Érkezésekor a tábor udvarán már kora hajnaltól nagy volt a jövés-menés, mert egyszerre öt szerelvény is érkezett. A tehervonatok nagy csikorgással, s döcögve tudtak csak megállni. A belezsúfolt emberek egymásra buckáztak. Kiszállniuk azonban csak reggel volt szabad. Aztán a nehezen lekászálódó tömeg ellepte az egész udvart. Látszott mindenkin, hogy nagy igyekezettel próbálja palástolni az átélt szenvedést. A hosszú, több napig tartó úton minden pillanatot számoltak. Találgatták, mikorra érkeznek meg és meddig tarthat az utazás, mert még az állatokat is különbül szállítják a
Az út folyamán fény, levegő, víz, élelmiszer és a zsúfoltság miatt, páran meghaltak. Az életben maradottak a lehetőséghez képest igyekeztek szótlanul egymást, és a körülményt elviselni.
A kiszállás azonban nem ment könnyen. Az SS tisztek és a katonák, mivel igyekeztek meggyorsítani a szerelvények kiürítését, siettették az újonnan jötteket. A gyengeségtől, az izgalomtól, a gyerekek sírásától, a magukkal hozott kofferoktól és a különböző csomagoktól lelassult ez a folyamat, így időbe tellett, amíg mindenki le tudott szállni. A sötét vagonból a fényre lépve Miriana szeme csak nehezen tudott alkalmazkodni, ezért hunyorgott a világosságban. Fáradtsága, szenvedése ellenére is kitűnt a többiek közül. Gyönyörű fiatal nő volt. Az egyik SS tiszt, aki lódítani akart rajta egyet, hogy gyorsítsa a leszállását, ránézve egy pillanatra meghökkent. A tiszt szemében tűz gyúlt ki és mozdulata gyengéd, szeretetteljes segítéssé vált. Szerencsére abban a nagy tömegben és izgalomban ez senkinek nem tűnt fel, mert azon igyekezett mindenki, hogy erőt, egészséget mutasson, de mivel ugyancsak híján voltak ennek, csak keveseknek sikerült. Aztán kezdődött a szelektálás. Az összetorlódás miatt a tömeg egy részét minden válogatás nélkül egyenesen a fürdőbe irányították. A másik részéből pedig külön választották a fiatalokat, az erőseket a terhes nőktől, az idősektől, a gyerekektől, és a beteges kinézetűektől. Nagy volt a sírás-rívás, mert a családokat elszakították egymástól és a gyerekek nem értették, miért viszik el mellőlük az anyjukat. Az az SS tiszt, aki Mirianának a leszállásnál segített, észrevétlenül az egyik csoport felé terelte. Eközben hirtelen felharsant a lágerparancsnok üvöltő hangja, amire síri csend lett; – Hogy aki szökni próbál lelőjük, a drótkerítésben pedig áram van, hiábavaló minden kísérlet.
Már eltelt egy hónap, de még mindig összerázkódik Miriana arra emlékezve, hogy amikor érkezése után először ment be a többiekkel a bűzös, fülledt barakkba, az ajtóban önkéntelenül megállt, vissza akart fordulni, hogy nem lép be, az utána
