középmagyar háztípus, alföldi háztípus

a kelet-európai lakókamrás háztípus és a közép-európai kályhás fűtésű háztípus sajátos, helyi, belső fejlődésű változata. Elterjedési területe számos szűkebb tájra bontható, de fő vonásaiban rendkívül egységes. Alapjában véve szoba-konyha-kamra vagy szoba-konyha-szoba kapcsolású soros alaprajzzal épített külső fűtésű kályhás vagy kemencés megoldás jellemzi. A középmagyar háztípusban a tiszta levegőjű lakószoba és a tüzelőszerkezeteket magában foglaló konyha funkcionálisan különvált. – Paraszti szinten a középmagyar háztípus szerint épített lakóházak megjelenésével a jobb módú rétegeknél már a 15. sz. második felében vagy végén számolnunk kell, hiszen a 16. sz.-ban a török háborúkban elpusztult települések régészeti feltárásánál a magyar nyelvterület központi, progresszív fejlődésű vidékein az archeológiai leletek között nagyon sok középmagyar háztípusra utaló objektum kerül elő (Kecskemét, Ete, Túrkeve). A késő középkori, 16. sz.-i ásatásokból megismerhető lakóházakkal szerkezeti és formai azonosságokat mutató épületeket rögzített a recens néprajzi kutatás is. A közelmúltban vagy a jelenkorban a középmagyar háztípus elterjedésterületéhez tartozott az É-, K- és D-Dunántúl (dél-dunántúli háztípus), valamint a Duna–Tisza köze és a Közép- és D-Tiszántúl, a szomszédos Sopron, Pozsony, Nyitra, Bars-Nógrád, Heves, Borsod, Zemplén m.-k alföldies, síkvidéki vagy lankás-dombos, jól művelhető erdővidékével együtt. E házvidékünk normái szerint építkezett a részben máig kontinuus szlavóniai magyarság, a Bánság, a Temesköz török korban kipusztult vagy meggyérült magyar népe. A középmagyar háztípus vázolt elterjedésterületén a középkori eredetű vagy a 17–19. sz. között beköltözött szlovák, délszláv, román, német stb. lakosság is a magyarsággal azonos lakóházakat emelt magának. E hajléktípus elterjedése volt a legnagyobb, ill. valamennyi házvidékünk közül ez volt a legnépesebb, önmagában véve több lakos tartozott hozzá vagy legalább annyi, mint a többi háztípushoz. Elterjedésterülete szinte teljes egészében felöleli azokat a vidékeket, ahol kedvező adottságai voltak a 14–15. sz.-tól a komplex, árutermelő paraszti gazdálkodásnak, mezővárosi fejlődésnek, a liberálisabb jobbágypolitikának. Ezt az állítást erősíti, hogy a 19. sz. második feléig zártabb hegyi és erdős övezetekben csak virágzó városok környékén, folyóvölgyekben, medencékben alakult ki tartósabban néhány szigetszerű előfordulása. A középmagyar háztípushoz tartoztak mindazok a vidékek, amelyek a hazai agrártermelésben jelentőssé váltak, ahol a szűkebb és tágabb európai környezethez képest úttörő, munkaracionalizálási kísérletek bontakoztak ki és zajlottak le. Ez többé-kevésbé érthetővé és lehetővé teszi, hogy e háztípus a szomszédos országok parasztsága lakáskultúrájának szintjéhez, fejlődési üteméhez képest hamar és korán népivé, szociálisan jellemzővé vált. Ennek egyáltalában nem mond ellent az a tény, hogy a középmagyar háztípus elterjedésterülete átlépi mind a középkori, mind a jelenkori nyelvhatárt, ill. a középkori és újkori ország területét. A középmagyar háztípus területe szervesen kapcsolódik az alsó-ausztriai, DK-i cseh-morva, DNy-i szlovák szomszédos házvidékekhez, mint ahogy szoros kapcsolatok mutatkoznak a déli vidékeken a délszláv érintkezési sávban, de DK-en a Duna menti románságnál is követhetők e típus sajátosságai mind a középkori határokon belül, mind pedig az olténiai területeken. A 15. sz.-tól a közelmúltig lezajlott, lényegében közös gyökerekből, alapadottságokból sarjadó azonos menetű házfejlődés ellenére is helyi tényezők és speciális viszonyok következtében kisebb-nagyobb táji variánsok, sajátosságok alakultak ki. Alaprajzi vonatkozásban a Dunántúl középső és Ny-i részén, Sopron, Veszprém, Somogy és Baranya m. területén a szoba-konyha-kamra alapegység minden helyisége külön bejárattal épült, s az udvarra, ill. a tornácra, ereszaljra nyílott. Ez valószínűleg összefüggésben van a kémény nélküli, ún. → füstöskonyha széles körű, a jelenkorig történő alkalmazásával. Ez az alaprajzi sajátosság a → nyugati háztípus elterjedésterületén is fellelhető Vas és Zala m.-kben. Különben mindenütt a lakószobák a konyhák előterén át voltak megközelíthetők a szorosan idekapcsolódó kamrákkal együtt. A Kisalföldön s ahol a paraszti família, a nagycsalád együttlakása, együttgazdálkodása a 17–18. sz. során, sőt a 19. sz.-ban is kialakult, megerősödött vagy megmaradt, számos nagy lakóterű, sokhelyiséges, → L alaprajzú ház, ill. bővített → soros alaprajzú ház megépítésére került sor. Azokon a vidékeken, ahol a lakóház telkén térbelileg elkülönítetlenül folyt a gazdálkodás, így elsősorban a Kisalföldön, a Dunántúl nagy részén általánossá vált, hogy a lakóhelyiségekkel szerves alaprajzi egységben, egy tetőszék alá építették a gazdasági rendeltetésű helyiségeket (kamrákat, istállókat, színeket, sőt a pajtákat is). Az Alföld középső, ill. déli vidékein hagyományossá vált (pl. Csongrád m.-ben), hogy a lakóház mellé szorosan, de külön-külön alaprajzi egységben, külön-külön tetőszék alá építették fel a gazdasági rendeltetésű épületeket. Az Alföld egyéb vidékein, ahol a szálláskertes településrendszer vagy a tanyás gazdálkodás elterjedt volt, gyakorivá vált az udvarok csoportos beépítése, ha a térbeli osztottságot, elkülönítettséget a településben felszámolták is. Ilyenkor a lakóépülettől függetlenül külön az udvar más-más pontjára telepítették a gazdasági épületeket. A szobák melegítését a középmagyar háztípus elterjedésének területén mindenütt külső fűtésű → kályhákkal, kemencékkel oldották meg. A 18. sz.-tól az Alföld jelentős területein, de a Kisalföld némely vidékén is, ahol a fa mint tüzelőanyag nehezen vált hozzáférhetővé, visszaszorult a kályhák használata. Századunkra az Alföldön csak egyes ártér menti vagy peremvidéki területen maradt meg a kályhafűtés. Másutt áttértek a szintén külső fűtésű sárkemencék (külső fűtésű szobai kemence) építésére, mivel ezek a sok hamuval égő, nagy tűztérigényű szalmatüzelés igényeinek jobban megfeleltek. A külső fűtésű kemencéknek két, tájilag is elkülönülő csoportja fejlődött ki, az Alföldön a boglyakemencék, a Kisalföldön a fekvő henger alakú kemencék váltak népszerűvé. A nagy tűzterű, szobába épített kemencék a sütés, a főzés céljait is kielégítették, így használatba vételük a → konyhai sütőkemencék feladásával járt együtt. – A középmagyar háztípus konyhájának legkorábbi régészeti leletekből is ismert változata a recens gyűjtések alapján is rögzíthető. A konyha oldalfalain át fűtötték a szobai kályhát, a kályha szája előtt vagy mellett volt a nyílt főzőtűzhelyek helye, s a konyha hátsó falába mélyítve, részben a szabadba kiugratva építették a sütőkemencét. A régészeti leletek építési időszakától napjainkig lezajló fejlődés ezt a beépítést csak annyiban módosította, hogy a tűzhelyeket, tűzfelületeket mind magasabb padkára építették, valamint az eredetileg szolgafán vagy láncon lógó üstöt magába foglaló falazott, sárból rakott → katlanokat építettek be. A konyhák e beépítési rendje a közelmúltig általános volt, sőt még napjainkig is sok emléke lelhető fel az egykori Pozsony, Moson, Győr, Komárom m.-kben, de a Duna-kanyar környékén, a Szentendrei-szigeten, Tolnában, Bács-Bodrogban, D-Borsodban is megfigyelhető. Jelentékeny területeken részben a Kisalföld peremvidékein, részben a Dunántúl nagy részén a sütőkemencét a konyha közepére építették fel, boltozatát körülfalazták, s a körülfalazást feltöltve, tetejét asztalszerűen képezték ki. Ezeken a helyeken a konyha oldalfalain nem volt padka, legfeljebb a kályhaszájak előtt volt kis falazott konzol. A főzés nyéltűzhelyeit a kemence tetejére helyezték, <s> alakú sárpadkákat építve vagy vas háromlábakat, nyárstartó tűzikutyákat használva. Sok helyütt, részben városokban is, mind a Kisalföldön előfordult, hogy a konyhák közepére asztalszerű tűzpadkákat építettek, amelyek körbejárhatók voltak, vagy egyik oldalukkal a konyha hátsó falához voltak falazva. E konyhatípus utolsó példányai Szeged, Pozsony városok környékén bukkantak fel, sokszor történeti stílusok (barokkos formákkal) hatását tükrözve. – A középmagyar háztípus lakózázait eredetileg nem füsttelenítették külön eszközökkel. A tűzhelyek füstje a konyha ajtaján távozott. Ezért gyakran készültek → kéttáblás ajtók, amelyek felső részét a jobb szellőzés érdekében külön lehetett nyitni. Előfordult, hogy a konyhának egyáltalában nem volt födéme, vagy a konyha mennyezetébe lyukat vágtak. A fejlődés következő fázisa a konyhai tűzhelyek füstjének padlásra vezetését szolgáló → vakkémények beépítésével járt. Ezeket váltották fel a füstöt a tetőhéjazaton át a szabadba vezető, deszkából rakott füstcsatornák, majd a szabad kémények különféle változatai. E folyamatot pontosan adatolni nem tudjuk. Bizonyos, hogy a 18. sz. folyamán Alföld-szerte még sok a füstöskonyhás lakóház, s a hatóságok kémények építését szorgalmazták. Füstöskonyhás házak a 19. sz.-ban a középmagyar háztípus vidékén csak a Dunántúlon maradtak használatban. Utolsó példányaik még ritkán napjainkban is fellelhetők. A 19. sz. utolsó harmadától egyre gyakoribbá vált a zárt sípkémények, kaminos, kulinás kémények építése vagy a szabadkémények lepadlásolása. Ez a zárt tűzhelyek bevezetését vonta maga után, de ezzel párhuzamosan a szabadkéményes konyhák használatában is gyakran hajtottak végre racionálisabb tűzhelyek beépítésével korszerűsítéseket. A 19. sz. második felében a jobbágyfelszabadítást követően, a vasútvonalak kiépítése, a kapitalizálódás új területeket kapcsolt az intenzív mezőgazdasági árutermelésbe, gyors polgárosodást idézve elő, ez egyfelől az → északi háztípus, ill. a nyugati háztípus tradicionális építési formáinak feladását eredményezte. E vidékek a középmagyar háztípus késő középkori eredetű vívmányait vették át, vezették be szinte viharos gyorsasággal. A Sajó, Boldva, Hernád völgye csak néhány helyi sajátosságot őrizve, lényegében az Alföldön honos középmagyar háztípust vette át, csakúgy, mint Heves, Nógrád É-on, hegyvidékeken fekvő településsávja. Az északi háztípus Ny-i szárnya a kisalföldi formákat vette át. Lényegében hasonló folyamat zajlott le a nyugati háztípus elterjedésterületén, de itt a középmagyar háztípus hatása már a 17. sz.-tól folyamatosan erősödőben volt, tehát nem robbanásszerűen következtek be a változások. – A középmagyar háztípus területén érvényesült a polgárosulással együtt leginkább a történeti stílusok hatása. Bár a gótikus építőkultúra jelentékenyen befolyásolta a középmagyar háztípus egészét (szerkesztésében, arányrendszerében, részletmegoldásaiban: pl. kályhaformák), és a reneszánsz is maradandó nyomokat hagyott, a barokk és klasszicista díszítőformák érvényesülhettek csak igazán átütő erővel, hiszen a 18. és 19. sz. folyamán teremtődtek meg az egészen széles körű díszítő tevékenység alapadottságai építőkultúránkban. Jellegzetes vonása népi műveltségünk alakulásának, hogy a történeti stílusok jelentkezése gyakorta jelentékeny ízléskésésről árulkodik. A 19. sz. végi, századeleji középmagyar háztípushoz tartozó területeken különösen a barokk stílusnak (elsősorban a Dunántúlon és mezővárosokban), ill. a klasszicizmusnak volt jelentékeny hatása (elsősorban a 19. sz.-i gabonakonjunktúrában megerősödő alföldi parasztgazdák építő tevékenységében). Szép példáit találni a romantikus, eklektikus építőművészeti formáknak is elsősorban a Kisalföldön, de ezek jelentkezése szinte egybeesett a hagyományos középmagyar háztípus konvencionális formáinak teljes feladásával, felbomlásával. A középmagyar háztípus házvidékének lakosságát jelentősen megbontotta a társadalmi rétegződés, azonban az egyre erősebb érdekellentétekbe kerülő rétegek építőkultúrájában, lakáshasználatában a 19. sz. utolsó harmadáig nem jelentkezett erősebben differenciáltság. Ugyanazokat a szerkesztési, építési elveket követték házvidékünk kis-, középnemesei, gazdái, zsellérei. Legfeljebb méretekben és az alkalmazott anyagok minőségében mutatkozott meg különbség, tagolódás. A középmagyar háztípus bomlása az 1870-es évektől a legpolgárosultabb vidékeken jelentős iramúvá vált. Mégis a mezőgazdaság szocialista átszervezéséig vagy a felszabadulás körüli időkig a hagyományos szerkesztési elveket nem adták fel. Az 1960-as évektől robbanásszerű változás bontakozott ki. Tömegesen számolják fel a régi épületeket. – Irod. Bátky Zsigmond: Építkezés (A magyarság néprajza, I., Bp., 1941–43); Györffy István: Magyar falu – magyar ház (Bp., 1943); Károlyi Antal–Perényi Imre–Tóth Kálmán–Vargha László: A magyar falu építészete (Bp., 1955); Tálasi István: Die materielle Kultur des ungarischen Volkes in Europa. Im Spiegel der sukzessiven Forschungen (Europa et Hungaria, Bp., 1965); Filep Antal: A kisalföldi lakóház helye népi építészetünk rendszerében (Ethn., 1970).

Kecskemét környékén feltárt 16. sz.-i lakóházak alaprajzai kályhacsempékkel

Kecskemét környékén feltárt 16. sz.-i lakóházak alaprajzai kályhacsempékkel

Konyhabelső, a hátsó falban a kiugró kemence szája, előtte és oldalt főzőpadka katlannal, szobai kályha szájával (Táp, Győr-Sopron m.)

Konyhabelső, a hátsó falban a kiugró kemence szája, előtte és oldalt főzőpadka katlannal, szobai kályha szájával (Táp, Győr-Sopron m.)

Sütőkemence a konyha hátsó falában (Táp, Győr-Sopron m.)

Sütőkemence a konyha hátsó falában (Táp, Győr-Sopron m.)

Konyhai sütőkemence szája, füstvezetője a hátsó falba építve (Dunasziget-Cinkolasziget, Győr-Sopron m.)

Konyhai sütőkemence szája, füstvezetője a hátsó falba építve (Dunasziget-Cinkolasziget, Győr-Sopron m.)

Sütőkemence a konyha hátsó falában (Lipót, Győr-Sopron m.)

Sütőkemence a konyha hátsó falában (Lipót, Győr-Sopron m.)

Lakóház konyhai hátsó falába épített kemencével (Nagybajcs, Győr-Sopron m.)

Lakóház konyhai hátsó falába épített kemencével (Nagybajcs, Győr-Sopron m.)

Konyha részlete oldalpadkával, szobai kemence szájával, katlannal, takaréktűzhellyel (Békés, Békés m.)

Konyha részlete oldalpadkával, szobai kemence szájával, katlannal, takaréktűzhellyel (Békés, Békés m.)

Középpadkás konyha (Tápé, Csongrád m.)

Középpadkás konyha (Tápé, Csongrád m.)

Középmagyar lakóház, 1734-ben épült (Taktaharkány, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)

Középmagyar lakóház, 1734-ben épült (Taktaharkány, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)

Napsugaras oromzatú lakóépület (Röszke, Csongrád m.)

Napsugaras oromzatú lakóépület (Röszke, Csongrád m.)

Oszloptornácos lakóház (Tiszabábolna, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)

Oszloptornácos lakóház (Tiszabábolna, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)

Középmagyar háztípus (Zenta, v. Bács-Bodrog m.)

Középmagyar háztípus (Zenta, v. Bács-Bodrog m.)

A Csokonai-ház a múlt század derekán (Debrecen)

A Csokonai-ház a múlt század derekán (Debrecen)