 |
 Magdalena HODONYI - IcklerANTON és MIRIANAA szerző magánkiadása © Magdalena Hodonyi ISBN 963 640 965 X2006. |
 |
A süket csendben csak az óra ketyegése és a szíve hangos dobogása törte meg Miriana gondolatainak lavinaként zúduló áradatát. Vonzó lenne neki ez a csend, ha nem nézne véletlenül az órára. Ijedten döbben rá arra, hogy majdnem elszaladt ez a nap is és megint oly sok órán keresztül fel sem kelt a computer mellől. Megpróbál felállni, megmerevedett végtagjainak azonban kínszenvedés a felállás. Lábai rogyadoznak, nem akarják megtartani testsúlyát. Nagy erőfeszítéssel jár, több erőt kell kifejtenie. Amikor végre sikerül kicsit kiegyenesednie, szinte féloldalazva indul az ajtó felé, hogy kimenjen a konyhába, s nekilásson mindennapi teendőinek. Pár pillanatig kótyagosan néz körül, azt sem tudja, hol van. Percekbe telik neki, amíg rögzíteni tudja, mert a sok órás szellemi munka után a két valóság, a külső és belső, mindig összekeveredik benne, nehéz szétválasztania őket és visszazökkenni a valós életbe. Ilyenkor számára minden a fordítottját jelenti. Az élet csupa álom és a belső elvont világa a valóságos. A gyomra is megkondul, a nyelve teljesen kiszáradt. Cserepesedért szájjal kutat a hűtőszekrényben valami folyadék után. Kinyitva bosszúsan látja, hogy majdnem üres. El kell mennie az abc-be vásárolni–, ötlik az eszébe. De majd csak holnap, dönti el végül. Eközben az ablakon kipillantva meglepetten fedezi fel, hogy milyen csodálatosan kék az ég, és madárcsicsergéstől hangos az előtte nyújtózkodó hatalmas fa lombja. Hirtelen egy belső kényszertől hajtva le kell hajolnia, hogy megmasszírozza elzsibbadt lábát. Úgy érzi, ezernyi hangya futkároz benne. Majd lassan felemelkedve vágyakozva néz a kint röpködő madarakra. Irigyli tökéletes szabadságukat. Később szomorúan konstatálja azt is, hogy karjai puding puhaságúak. Kesernyésen elmosolyodik, hogyan legyen neki kisportolt izma, amikor a legminimálisabbat sem teszi azért, hogy újra olyan erős és rugalmas legyen a teste, mint régen. Hányszor gondolt már arra, hogy abbahagyja, nem csinálja tovább ilyen őrült tempóban. De aztán rájött az alkotás lényegére. Hogy valamit csak valamiért. Hiszen az élet lezártával senkit nem érdekel az, hogy milyen háziasszony volt, a szekrényeiben tisztán összehajtva, glédába álltak-e a ruhák, mozgott-e, pihent-e, az sem, hogy hányszor mosta fel a követ a konyhában. Ám, ha sikerül valamit, csak a legcsekélyebbet is a művészet terén elérni lehet, hogy
|
 |
