A MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁRÉRT
   EGYESÜLET HONLAPJA

BESZÁMOLÓ
a 2018. évi ISZT támogatás felhasználásáról

Budapest, 2018. március 23.

Az alábbi dokumentum az ISZT Internet Szolgáltatók Hálózati Koordinációs Központjától a Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület tartalmi szolgáltatásainak fejlesztésére kapott 2018. évi támogatás felhasználását ismerteti. A támogatást a 2018. májusában készült, elfogadott pályázati tervünk alapján használtuk fel.

 

1. Digitalizált könyvek korrektúrája

A pályázati tervünk alapján digitalizáltattuk és szolgáltatunk olyan, a 19. század végén és a 20. század elején keletkezett szépirodalmi alkotásokat, amelyeket már közkincsként tehettünk közzé. Összesen 45 kötet elektronikus változata készült el (a teljes lista a Függelékben található):

  • "303 magyar regény amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz"

A https://mek.oszk.hu/html/303.html oldalon gyűjtjük azokat a műveket, melyek már olvashatók a MEK-ben és szerepelnek a 2009-ben megjelent, Tarján Tamás által szerkesztett „303 magyar regény amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz” című könyvben. A még hiányzó és nem jogvédett kötetek közül pótoltuk Asbóth János, Déryné, Gozsdu Elek, Hunyady Sándor, Pap Károly, Szabó Dezső és Szomory Dezső egy-egy könyvét.

  • Nőírók és női műfordítók

Tovább bővítettük a 19. század végén és a 20. század elején alkotó nőírók és női műfordítók könyveinek állományát (ezt a munkát a 2017-ben kapott ISZT pályázatból kezdtünk el). Az alábbi szerzőktől digitalizáltunk regényeket, verses- és elbeszélés–köteteket: Czóbel Minka, M. Hrabovszky Júlia (Márai Sándor nagy-nagynénje), Lux Terka, Teleki Sándorné és Tutsek Anna. Győry Ilona, Kövér Ilma, Margittai Szaniszlóné, Reichard Piroska, Ritoók Emma, Szász Julianna, Vachott Sándorné, Wohl Janka és Z. Tábori Piroska esetében pedig a klasszikus világirodalomból készült műfordításokat válogattunk.

  • Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából az erről a korszakról szóló regények, novellák és anekdoták témakörben Jókai Mór több vonatkozó könyve, valamint Gaal Mózes, Teveli Mihály és Farkas Emőd egy-egy kötete készült el elektronikus formátumban.

  • Az I. világháború befejezésének 100. évfordulója (2019)

Vidor Marcel: A holt küszöb dalol : versek a nagy világégés idején

Valamennyi digitalizált könyvet Creative Commons by-sa/4.0 licenc alatt tettük közzé.

 

2. E-könyvek konverziója

Tervünk alapján folytattuk a korrektúrázott és a MEK-be már felkerült szépirodalmi művek konvertálását a ma népszerű e-book formátumokra. (A konvertálás főbb fázisai: a dokumentumstruktúra átalakítása, új tartalomjegyzék generálása, megjelenítési opciók beállítása, metaadatolás, címlapkép készítés, az eredmény különféle könyvolvasókon való ellenőrzése.). A támogatással további 100 e-könyv kerül fel a MEK-be. Az ebook-ok elkészültek, feltöltésük még folyamatban van.

Jelenleg 1737 db EPUB és 1845 db PRC/MOBI könyvet szolgáltatunk.

***

A MEK szolgáltatásai iránt továbbra is töretlen az igény. A nyári hullámvölgy mellett is havonta több mint egy millió látogatást (visits) mér a központi szerverünk. A mobil felületünket naponta átlag 800-900-an használják. A havi sikerlisták elején a magyar- és világirodalom klasszikusai mellett kézikönyvek és néhány szakkönyv áll az érdeklődés központjában.

Gyűjteményünkbe növekvő számban érkeznek írói felajánlások. Szépirodalmi és szakirodalmi szerzők sokszor nyomtatott könyveik digitális kiadásait ajánlják fel online terjesztésre. Néhány kisebb kiadó is szívesen küldi el már forgalomban nem lévő könyveit.

A mobil eszközök és technológiák előretörésével, az okostelefonok, táblagépek és e-book olvasók egyre szélesebb körű elterjedésével mind többen használják a MEK szolgáltatási kínálatában elérhető digitális tartalmakat szórakozásra, kulturálódásra, továbbképzésre és tájékozódásra.

 

Moldován István
MEK Egyesület
ügyvezető elnök


Pénzügyi elszámolás

Tevékenység

Tervezett keret
Ft

Felhasznált összeg
Ft

Könyvdigitalizálás

1.200.000

1.200.000

E-book konverzió

300.000

300.000

Mindösszesen:

1.500.000

1.500.000

 


Függelék:

Könyvek – MEK

ISZT forrásból elkészült kötetek – 45 cím:

"303 magyar regény amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz"

 
1) Asbóth János: Álmok álmodója

https://mek.oszk.hu/19000/19000

2) Déryné Széppataki Róza: Déryné naplója

https://mek.oszk.hu/19100/19130

3) Gozsdu Elek: Köd

https://mek.oszk.hu/18500/18535/

4) Hunyady Sándor: Családi album

https://mek.oszk.hu/18500/18595

5) Pap Károly: Azarel

https://mek.oszk.hu/18500/18584/

6) Szabó Dezső: Segítség!

https://mek.oszk.hu/18600/18664/

7) Szomory Dezső: A párizsi regény

https://mek.oszk.hu/18700/18711/

Nőírók

 
8) Czóbel Minka: Az erdő hangja

https://mek.oszk.hu/18800/18872/

9) Czóbel Minka: Kakukfüvek

https://mek.oszk.hu/18800/18892/

10) Czóbel Minka: Opálok

https://mek.oszk.hu/18700/18799/

11) Feszty Árpádné Jókai Róza: Akik elmentek...

https://mek.oszk.hu/18800/18824/

12) Győry Ilona: Angolok

https://mek.oszk.hu/18600/18677/

13) Hrabovszky Júlia, M.: Bilincsek

https://mek.oszk.hu/18800/18827/

14) Hrabovszky Júlia, M.: Keleti Páris

https://mek.oszk.hu/18700/18701/

15) Hrabovszky Júlia, M.: A porczelán-comtessek

https://mek.oszk.hu/18700/18791/

16) Lux Terka: Álom

https://mek.oszk.hu/18500/18548/

17) Lux Terka: Küzdelem az élettel

https://mek.oszk.hu/18900/18923/

18) Teleki Sándorné: Csak egy bokor muskátli

https://mek.oszk.hu/18700/18794/

19) Teleki Sándorné (Szikra): Ez az!

https://mek.oszk.hu/18500/18579/

20) Teleki Sándorné (Szikra): A nagy-nagy kerék

https://mek.oszk.hu/18700/18729/

21) Teleki Sándorné (Szikra): Vadászat és egyéb elbeszélések

https://mek.oszk.hu/18700/18738/

22) Teleki Sándorné: A betörők

https://mek.oszk.hu/18600/18694/

23) Teleki Sándorné: Márta, aki Máriának született

https://mek.oszk.hu/18700/18722/

24) Teleki Sándorné: A bevándorlók

https://mek.oszk.hu/18700/18750/

25) Teleki Sándorné: Ugody Lila

https://mek.oszk.hu/18700/18733/

26) Tutsek Anna: Égig érő rózsafa

https://mek.oszk.hu/18700/18744/

Női műfordítók

 
27) (fordító Győry Ilona) Boothby, Guy: Doktor Nikola

https://mek.oszk.hu/18800/18808/

28) (fordító Győry Ilona) Thurston, Katherine Cecil: Chilcote képviselő

https://mek.oszk.hu/18800/18818/

29) (fordító Kövér Ilma) Sand, George: Saint-Julien gróf

https://mek.oszk.hu/18900/18957/

30) (fordító Margittai Szaniszlóné) Robert, Adrien: Tréfán szerzett trón

https://mek.oszk.hu/18700/18798/

31) (fordító Reichard Piroska) Kutya-történetek

https://mek.oszk.hu/18800/18886/

32) (fordító Reichard Piroska) Locke, William J.: Az úri csavargó

https://mek.oszk.hu/18700/18727/

33) (fordító Ritoók Emma) Herman Bang: Reményvesztett nemzedék

https://mek.oszk.hu/18800/18834/

34) (ford. Szász Julianna) Sand, George: Mariánna

https://mek.oszk.hu/18800/18803/

35) Ifjusági iratok (szerk. Vachott Sándorné)

https://mek.oszk.hu/18500/18573/

36) (fordító Vachott Sándorné) Cooper: Az utolsó mohikán

https://mek.oszk.hu/18800/18880/

37) (fordító Wohl Janka) Sylva, Carmen: Ki kopog?

https://mek.oszk.hu/18600/18671/

38) (fordító Tábori Piroska, Z.) Edgar Wallace: A bíró vétke

https://mek.oszk.hu/18900/18909/

1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója

 
39) Farkas Emőd: Az 1848-49-iki szabadságharc anekdota kincse

https://mek.oszk.hu/18700/18745/

40) Gaál Mózes: Francia háború és a szabadságharc

https://mek.oszk.hu/18600/18668/

41) Jókai Mór: 1848 - Nagy idők emlékei

https://mek.oszk.hu/18700/18755/

42) Jókai Mór: Az én kortársaim

https://mek.oszk.hu/18800/18835/

43) Jókai Mór: A szabadságharc hősei

https://mek.oszk.hu/18700/18747/

44) Teveli Mihály: Izenet a másvilágból

https://mek.oszk.hu/18500/18558/

Az I. világháború befejezésének 100. évfordulója (2019)

 
45) Vidor Marcel: A holt küszöb dalol : versek a nagy világégés idején

https://mek.oszk.hu/18700/18761/

 

ISZT támogatásból elkészített e-book konverziók:

Összesen 100 cím, EPUB és PRC változatban

1) Ifjusági iratok (Vachott Sándorné szerk., ford.)

https://mek.oszk.hu/18500/18573

2) Kalandok és utirajzok az ifjuság számára

https://mek.oszk.hu/13400/13444

3) Kutya-történetek (ford.. Reichard Piroska)

https://mek.oszk.hu/18800/18886

4) Abonyi Árpád: Rákolti György utazása a gambai császárságba

https://mek.oszk.hu/12800/12856

5) Asbóth János: Álmok álmodója (1. kiadás)

https://mek.oszk.hu/19000/19000

6) Bajcsy-Zsilinszky Endre: Helyünk és sorsunk Európában

https://mek.oszk.hu/13600/13651

7) Balzac, Honoré de: Férj-fogás (regény)

https://mek.oszk.hu/17900/17991

8) Bang, Herman: Reményvesztett nemzedék

https://mek.oszk.hu/18800/18834

9) Barabás Ábel: A nagy háboru (regény)

https://mek.oszk.hu/12800/12834

10) Bársony István: Erdőn, mezőn (röviditett kiadás az ifjuság számára)

https://mek.oszk.hu/12700/12779

11) Bársony István: A rab király szabadon (fantasztikus állatregény)

https://mek.oszk.hu/12700/12750

12) Bem hadsegéde : elbeszélés a szabadságharc idejéből

https://mek.oszk.hu/18700/18704

13) Bérczy Károly: Akvarellek (elbeszélések)

https://mek.oszk.hu/18600/18600

14) Bérczy Károly: Élet és ábránd : novellák

https://mek.oszk.hu/18700/18728

15) Biggers, Earl Derr: A kinai papagáj (regény)

https://mek.oszk.hu/12700/12792

16) Boothby, Guy: Doktor Nikola (1-2. köt.) (regény)

https://mek.oszk.hu/18800/18808

17) Böhme, Margarete: Egy mozgalmas élet története : Lukas Weidenstrom (regény)

https://mek.oszk.hu/17700/17782

18) Cooper; Vachott Sándorné (ford.): Az utolsó mohikán

https://mek.oszk.hu/18800/18880

19) Czóbel Minka: Donna Juanna : regényes költemény

https://mek.oszk.hu/17800/17885

20) Czóbel Minka: Az erdő hangja (Versek. További címek: Tükrökről, szobákról; Három falu határából; Egy hét; Álmok kertje)

https://mek.oszk.hu/18800/18872

21) Czóbel Minka: Fehér dalok (versek)

https://mek.oszk.hu/18500/18532

22) Czóbel Minka: Hafia (regény)

https://mek.oszk.hu/17700/17770

23) Czóbel Minka: Kakukfüvek : költemények, 1890-1900 (versek)

https://mek.oszk.hu/18800/18892

24) Czóbel Minka: Maya (versek)

https://mek.oszk.hu/18000/18018

25) Czóbel Minka: Opálok : költemények

https://mek.oszk.hu/18700/18799

26) Czóbel Minka: Pókhálók (elbeszélések)

https://mek.oszk.hu/17800/17827

27) Czóbel Minka: A virradat dalai (versek)

https://mek.oszk.hu/18800/18853

28) Doyle, Arthur Conan: A nábob kincse (regény)

https://mek.oszk.hu/12700/12724

29) Dumas, id. Alexandre: A névtelen kapitány : regény

https://mek.oszk.hu/17800/17844

30) Echegaray y Eizaguirre, José: Roberto de Pedrosa : dráma három felvonásban

https://mek.oszk.hu/17800/17869

31) Farkas Emőd: Az 1848-49-iki szabadságharc anekdota kincse

https://mek.oszk.hu/18700/18745

32) Feszty Árpádné: Akik elmentek...(visszaemlékezések)

https://mek.oszk.hu/18800/18824

33) Gaál Mózes: Francia háború és a szabadságharc : történeti elbeszélések a régi időkből

https://mek.oszk.hu/18600/18668

34) Gozsdu Elek: Köd (1. kiadás) (regény)

https://mek.oszk.hu/18500/18535

35) Grey, Pearl Zane : Betty Zane (regény)

https://mek.oszk.hu/12700/12783

36) Gulácsy Irén: A kállói kapitány : regény (1-2. kötet)

https://mek.oszk.hu/17900/17939

37) Günther, Agnes: A szent meg a rajongója (1-2. kötet) (regény)

https://mek.oszk.hu/17800/17802

38) Győry Ilona: Angolok (úti jegyzetek)

https://mek.oszk.hu/18600/18677

39) Haggard, Henry Rider: Ő (regény)

https://mek.oszk.hu/13400/13429

40) Hauptmann, Gerhart: Bernd Róza : színmű öt felvonásban

https://mek.oszk.hu/17800/17818

41) Hrabovszky Júlia: Bilincsek (regény)

https://mek.oszk.hu/18800/18827

42) Hrabovszky Júlia [Nimen]: Keleti Páris : bukaresti történetek

https://mek.oszk.hu/18700/18701

43) Hrabovszky Júlia, M.: A porczelán-comtessek : regény

https://mek.oszk.hu/18700/18791

44) Hunyady Sándor: Családi album (regény) (1. kiadás) Koll. 2.

https://mek.oszk.hu/18500/18595

45) Hunyady Sándor: Téli sport (1. kiadás) Koll. 1.

https://mek.oszk.hu/18600/18630

46) Jerome, Jerome K.: Egy naplopó tűnődései

https://mek.oszk.hu/17800/17879

47) Jókai Mór: 1848 : nagy idők emlékei

https://mek.oszk.hu/18700/18755

48) Jókai Mór: Az én kortársaim : 1848-as emlékek (Koll. 3.)

https://mek.oszk.hu/18800/18835

49) Jókai Mór: A Kráó : regény 131, [1] p.

https://mek.oszk.hu/18000/18047

50) Jókai Mór: Oroszlánhűség : költői elbeszélés

https://mek.oszk.hu/18900/18982

51) Jókai Mór: A szabadságharc hősei

https://mek.oszk.hu/18700/18747

52) Jósika Júlia: Elbeszélések (1-2. kötet egyben)

https://mek.oszk.hu/17900/17910

53) Jósika Júlia: Az élet esélyei : regény

https://mek.oszk.hu/17800/17873

54) Kádár Erzsébet: Harminc szőlőskosár (elbeszélések)

https://mek.oszk.hu/17800/17854

55) Kaffka Margit: Képzelet-királyfiak : mese

https://mek.oszk.hu/18900/18983

56) Kanizsai Ferenc: Pocok Palkó története : az ifjúság számára

https://mek.oszk.hu/13300/13303

57) Kánya Emilia: Szeretet könyve (1-2. kötet)

https://mek.oszk.hu/17900/17999

58) Kisfaludy Atala: Rajzok (elbeszélések)

https://mek.oszk.hu/17800/17826

59) Lagerlöf, Selma: Arne úr kincse : regény

https://mek.oszk.hu/18000/18028

60) Locke, William John: Az úri csavargó : regény

https://mek.oszk.hu/18700/18727

61) Lux Terka: Álom (novellák)

https://mek.oszk.hu/18500/18548

62) Lux Terka: Küzdelem az élettel : regény

https://mek.oszk.hu/18900/18923

63) Lux Terka: Leányok (regény)

https://mek.oszk.hu/17800/17828

64) Lux Terka: Marcsa gondolatai (elbeszélések)

https://mek.oszk.hu/17800/17863

65) Makay Béla: Hegyen-völgyön : természeti és vadászképek

https://mek.oszk.hu/13400/13493

66) Makay Béla: Verőfényben : természeti és vadászképek tollal, ecsettel

https://mek.oszk.hu/13300/13377

67) Mirbeau, Octave: Egy szobaleány naplója : regény

https://mek.oszk.hu/17800/17856

68) Mirbeau, Octave: Kínok kertje : regény

https://mek.oszk.hu/17700/17781

69) Orczy Emma: Adjátok meg... : regény Caligula császár idejéből

https://mek.oszk.hu/17800/17814

70) Orczy Emma: Az okos Pimpernel : regény

https://mek.oszk.hu/17700/17780

71) Pap Károly: Azarel : regény (1. kiadás)

https://mek.oszk.hu/18500/18584

72) Pekár Gyula: Bizarr percek ; Végzetes szerelmek

https://mek.oszk.hu/13400/13479

73) Ritoók Emma: Egyenes úton - egyedül : regény

https://mek.oszk.hu/17800/17884

74) Ritoók Emma: Mai idegek

https://mek.oszk.hu/17800/17894/

75) Ritoók Emma: Négyen a tűz körül : novellák

https://mek.oszk.hu/17700/17766

76) Ritoók Emma: Tévelygők : regény (1-2. kötet egyben)

https://mek.oszk.hu/17800/17805

77) Robert, Adrien [névvált.: Charles Newill]: Tréfánszerzett trón (regény)

https://mek.oszk.hu/18700/18798

78) Sand, George: Mariánna : elbeszélés

https://mek.oszk.hu/18800/18803

79) Sand, George: Saint-Julien gróf : regény

https://mek.oszk.hu/18900/18957

80) Schanz, Pauline: Jó leánykáknak : tizenkét elbeszélés 7-10 éves leánykák számára

https://mek.oszk.hu/17900/17931

81) Szabó Dezső: Segítség! : regény három kötetben

https://mek.oszk.hu/18600/18664

82) Sylva, Carmen: Ki kopog? : elbeszélés

https://mek.oszk.hu/18600/18671

83) Szomory Dezső: A párizsi regény (1. kiadás) 478 p.

https://mek.oszk.hu/18700/18711

84) Tábori Piroska, Z.: A Garabonciás : székelyföldi historia a magyar ifjúságnak

https://mek.oszk.hu/18500/18529

85) Teleki Sándorné [Szikra]: A betörők : elbeszélés

https://mek.oszk.hu/18600/18694

86) Teleki Sándorné [Szikra]: A bevándorlók (regény)

https://mek.oszk.hu/18700/18750

87) Teleki Sándorné [Szikra]: Csak egy bokor muskátli (elbeszélések)

https://mek.oszk.hu/18700/18794

88) Teleki Sándorné (Szikra): Ez az! : regény

https://mek.oszk.hu/18500/18579

89) Teleki Sándorné (Szikra): A fölfelé züllők : regény

https://mek.oszk.hu/17800/17832

90) Teleki Sándorné [Szikra]: Márta, aki Máriának született (regény)

https://mek.oszk.hu/18700/18722

91) Teleki Sándorné [Szikra]: A nagy-nagy kerék : regény

https://mek.oszk.hu/18700/18729

92) Teleki Sándorné [Szikra]: Ugody Lila : regény

https://mek.oszk.hu/18700/18733

93) Teleki Sándorné [Szikra]: Vadászat és egyéb elbeszélések

https://mek.oszk.hu/18700/18738

94) Teveli Mihály: Izenet a másvilágból : elbeszélés a magyar szabadságharc idejéből

https://mek.oszk.hu/18500/18558

95) Thurston, Katherine Cecil: Chilcote képviselő : regény (1-3. köt.)

https://mek.oszk.hu/18800/18818

96) Tutsek Anna: Égig érő rózsafa : elbeszélések

https://mek.oszk.hu/18700/18744

97) Váradi Antal: Szent Agata levelei

https://mek.oszk.hu/13500/13510

98) Vidor Marcell: A holt küszöb dalol : versek a nagy világégés idején

https://mek.oszk.hu/18700/18761

99) Wallace, Edgar: A bíró vétke : regény

https://mek.oszk.hu/18900/18909

100) Wohl Stefánia: Éva : elbeszélések, rajzok, költemények prózában, aforizmák

https://mek.oszk.hu/17800/17868

E-posta: info@mek.oszk.hu • Telefon: (36)-1-224-3741 • Fax: 1-202-0804
Postacím: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, Országos Széchényi Könyvtár, 1827 Budapest, Budavári Palota F. épület