Dutka bemutatkozik

"Ne hagyd az álmok jussát, szebbeket álmodik a bölcsnél a bolond!"
Charles Baudelaire

Hát, én lennék - Dutka. A faluba aszt mongyák, hogy nem vagyok normális. Lehet, hogy nem? De az sem normális, aki mongya! Nem es itt születtem, csak úgy idegyüttem. Hogy mért? Gondolám, jobb lesz. Örökké a jobb után futkosunk, én es. Nem vótam én akkor bolond, amikor eljöttem otthonról, mer itt jobb! Dolgozok. A nem semmi! Minden nap menyek valahova, nekem osztán van, amit csináljak. Méges én lennék lükegyuri? Nem futok, a bolondokról pedig azt mongyák. Aszt biztoson tudom. Én sietek, aprókot lépek, s hogy észrevegyenek, még integetek es a kezemmel mindenkinek. Hogy jöttem ide ebbe a faluba? Csak úgy. Felültem a vonatra, s leszálltam, mer megláttam a gyárat, de osztán nem mentem oda. Ott akkorák azok a gépek, hogy félek tőlik! Ha rejik gondolok es kiráz a hideg. Inkább bémentem a gazdaságba. Az állatokot szeretem, tudok es a nyelviken beszélgetni, s azt es tudom, hogy hova álljak, hogy ne rúgjanak meg. De azok a gépek! Nem beszélik az én nyelvemet! Nem szóltam én senkinek, béálltam dolgozni. A kantinba, ott, ahol esznek az emberek. No, úgy-e, hogy van eszem? Osztán hátra mentem az istállóba, ott es volt mit csinálni. Így maradék végleg abba a faluba, amelyikbe nem születtem. Értik ezt? Szeretek itt lenni, mán mindenki ismer. Minden napra van dolgom. Szállást es kaptam a munkámért a gazdaságba, megvónék rendesen. Ha dolog van, kikerül minden, s nekem van abból bővibe.

Hétfőn es menyek. Épp Pista bácsi szólt, hogy segítsek a pityókaültetésnél. Ott erősen szeretem, mer csak dobigálom a pityókákot a sorba, délbe kiülünk a mart szélire, jót eszünk örökké. Csak el ne felejcsem, reggel menni kell ki a vonatra. Minden reggel, tavasztól-őszig, ez az első dolgom. Irénke asszonyság állandóan a piacra jár. A kosarakot én viszem ki a kicsi taligán. Mondta es nekem a jó asszonyság:

-  Dutka, maga nélkül nem es tudom, mit csinálnék. - Reggel korán indulok, ennem es kellene, de rea érek, miután felraktam a kosarakot a vonatra. Még az es mongya állandóan, hogy: - Vigyázzon Dutka! - Vigyázok én, a drága szép virágokot nem szabad esszetörni. Nem vagyok én bolond. Azok a gyönyörűséges virágok hamar letörik a fejiket, s akkor Dutka, nem kapsz pénzt. A szívem es fájna értik, csak rejik kell nézni. Eleinte az árvácskák utaznak. Azoknak szép az arcik, még kacsingatnak es nekem. S a többi virág es mind gyönyörűséges, ha kertem lenne, el nem adnám, csak csókolgatnám őköt. Ha mán útjikra engedtem a virágokot, hazaviszem a taligát, s menyek Pista bácsihoz. Kezembe nyomnak egy cigánykosarat, amíg el nem végezzük, dolgozunk. Eccer-eccer megállunk, főleg akkor, amikor a delet harangozzák, akkor eszünk künn a marton. Reggel csak pálilonkával kínálnak - én nevezem így, mert ojjan a pájinka, mind az asszony - szédít -, de nem iszom meg, mer akkor egész nap esmént rajtam kacagnak az asszonyok. Így es örökké bolondozok, állandóan jó kedvem van. Azt mongyák nekem: - Mit vigyorog Dutka? - Vigyorog a nyavaja, csak ijjen a képem, mit csináljak, ha állandóan jó a kedvem?

Keddre es meg van mán, hogy mit csinálok. Sáriné asszonyság nagytakarításba kezdett. S nincs ember, aki segiccsen neki. Ott osztán futkoshatok. Fel kell sikálni a szobákba a padlót. Kefével s lúggal, attól lesz szép fehér. Amikor mán látom, hogy elég tiszta, felmosom ronggyal, s tiszta vízzel. Osztán hagyom száradni. Szeretek nála dolgozni. Csak a nyárikonyhát ki nem állhatom, mer ott sárral kell tapasztani. Valahogy sohasem elég egyenes, amit én csinálok. Na, de mindegy. Valahogy kibírom. Úri dolgom van nála. Reggel tojást ránt nekem az asszony szalonnával, és a kertből hoz friss vereshagymát hezza. Délbe örökké van leves, amit erősen szeretek, utána villás étel es kerül az asztalra hússal. Vót, amikor még tészta es maradt vasárnapról. Sokat dolgozik szegény feje - nem mondom -, a kert es nagy, örökké van, amit benne kotorászni. Az asszonyság elég nagydarab, nem igen tud hajolni. Én ojjan sovány vagyok, hogy átfúj rajtam a szél. Kiszedek én minden burjánt közüle, még egyelek es, ha kell. Eleinte félt tőlem, hogy még a palántákot es kitépem, de mán tuggya, hogy ismerem őköt. Otthon mán gyermekkoromba es gyomláltam anyámmal. Hejj! De szép idők valának azok! Nem es gondolok inkább rea. Ezeknek itt több dolgik van, mind nekünk vót. Nagy a csűr, teli van az mindennel. Oldalt, az ólba sorba állnak a tehenek, lovak. Elkerítve ott a hejjik a bárányoknak, szerencsére most künn vannak az esztenán, de az egész téli ganyét ki kell hordani. Hogy azok, hogy le tudták taposni! Mintha autó járt vóna rajta. Elébb csákánnyal kell felverni, osztán csak lapátolni. S a nyulak! Hát van az es jócskán. Azoknak állandóan kell kaszálni a füvet. A csűr másik része ojjan magos, mintha a templomba lennék, még jó, hogy itt nem kell imádkozni, de lehet jobb vóna, mert villával feldobálni a sok szénát, amit béhordnak, nem kicsi mulatság. A nagyudvar teli van tyúkkokkal, kárálnak egész nap. Azokkal nincs bajom, csak a libákot ütné meg a guta, mer úgy futnak utánam, sziszegve, mintha oroszokot látnának. Az asszonyság el es keríti olyankor, amikor ott vagyok, mert tuggya, hogy kiráz tőlik a hideg. Drága asszonycseléd! Ha lássa, hogy fáradok, s melegem van, még málnaszirupos borvizet es ad, jó habzósat. Jól elkalandozék az udvarral s a kerttel, pedig még le kell sikáljam délután a lapítókot, a kicsikéket és a nyagyokot mind. Szép sorba felállítgatom a kerítés mellé a napra, hogy száraggyanak. Estére megmerem a vályút vízzel, hogyha jőnek a tehenek, legyen, amit igyanak. Nagy a vályú, kell belé vagy harminc veder víz. Osztán megfogunk egy tyúkot, futkosunk körbe-kereken a nagy udvaron, míg valahogy elkapjuk. Az asszony finom csirketokányt főz belőle. Friss tejjel s puliszkával esszük, úgy a legfinomabb. Én még a tányért es körbenyalom. Utána még elcsúszik a túrós puliszka, ami egy kendőbe felgöngyölgetve várja, a melegvizes fazék tetején, hogy beléolvadjon a túró, s mű es végezzünk az evéssel. Az asszony es tudja, s én es, hogy akkor finom igaziból, amikor nyúlik benne a túró. Akkor mér lennék bolond? Míg megvan mid a két szemem, még látok es! Azt es látom, mikor hozzák bé az udvarba kicsi szekérrel a gabonát. Hiába mongyák, hogy a résziket kapták meg, hmm... Azt a nagyszekérrel hoznák, s nem sietnének vele, hogy felhordgyák a padlásra. Lopták azt bizony a gazdaságból. Nem érdekel engemet, mer mindenki azt csinálja. Én es lopokáznám, de nekem nincsen hova vigyem. Megenni pedig nem tudom.

Szerdára es itt maradok. Jó az asszony, csak nagy a szája, de a lelke arany. Nem csúfolkodik velem, hanem mongya: - Dutka, Dutka ne igyon, mert akkor mindenki magát kacagja, mint múltkor a bálban. - Jaj, én hogy szeretem a bálokot! Béállok a közepire a teremnek, egyedül táncolok. Jobb lenne asszonnyal, de velem ők nem táncolnak, még a cigányleányok se. Pedig ismerem őköt, voltam velik csúnya dolgot csinálni a szénába. Azt mondták, hogy el ne merjem mondani senkinek, mert megjárom. Küldik a legényeket, inni adnak s megvernek. Nem es mondom el, úgyse hinné el nekem senki. A bugyuta Dutkát csak kikacagják. Na, szerdán megkapálom elébb hátul a pityókát, osztán kigyomlálom a hagymát, s a többi ágyást. Mennyi mindent ültetett ez az asszony! Jár ő es a piacra. Virágot viszen, palántákot, csak az a baja, mind nekem, nem tud rományul. Állandóan félre beszél a piacon. Gulivert árul. Nálunk azt mondgyák, az egy nagy ember, de a rományoknál - karalábé. Ezt megtanultam az asszonysától, most mán tudok én es rományul. Csak éppen a milicista ne kérdezzen, mert annak egy szavát sem értem. Nem es foglalkozik sokat velem, pedig énekelek én olyan igazi magyar nótát es. Főleg, ha inni adnak. Osztán este, az utcán hazafelé menet, eszemet vesztve ordibálom, hogy "Kossuth Lajos azt izente", vagy a "Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva". De nem szól a milicista, mert bolond a Dutka, nekem mindent szabad. De kiküldeném őköt a temetőbe! Hány romány sír es van ott? Egy sem. Vót valamikor egy-kettő, de ki tudgya kié, bélepte a burjány az egészet. Na ne beszéljek annyit, még bétapasszák a szájamot a csendőrök. Szerencse, hogy bolondnak néznek, még eccer sem kaptam a gumibotból, a hasamra se terítettek újságpapírt, hogy ne lássék az ütés nyoma. Ikább segítek esszecsomagolni a palántákot, holnap reggel viszem az övét es a vonatra. Szerencsére ő nem menyen olyan hamar, csak a későbbivel. Estére ma finom pityókatokány lesz, kovászos ugorkával. Azt es szeretem. Csak a fogam közül nem kell kipiszkálni semmit.

Csütörtökre a Főnök gazda hívott, minden csütörtökön ott vagyok nála. Kitakarítom az olakot, a disznyóét, a lovakét. Az asszony itt erősen úri. De olyan ételt es főz, finom, nem mondom, de jobban szeretem a másikot, a parasztosat. A legjobban a salátásfuszulyka levest szeretem kaproson és csülökkel. Azétt elmennék a világ legvégire. Ő palacsintát es szokott sütni, de kicsit ad mindenből. Azt mongya, nekem biztos elég, mer sovány vagyok. De én meg tudnám enni az egészet. Jaj, nagy ott a gazdagság! Minden van. A gazda rendes ember lenne, de olyan mind egy fakutya. Csak kiabál mindenkinek. Azér ő a Főnök, mer tud kiabálni s lopni. Hogy azok mennyit lopnak! Teli van mindennel a csűr, s még a pajták es. Sok a disznyó, örökké vágnak belőlik még nyáridőbe es. Jó drágán elaggyák. Sorba állnak a falusi asszonyok a pincébe. Nem es dugja erre az orrát a milicista, hogy megkérdezze, honnan van a leölt állat. Mer úgy-e, Dutka elvitte neki mán a részit, s minek menne akadékoskodni, neki es meglesz legalább a vacsorája, mer a bótók erősen üresen állnak. Még szerencse, hogy közel az erdő itt mindenfelé, legalább a kampókra fenyőágat akasztnak, attól jó, friss benn a levegő. Jobban es mutat, télen még szebb lenne, ha aggatnának rea szaloncukorkát, ha vóna, de az es elkerűli müfelénk a házak tájékát.

Pénteken es nála vagyok, kiseperem az udvart, s mindent kiszedek a kertből, ami hét végére az asszonynak kell. Szedek zöldséget, fuszulykát, meg pityókát. Osztán este felpakol engem es. Lesz mit ennem a hét végin. Lehet, nem menyek a kocsma felé, csak ha muzsikálnak.

Szombaton megfürödök, a vízre nem menyek le, mer mély s én nem tudok úszni, csak mind a lapos vas. Eccer bécsalogattak, s azt gondoltam, na most véged van Dutka! Hideg es vót, s úgy folyt lefelé, hogy alig álltam a lábamon. Nem hagytak békin a legények, csak akkor jöhettem ki, amikor nyakig belémerítkeztem a vízbe. Így megjártam, de tanultam belőle, jól elkerülöm, főképp, ha látok valakiket a közelbe. Este jó lesz, bál van a faluba. Azt szeretem. Mind azon jár a fejem, hogy jó lenne nekem es egy asszony, de csak baj lenne vele. Így jobban megvagyok, úgyse kerülne nekem senki, csak a részegesek közül, azok még nekem sem kellenek... minek?

Vasárnap menni kéne a templomba. Nem igen szoktam elmenni, sokat kell egy helybe ülni, énekelni se tudok, osztán imádkozok én eleget templom nélkül es. A padba csak hátul ülhetek, mer a sorba mindenkinek meg van ott es a helye. A naccságáék elől ülnek, a szegények meg hátul. Dutkának es jut hely a sarokba. Akkor menyek csak, ha gyermeket keresztelnek, mer a gyermekeket szeretem, pedig csúfolkodnak velem. De van olyan közöttik, amelyik még játszódik es velem, a labdával. Kacag rajtam, mer én vagyok az ügyetlenebb. Osztán leülök délután a parkba, nézem, merre mennek a szép ruhába öltözött emberek. Este elmenyek moziba, osztán kezdődik minden elölről.

Fáj a szívem, amikor látom a padról a gyermekeket. Kocsiba taszigálják az asszonyok. Hej Dutka! Neked es de kellene egy! Vagy mégse? Hátha olyan lenne, mint te! Akkor, rajta es csak örökké kacagnának... Akkor inkább ne!