:24:38), Ábrahámra (Jn:8:56-58), a Tíz Parancsolatra (Mk:10:19), Jónásra és Salamonra (Mt:12:40-42), stb. Tehát, ha megcáfolják az Ószövetséget, azzal valószínűleg borul a Jézus Krisztusba vetett hit is (hiszen nem marad tévedhetetlen). Összefoglalva, a pusztán a Bibliára épülő hittel rengeteg probléma van, amelyeknek a megoldása rengeteg szabadidőt elvehet a keresztényektől. Ezáltal ők versenyhátrányba kerülhetnek a többi emberrel szemben a gazdasági sikerek tekintetében. A sok csalódás után pedig elérkezhet annak az ideje is, hogy szakítanak az egész kereszténységgel.

8. 2019. december 24-én úgy éreztem, hogy befejeztem ezen könyv egy előző változatának a kéziratát. Később, még aznap az anyukámmal egy dokumentumfilmet néztünk a tévében (azért, hogy együtt legyünk Karácsony este), ez a dokumentumfilm pedig arról szólt, hogy hogyan ismerhette meg a világ a Biblia legrégebbi forrásait, mint például a Codex Sinaiticus-t. Ebben a dokumentumfilmben pedig egy nagyon érdekes dolgot mondtak Márk Evangéliumáról: azt, hogy annak vége nincs benne a Codex Sinaiticus-ban! Ezért még aznap utánanéztem ennek az információnak a WikiPedia-ban is, és valóban, az is azt írta, hogy (többek között) a következő rész: „Mk:16:9-20” nincs benne sem a Codex Sinaiticus-ban, sem pedig a Codex Vaticanus-ban (amelyeket a Biblia legjobb eredeti forrásainak tartanak)! Ennek megfelelően, a Mk:16:14-20 és ezen belül is a Mk:16:16 kritikája, amiről írtam, a keresztények számára is elfogadható lehet, hiszen a megoldás az lehet, hogy ezek a részek valójában nem is tartoznak a Bibliához. Később felhívták a figyelmemet arra, hogy sajnos úgy tűnik, hogy a Biblia más részei is kárhoztatják a hitetleneket (Jn:3:18, Jn:3:36), János Evangéliumának említett részei viszont már benne vannak az említett kódexekben. Azonban talán ezzel is vitába szállnék, mert úgy láttam, hogy János Evangéliumának ezen részei (Jn:3:18, Jn:3:36) más ógörög szavakat használnak a „kárhozatra”, mint Mk:16:16, és így talán másképpen is lehetne azokat értelmezni. Ha már itt tartunk, azért érdemesnek látom megemlíteni, hogy Jézus hogyan vélekedhetett az Ószövetség (vagy annak egy részének) szövegéről (Mt:5:18):

Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik.

Ezt az állítását egyébként úgy kezdte, hogy „bizony mondom néktek”, tehát bizony mondhatott a tanítványainak hamis dolgot is, ha a „bizony mondom néktek” hozzátételével az egész mondat igazzá vált (v.ö. Mt:24:34). Ez ahhoz hasonló, mintha azt mondanám: „bizony mondom, hogy kétszer kettő az öt”… ha ezt kimondom, akkor az egész mondat igaz lesz, még akkor is, ha annak második tagmondata hamis (lásd még Mt:5:37).

9. További bibliai részek, amelyeket (én, Fekete Árpád) nem kedvelek (kommentár nélkül):

1Kor:16:22:
Ha valaki nem szereti az Úr Jézus Krisztust, legyen átkozott! Maran atha.
Fil:2:9-11:
Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.
1Kor:7:22:
Mert az Úrban elhívott szolga az Úrnak szabadosa; hasonlóképen a ki szabadságban hívatott el, Krisztusnak szolgája.
Mt:15:21-28:
És elmenvén onnét Jézus, Tirus és Sidon vidékeire tére. És ímé egy kananeus asszony jövén ki abból a tartományból, kiált vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! az én leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik. Ő pedig egy szót sem felele néki. És az ő tanítványai hozzá menvén, kérik vala őt, mondván: Bocsásd el őt, mert utánunk kiált. Ő pedig felelvén, monda: Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte, mondván: Uram, légy segítségül nékem! Ő pedig felelvén, monda: Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni. Az pedig monda: Úgy van, Uram; de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, a mik az ő uroknak asztaláról aláhullanak. Ekkor felelvén Jézus, monda néki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint. És meggyógyula az ő leánya attól a pillanattól fogva.
Mk:13:12:
Halálra fogja pedig adni testvér testvérét, atya gyermekét; és magzatok támadnak szülők ellen, és megöletik őket.
Jel:21:8:
A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, a mi a második halál.