Címszó: Jászai Mari - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
Szócikktípus:
SZEMELYCIMSZO
SZULETESIEV 1850
SZULETESIEVTIZED 1855
A szócikk eredeti képe megtekinthető:
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0410.pdf
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0410.png
Az itt olvasható változat forrása: B Kádár
Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa.
(Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház-
és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása
keretében.
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/26/26137.htm
Az adatbázis kódja: 1357986421928
A szócikk három változatban található meg az
oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort
szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.
A szöveg linkekkel ellátott változata:
Jászai
Mari
Ugyanígy kezdődő szócikkek: https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/e/526137.htm
Szócikk: Jászai Mari a nagy tragika, a Nemzeti Színház
(intézmény)
(információ)
örökös tiszteletbeli tagja és a Petőfi Társaság
(intézmény)
(információ)
tiszteleti tagja, 1850. (időpont) febr.
24-én született a komárommegyei (megye) Ászáron.
(megye) »1850-ben
(időpont)
voltam kénytelen megérkezni a földre — írja ő maga — ebben a zord formában, mely
én vagyok. Haragban nemzettek. Szerencsétlenségek és országos csapások idején érlelt
meg az anyám, a túlságosan érző szíve alatt: 49—50-ben, szabadságharc leveretésekor
hordott magában. Ott éltem már benne, mikor a menekülők hírül hozták a világosi
(megye) katasztrófát.
Ott rázott meg a sírása, mikor a szent Tizenhárom kivégzéséről értesült.« Nyomorult,
szánalomraméltó, ínséges gyermekkora volt. Anyja korán elhalt és nyolc árvát hagyott
maga után. Atyja, a hatalmas szál ácslegény, különös ember volt. Hajnaltól éjfélig
dolgozott nyolc kis gyermekére, de a legkisebb ok miatt sóbamártott kötéllel verte
mezítelen hátukat. A rideg mostoha, aki az édesanyja halála után a házba költözött,
még szította ennek az ellentétes lelkű embernek a dühét gyermekeivel szemben. Istenes
életű, büszke, dolgos ember volt, de rideg és kegyetlen. A kis Mari ötéves korában
elsodródott a szülői háztól: idegen gyermekek csizmácskáit pucolja, szolgáló lesz
belőle. Évekig szennyes szalmán hál, éjfélkor fölkeltik a nagymosás miatt, patkányok
rágják széjjel a haját, de a halhatatlan Lélek a maga szent nagy rnohóságában megtalálja
vigaszát: a könyvet. A nyomtatott betű lesz szerencsétlen kis életének vigasza,
a nyomtatott betű lesz leghívebb társa, küzdelmeinek és dicsőségeinek útján is.
A munkától ellopott perceiben, a falusi küszöbre kuporodva olvasni tanul és egy
napon, mint maga írja megrázó erejű emlékirataiban, boldogan kiált föl, mintha csodát
látott volna; »Tudok olvasni... tudok olvasni!« Elemi iskolába Győrben (megye) jár,
az Ursulitáknál. Egy iskolai ünnepen alkalmi verset szaval. Meghallja, amint Simor
János (személy)
győri (megye)
püspök, a későbbi bíboros hercegprímás halkan odaszól az Orsolyazárda (intézmény)
főnökasszonyának: »Das Kind hat Talent!« A kis Mari nem tud németül, (nyelv) (információ)
nem tudja mit jelent ez, de megjegyzi, elméjébe
vési az idegen szavakat, mert ösztöne megérzi, hogy a püspök őróla beszélt. Győrben
(megye) egy
úriház kis cselédkéje. Iskola előtt följár cipőket tisztogatni, vasárnap délután
pedig a gyermekekkel játszik. A család üveges folyosója tele van magyar írók és
művészek arckepeivel. Jászai Mari (személy) (információ)
maga írja, hogyan szólal meg benne ezen az
üveges folyosón az ős színészösztön : »Hogyan kezdődött, hogyan ment? Elég az hozzá,
hogy az úrigyerekek kitalálták, hogy ha egy képre rámutatnak és azt mondják: »Nézd
Mari, ez meghalt«, hát én rögtön egy sirató jelenetet játszom el a kép előtt, tépem
a hajam és folyik a könnyem. A többi gyerek is bőg, amíg csak valaki közbe nem szól
és egy másik képre nem mutat, hogy »no ne sírj, kis Mari, nézd csak, ez még él«.
Erre én rögtön átcsaptam a legnagyobb örömbe, ugráltam, táncoltam és csakhamar velem
táncolt és ujjongott az egész gyerekhad. Elektrát (szerep) (információ)
játszottam tízéves koromban! És a színháznak
ekkor még csak hírét sem hallottam! « Hányatott gyermekélete borzasztó testi-lelki
szenvedéseken korbácsolja keresztül. Gyermeket ringat idegen házban, úgy, hogy a
kezét odakötötték a bölcsőhöz. Száraz kenyeret eszik, mialatt látja, hogy a házbeliek
pecsenyével élnek. Hányódik erre-arra; szolgál Győrben, (megye) Pesten
(Budapest)
a Király uccában, majd Bécsben. (ország) 1866-ban,
(időpont)
a porosz - osztrák (nemzetiség)
háború idején, egy markotányos cselédje. Járja a sáros országutakat, a piszkos táborokat,
istállóban alszik, vagy az út sarában, együtt él a katonákkal, megosztja azoknak
küzdelmes sorsát. A visszavonulás napjaiban, Königgratz (ország) után,
hősies viselkedésével és önfeláldozásával sebesültek életét menti meg. Észreveszik
a szegény kis lányt, aki véres, szennyes és hős, mint a többi katona. Adnak neki
háromszáz forint pénzjutalmat és Bécsben (ország) szélnek
eresztik. Akkor van először pénze! Kiöltözködik, ruhákat vesz és hajtja már lelkének
ellenállhatatlan vágya a színpad felé, hogy annak egyik legnagyobb büszkesége legyen.
Rövid időre hazakerül a szülői házba; az ablakon át, éj idején szökik meg onnan,
hogy színésznő legyen. Hubai Gusztáv (személy) (információ)
vándortársulatához kerül, amely akkor Székesfehérvárott
(megye) állomásozik.
»A peleskei nótárius« (cím) egyik néma
szerepében lép fel először a tizenhétesztendős kislány, aki mögött akkor már küzdelmes
élet, mozgalmas múlt, sok-sok szenvedés, még több élettapasztalat volt és egy gyermekkor,
amelyben nem akadt öröm, nem akadt derű. Nemsokára Bényei (személy) (információ)
társulatához kerül, Budára, (Budapest)
ahol akkortájt a híres Shakespeare-színész, (személy) (információ)
Molnár György (személy) (információ)
a rendoző. Már havi húsz forint fizetése
van. Mint karénekesnő kerül a társulathoz, de gyönyörű, szoborszerű alakját, mélyzengésű
hangját észreveszik és kisebb szerepeket adnak neki. Budán (Budapest)
rettentő sokat éhezik. Padláson lakik, ahová létrán járnak; krumplin és az uccán
fölszedegetett sajthéján él! Az ünnepelt komikus, Kassai Vidor (személy) (információ)
veszi itt pártfogásba. Felesége lesz Kassainak,
(személy)
(információ)
»a tragikus arcú komikusnak« és vele együtt
szerződik Kolozsvárra. (megye) 1869-ben
(időpont)
kerül a kolozsvári (megye) színpadra,
Fehérvári Antal (személy) (információ)
társulatához. Kolozsvárott (megye) a »Debora«
(cím) c. szomorújáték
címszerepében vonja magára a figyelmet, majd nagy sikere van »A hazá«-ban. (cím) Útja itt
már gyors iramban vezet fölfelé. Néhány hét leforgása alatt kedvence lesz Kolozsvár
(megye) művelt
és műértő közönségének. Nagy szó volt ez abban az időben, mikor Kolozsvár (megye) színészete
semmiben sem maradt el az ország fővárosának (Budapest)
színművészete mögött. Műértő, kényes ízlésű, kultúra szeretetétől átitatott közönsége
volt annak a kolozsvári (megye) színháznak,
amely magáénak vallotta ebben az időben a fiatal Jászai Marit. (személy) (információ)
Az ország első színészeit igyekezett magához
vonzani ez a színpad; gyönyörű társulata volt. És ebből a társulatból, amely a kor
színművészetének kiválóságaiból rekrutálódott, messze kimagaslott a fiatal színésznő,
a színház drámai hősnője: Jászai Mari. (személy) (információ)
De itt, Kolozsvárott, (megye) a hír-dicsőség
fényében még sokat éhezett. Magának kellett színpadi díszruháiról gondoskodnia havi
70 forint fizetésből. Híre eljutott Budapestre. (Budapest)
Orczy Bódog báró (személy) (információ)
intendáns 1872-ben (időpont) a
Nemzeti Színházhoz (intézmény)
(információ)
hívta. Nem akart menni: nem tartotta magát
méltónak... Csak az intendáns kezéből fogadta el a szerződést, mikor az személyesen
utazott Kolozsvárra, (megye) hogy
rábeszélje arra a szerződésre, mely országos dicsőséget jelentett. Április 3-án
játszott először a Nemzeti Színház (intézmény)
(információ)
deszkáin. A korabéli kritika magasztaló hangon
emlékezik meg róla. Ettől az időtől kezdve egészen haláláig ő a legnagyobb dísze,
legnagyobb ékessége, legkülönb értéke az ország első színpadának. Csodálatos egyéniség.
Egyetlen lendület volt egy alakítása. Ö nem volt aprólékos színész, aki a gonddal
kidolgozott picinyke részletekben merült volna el, hanem a színművészet, az emberábrázolás
Michelangeloja, (személy) aki
egy hatalmas márványtömbből faragta ki hatalmas kalapácsütésekkel csodálatos alkotásait.
A fájdalom, a megvetés, a szerelem, a szenvedés, a nagy, elemi erejű emberi ösztönök
ábrázolására ő valóban elemi erejű hangokat és gesztusokat talált. Végtelenül egyszerű
volt, amit csinált: részlettelen, nagyvonalú, áttekinthető, tiszta, világos és hatalmas,
mint egy hegycsúcs, mely messze kiemelkedik a vidék fölé. Maga mondta önmagáról,
hogy ő sohasem játszta a szerepeit, hanem mindig az volt, akit ábrázolt. Jászai
Mari (személy)
(információ)
az a színésznő, aki mindig a valóság illúziójával
hatott, bármilyen fenséges és nagyszerű volt is. Ő elhitette velünk, hogy való élet
az, amit szemünk láttára végig él. Őszinte és egyszerű volt a maga módján. A legnagyobb
hazugságnak tartotta és a végsőkig felbőszült rajta, ha azt a semmitmondó, banális
frázist írták vagy mondták róla, hogy ő klasszikus. Vagy ha azt mondták: az ő játékában
tradíció van. Mi az a klassicizmus, mi az a tradíció, mi az a pátosz, amit neki
tulajdonítottak? Színpadon nincs más tradíció, mint az, ami az írott betűből, a
költő alkotásából folyik. Olyan embereket kell ábrázolni, amilyeneket az író megírt.
És mi az a klasszicizmus? Az üres szavalást, a koturnusos, merev mozgást, a tudatlanok
egy időben klasszikus stílusnak nevezték el. Jászai Mari (személy) (információ)
nagyon messze volt ettől. Semmi sem volt
inkább idegen tőle, mint az az úgynevezett »nagy stílus«, amit a francia (nemzetiség)
(információ)
retorikai iskola talált ki. Jászai Mari (személy) (információ)
természetes volt. És azok, akik a naturalista
iskola infantilis lázálmaiban éltek, azért tartották őt természetellenesnek mert
a maguk jelentéktelenségét, szürkeségét, érdektelenségét stílussá igyekeztek magasztosítani
és csak az volt élet és csak olyan volt az élet, ahogyan az ő ösztövér kis egyéniségükből
kitelt. A hiba Jászai Mari (személy) (információ)
értékelésében ott volt, hogy az őszinte pátoszt
összetévesztették szónokiasan ordítozó álszínészek üres retorikai mutatványaival.
Ezeket a »szónokló« színészeket, akik a maguk temperamentumának fölöslegét vitték
be szerepeikbe, ahelyett, hogy a szerepet vitték volna be magukba, -— ahogyan egy
nagy színészet-teoretikus írta — a modernek és a klasszikust között ő ezzel intézte
el: »Csak jó és rossz játékot ismerek, régit és újat neml« Alkotásainak csodálatos
galériája — tragikus gondolat ez! — elvész a múló idővel. Futóhomokra épített remekművek
voltak, mint általában a nagy színész alkotásai. Az »Ember tragédiájá«-ban (cím) (információ)
ő volt az első Éva. (szerep) (információ)
Gertrudis királyné (szerep) a Bánk
bán-ban (cím)
(információ)
felejthetetlen. Elektra, (szerep) (információ)
Phaedra, (szerep) lady
Macbeth, (szerep)
Erzsébet királynő (szerep) (Stuart
Mária), (cím)
(információ)
Sappho, (szerep) Medea,
(szerep)
(információ)
Klytaimnestra (szerep) (Iphigénia
Taurisban), (cím)
(információ)
Kleopatra, (szerep) Erzsébet
(szerep)
(János király), (cím)
(információ)
Irene császárnő (szerep) (Bizánc),
(cím) (információ)
egytől-egyig pusztulásra ítélt remekművei
a tragikai színjátszásnak. De örömét lelte, különösen pályájának utolsó szakában,
a komikus epizódszerepek eljátszásában is. »Romeo és Juliá«-ban (cím) (információ)
a dajkát, (szerep) J.
M. Barrie (személy)
»Egyenlőség« (cím)
című angol (nemzetiség)
vígjátékában Patty szolgálót (szerep) különös
ambícióval játszotta, megkacagtatva ugyanazt a közönséget, amely testben-lélekben
megrendülve, zokogva és ugyanakkor fölemelkedve hagyta el a színházat egy-egy tragikai
ábrázolás után. Sardou (személy) (információ)
»A boszorkány« (cím) c. drámájában
egy öreg asszonyi szörnyeteget, méregkeverő varázslónőt játszott és külső megjelenésben,
felfogásban, játékban olyan megrázó és felejthetetlen alkotást produkált az egyetlen
jelenetben, amelyből szerepe állott, hogy akik ezt valaha látták, évtizedek múltán
sem felejtik el az irtóztató arcot, a károgó hangot, egy-egy mozdulatának kifejező
erejét, mellyel jóval többet tudott mondani, mint más színész, ha ajkán a legédesebb
szavak zengtek is. Ahogyan ő Erzsébet, (szerep) az
özvegy királyné átkait elkárogta »János király«-ban, (cím) (információ)
két nemzedék lelkében él tovább. És ugyanaz
a két nemzedék kacag még ma is, visszaemlékezve a közönséges és annyira jellemző
mozdulatokra, ahogyan csipőjére tette a kezét és ütögette a combját, mint Mrs. Mulholland,
(szerep)
Zangwill (személy)
»Mary - Ann«-jében. (cím) Semmiféle
föladatot nem kicsinyelt. Neki mindegy volt, hogy Irene császárnőt, (szerep) vagy
a nyelveskedő Patty szolgálót, (szerep) királynőt,
szentet, vagy koldusasszonyt játszott-e. Indulatosan hadbaszállt a kritikusokkal,
akik kárhoztatták a Nemzeti Színház (intézmény)
(információ)
igazgatóját, mert megengedte, hogy Jászai
Mari (személy)
(információ)
eljátssza »Romeo és Juliá«-ban (cím) (információ)
a dajkát. (szerep) Erről
a kérdésről ő maga ír ily módon: »Nevetséges! Mintha a vászonnak nem volna mindegy,
hogy koldust, vagy királyt pingálnak-e rá! Mintha a szobrász kisebb művész volna,
ha nem az orleánsi (ország) szüzet
mintázza, hanem egy majmot. Én elszomorodom olyan vélemény hallattára, mely a színészt
egyetlen szerepkörhöz köti. Hiszen, aki ezt kívánja tőlünk, az eltilt bennünket
a mesterség legnagyobb gyönyörűségétől, az átváltozástól, az alakoskodás misztikus
kéjétől! Az megvonja tőlem a jogot, hogy a palettám minden színével pingáljak. Hogy
én a bizánci (ország)
(információ)
császárné után a nyelves angol (nemzetiség)
szakácsnét játszom el, csak annyit jelent, hogy le birom fokozni a lelkem és a testem
pátoszát a terefere karattyolásáig.« A nagy művésznő nemcsak korának legelső színjátszója,
de legkülönb versmondója volt. A pódiumon éppen olyan hatalmas egyéniség volt, éppen
annyi erő, fönség, szín, szenvedély és gazdagság áradt belőle, mint a színpadon.
Cikkeket és könyveket írt azonfelül. Egyszerű, világos, hatalmas, monumentális volt
az írása is. Ha nem színésznő lesz, nagy író lett volna belőle. Könyveit, melyek
vergődő önvallomások, lehetetlen úgy olvasni, hogy az ember meg ne rázkódjék szavainak
korbácsa alatt. Megrázó élmények ezek; mondatai, véleményei, meghatározásai úgy
megmaradnak az olvasó emlékezetében, mintha órctáblára vésett betűk volnának. A
Petőfi Társaság nemcsak írói tehetségét, hanem a Petőfi-kultuszban szerzett nagy
érdemeit is méltányolta, midón 1908-ban (időpont) tiszteleti
tagjává választotta. Jászai Mari (személy) (információ)
minden idők legnagyobb Petőfi-interpretálója
(személy)
(információ)
volt és hogy Petőfi (személy) (információ)
kultusza az elmúlt évtizedekben újjászületését
élte, abban az oroszlánrész az övé. 1922. (időpont) január
6-án ünnepelte az ország színészkedésének ötvenéves jubileumát a Nemzeti Színház
(intézmény)
(információ)
színpadán. Ez volt az első jubileum, amelyet
elfogadott hosszú, erős rábeszélés után. Mert neki az volt a véleménye, hogy a színész
a maga személyében bújjon el a szerepei mögé és ne kérjen más elismerést, tapsot,
hódolatot, jutalmat, mint amit a színpadon kaphat, játéka után. Utoljára 1925. (időpont) december
3-án lépett fel »Az aranyember«-ben, (cím) mint Teréza
mama. (szerep)
Már akkor kínos betegség őrölte hatalmas szervezetét. 1926. (időpont) október
5-én halt meg Budapesten (Budapest)
és egy ország yásza kisérte a Kerepesi-temetőnek abba a sírjába, melyet még életében
építtetett önmagának. A sírgödröt kirakatta gondosan a lebontott régi Nemzeti Színház
(intézmény)
(információ)
köveivel, a sírkövet is fölébe állíttatta:
a régi Nemzeti Színház (intézmény)
(információ)
egyik hatalmas oszloprészéből faragtatta.
És rávésette a sírfeliratot, amit maga írt. Elrendezett ő méltóan mindent, hogy
ne okozzon bajoskodást holta után senkinek. Ez a rendkívüli egyéniség, akit majdnem
mindenki kibírhatatlanul gőgösnek, visszarettentően fenségesnek, megközelíthetetlenül
nagynak és borzongatóan idegennek érzett, aki úgy járt e földi tereken, mint »Északfok,
titok, idegenség, lidérces messze fény«, — ez a félelmetesen nagyszabású emberi
lény csupa remegő alázat, mellverdeső áhitat, magában és magával csatázó bírálat,
önmagával szemben való idegenség és önmagát mardosó vívódás volt. Így írt: »Megvan
az oka, amiért erősnek és nagy egyéniségnek tartanak,: a színpadról ismernek és
innen ítélnek meg. Igen, a színpadon otthon vagyok. Ott sohasem tétovázok. Évtizedek
küzdelmébe került, míg kikutattam magamban az embert, míg megkerestem, hogy mi marad
belőlem, mikor a színpadi kosztümöt levetem. Most már tisztán látom, hogy az én
egy testemben két ember helyezkedett el: egy bátor és biztosan járó ember, aki a
színpadon azt teszi, amit helyesnek tart és egy másik, gyáva és bizonytalan ember,
aki az életben azt teszi, amit helytelennek tart.« Ő volt a mindenek fölött való
színész. A színjátszó, akit a lelki és testi átváltozás ősi nagy ösztöne egyszer
odavitt abba a világba, amely egészen az övé, amelynek nincsenek határai, amelyben
lehet a kis pesztonkából királynő, ahol szép lesz a csúnya és rúttá kendőzi magát
a szép. Az örök színész, egész színész, abszolút színész volt ő, aki nappal igénytelenül
öltözött, nem bánta, ha sokan csúnyának tartják, nem igyekezett tetszeni, nem törekedett
arra, hogy mindenkit elbájoljon, meghódítson vagy elkápráztasson a szellemével.
Szinte nőietlen volt rideg lelki magányában, lemondva a nőiesség ősi és örök vágyáról:
tetszeni mindenkinek! Ő nappal nem akart tetszeni és nem akart ékes lenni. Minden
erejét, képességét, akaratát a szerepei számára tartogatta. Azt mondta: »ők az én
uraim: a szerepeim. Ők az én zsarnokaim és gazdáim, ők az én nagy életet élő nagy
asszonyaim; ezerszer többre becsülöm őket magamnál!« Rabszolgája volt a maga tehetségének.
Mint minden igazi tehetség. Ez volt az ő »grande passion«-ja, melyben elégett élete,
gyönyörben és kínban. »Az igazi színész — írta ő — meggyújtja magát a közönség előtt
és annak szemeláttára.« A színjátékban való hite, hivatásában való szerelmes felolvadása
egész életét betöltő, tápláló és fütő gigászi munkája az ő tömör egyéniségét türelmetlenné
tette minden megalkuvással és minden félemberi gesztussal szemben. A mindennapok
emberének élete telve van félérzésekkel, félmegoldásokkal, alkuval és visszafordulással.
Az ő nagy lelke és féktelen ereje, hittel és fanatizmussal fűtve, írtózott a hétköznapok
kényszereitől és elriasztotta maga mellől a hétköznapok embereit is. Közönséges
lelkek számára kibírhatatlan volt a vele való érintkezés. Aki vele beszélt, ösztönösen
érezte lényének és karakterének nagyszerű arányait; és megijedt azoktól. A nagyság
arányaiból nemcsak a hűvösség árad az emberre, hanem saját kicsinységének soha egészen
be nem vallott, önmaga előtt is félve titkolt megérzése. Az alpári lelkek féltek
tőle. A frivol egyéniségek kerülték pillantását, mint bűn tevő bírójáét. Ha valaki
belépett abba a szobába, ahol ő volt, ha végigsiklott rajta villámló tekintetének
tüzes korbácsa — önkéntelenül visszalépett egy fél lépést, majd végignézett magán:
nincsen-e a külsején valami pongyolaság. A gondolatait igyekezett mérlegre tenni,
szavait többször megforgatni a nyelve alatt, mielőtt kimondaná, vajjon elég bölcsek
és ízesek-e arra, hogy Jászai Mari (személy) (információ)
előtt kimondassanak. Ebből pedig nem lehetett
más, mint tengernyi félszegség, ami még inkább kihívta az ő megvetését. Az egyszerű,
ösztönösen igaz, kezdetleges embert szerette. A szántóvető paraszttal, a konyhasuroló
szolgálóval, a gyermekkel, vagy a sebesült közkatonával óraszám elbeszélgetett ő,
aki a félművelt, affektált, nagyzoló, úriruhás embereket nem szenvedhette. Ez a
rideg külsőbe öltözött lélek, aki arra kényszerítette a vele közlekedő embereket,
hogy lelki gálába öltözzenek — igazán az őszinte hétköznapiságot szerette. És ez
a monumentális egyéniség, akinek a lelki és testi arányai olyan nagyok voltak, hogy
egy michelangeloi (személy) szoboralkotás
képzetét keltették fel minduntalan — telve volt szubtilitással, belső érzékenységgel,
a szenvedés iránt különös fogékonysággal, irgalommal és jósággal. A háború alatt
minden szabadidejét a sebesült katonák között töltötte. Minden jövedelmét rájuk
költötte. Ellátta őket alsóruhával, dohánnyal, édességgel, könyvvel, szavalt nekik
egész délutánokon át. Nem írtózott a szenvedéstől, a szennytől, a piszoktól és nem
fogadott el köszönő szót, sem medáliát. Lakása valóságos raktár volt. Zsákszám álltak
ott a szeretetadományok, amiket a harcterekre küldött. Megtakarított kis vagyonát
így költötte el a háború alatt. Még adósságokba is keveredett. Akiket szeretett,
a kiválasztottak, különös jeleit tudják harcias külső köntöse alatt érző jóságának.
Ő semmiben sem tudott megalkudni és amilyen életerős, szívós, engesztelhetetlen
és ősérejű volt gyűlölete, olyan elemi és igaz e mindenekfölött igazságra törekvő
lélek rajongó szeretete és viharos, önfeláldozó gyöngédsége. Ő mindazt a gyöngédséget
és gondot, amit gyermekkorában és ifjúságában annyira nélkülözött, rápazarolta másokra,
a más gyermekeire, hogy azoknak gyermekkorát és azoknak ifjúságát bearanyozza. A
színészetről vallott hitvallását így mondta el egyik könyvében: »Szép és fölséges
színészet, amely megengeded nekünk, hogy mindig a széppel foglalkozzunk, hogy a
remekműveket a mi ajkunk közvetítse és a nagy költők prometheusi lángjánál melegedjünk
és fényeskedjünk — én hódolattal, alázattal, hálával szeretlek és büszke vagyok
a színész névre!« Emlékiratai — ugyan csonkán — halála után jelentek meg. E tragikus
önvallomás utolsó soraiban, melyeket öccse házában, Rábatamásiban (megye) vetett
papírra 1925. (időpont) augusztusában,
így tesz pontot élete műve után: »Az élet rejtelmes törvényszerűsége folytán a dolgok
úgy végződnek, ahogy elkezdődtek. A homály, amely bölcsőmet fedte, borítja be nemsokára
halálos ágyamat is. Forgácsszedéssel kezdtem a győri (megye) ácstelepen,
csibeetetéssel végzem Rábatamásin. (megye) Ami közbeesik:
rövid fölrepülés volt a fénybe, ahonnan nemsokára vissza kell szállnom az örök homályba.«
(Fölhasznált forrásmüvek: Jászai Mari emlékiratai. (cím) (információ)
Jászai Mari: (személy) (információ)
A tükröm. (cím) Jászai Mari:
(személy)
(információ)
Színész és közönség. (cím) (információ)
Hevesi Sándor: (személy) (információ)
A színjátszás művészete. (cím) Ditrói Mór:
(személy)
(információ)
Komédiások. (cím) Beöthy Zsolt:
(személy)
(információ)
Színházi esték. (cím) (információ)
Balassa Imre: (személy) (információ)
Színpadi problémák. (cím) Balassa Imre:
(személy)
(információ)
Emlékbeszéd Jászai Mariról. (cím) Silberstein
Ötvös Adolf: (személy)
(információ)
Dramaturgiai dolgozatok.) (cím) (információ)
(Balassa Imre.) (személy) (információ)
szin_II.0410.pdf II
Adatbázisszerű megjelenés
xcímszó Jászai Mari címszóvég 26137 Szócikk: Jászai
Mari a nagy tragika, a Nemzeti Színház yintezmenyy nemzeti színház yintezmenyy
Nemzeti yintezmenyy nemzeti yintezmenyy színház yintezmenyy yintezmenyy Nemzeti
yintezmenyy ykodvegy örökös tiszteletbeli tagja és a Petőfi Társaság yintezmenyy
petőfi társaság yintezmenyy Petőfi T yintezmenyy petőfi yintezmenyy társaság
yintezmenyy yintezmenyy Petőfi yintezmenyy T yintezmenyy ykodvegy tiszteleti tagja,
1850. febr. 24-én született a komárommegyei ytelepulesy komárommegye
ytelepulesy komárommegye ymegyey komárom megye ykodvegy Ászáron. ytelepulesy
ászár ytelepulesy Ászár ymegyey komárom megye ykodvegy »1850-ben voltam xtalanevtizedx
1865 kénytelen megérkezni a földre — írja ő maga — ebben a zord formában, mely én
vagyok. Haragban nemzettek. Szerencsétlenségek és országos csapások idején érlelt
meg az anyám, a túlságosan érző szíve alatt: 49—50-ben, szabadságharc leveretésekor
hordott magában. Ott éltem már benne, mikor a menekülők hírül hozták a világosi
ytelepulesy világos ytelepulesy világos ymegyey arad megye ykodvegy katasztrófát.
Ott rázott meg a sírása, mikor a szent Tizenhárom kivégzéséről értesült.« Nyomorult,
szánalomraméltó, ínséges gyermekkora volt. Anyja korán elhalt és nyolc árvát hagyott
maga után. Atyja, a hatalmas szál ácslegény, különös ember volt. Hajnaltól éjfélig
dolgozott nyolc kis gyermekére, de a legkisebb ok miatt sóbamártott kötéllel verte
mezítelen hátukat. A rideg mostoha, aki az édesanyja halála után a házba költözött,
még szította ennek az ellentétes lelkű embernek a dühét gyermekeivel szemben. Istenes
életű, büszke, dolgos ember volt, de rideg és kegyetlen. A kis Mari ötéves korában
elsodródott a szülői háztól: idegen gyermekek csizmácskáit pucolja, szolgáló lesz
belőle. Évekig szennyes szalmán hál, éjfélkor fölkeltik a nagymosás miatt, patkányok
rágják széjjel a haját, de a halhatatlan Lélek a maga szent nagy rnohóságában megtalálja
vigaszát: a könyvet. A nyomtatott betű lesz szerencsétlen kis életének vigasza,
a nyomtatott betű lesz leghívebb társa, küzdelmeinek és dicsőségeinek útján is.
A munkától ellopott perceiben, a falusi küszöbre kuporodva olvasni tanul és egy
napon, mint maga írja megrázó erejű emlékirataiban, boldogan kiált föl, mintha csodát
látott volna; »Tudok olvasni... tudok olvasni!« Elemi iskolába Győrben ytelepulesy
győr ytelepulesy Győr ymegyey győr megye ykodvegy jár, az Ursulitáknál. Egy iskolai
ünnepen alkalmi verset szaval. Meghallja, amint Simor János yszemelynevy simor
jános yszemelynevy Simor János yszemelynevy simor yszemelynevy jános
yszemelynevy yszemelynevy Simor yszemelynevy János yszemelynevy ykodvegy győri ytelepulesy
győr ytelepulesy győr ymegyey győr megye ykodvegy püspök, a későbbi bíboros hercegprímás
halkan odaszól az Orsolyazárda yintezmenyy orsolyazárda yintezmenyy Orsolya
yintezmenyy orsolyazárda yintezmenyy yintezmenyy Orsolya yintezmenyy ykodvegy
főnökasszonyának: »Das Kind hat Talent!« A kis Mari nem tud németül, ynyelvy
német ynyelvy német ynyelvy német ynyelvy ynyelvy német ynyelvy ykodvegy nem tudja
mit jelent ez, de megjegyzi, elméjébe vési az idegen szavakat, mert ösztöne megérzi,
hogy a püspök őróla beszélt. Győrben ytelepulesy győr ytelepulesy Győr ymegyey
győr megye ykodvegy egy úriház kis cselédkéje. Iskola előtt följár cipőket tisztogatni,
vasárnap délután pedig a gyermekekkel játszik. A család üveges folyosója tele van
magyar írók és művészek arckepeivel. Jászai Mari yszemelynevy jászai mari
yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari yszemelynevy
yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy maga írja, hogyan szólal
meg benne ezen az üveges folyosón az ős színészösztön : »Hogyan kezdődött, hogyan
ment? Elég az hozzá, hogy az úrigyerekek kitalálták, hogy ha egy képre rámutatnak
és azt mondják: »Nézd Mari, ez meghalt«, hát én rögtön egy sirató jelenetet játszom
el a kép előtt, tépem a hajam és folyik a könnyem. A többi gyerek is bőg, amíg csak
valaki közbe nem szól és egy másik képre nem mutat, hogy »no ne sírj, kis Mari,
nézd csak, ez még él«. Erre én rögtön átcsaptam a legnagyobb örömbe, ugráltam, táncoltam
és csakhamar velem táncolt és ujjongott az egész gyerekhad. Elektrát yszerepy
elektra yszerepy Elektrá yszerepy elektra yszerepy yszerepy Elektrá yszerepy
ykodvegy játszottam tízéves koromban! És a színháznak ekkor még csak hírét sem hallottam!
« Hányatott gyermekélete borzasztó testi-lelki szenvedéseken korbácsolja keresztül.
Gyermeket ringat idegen házban, úgy, hogy a kezét odakötötték a bölcsőhöz. Száraz
kenyeret eszik, mialatt látja, hogy a házbeliek pecsenyével élnek. Hányódik erre-arra;
szolgál Győrben, ytelepulesy győr ytelepulesy Győr ymegyey győr megye ykodvegy Pesten
pest ytelepulesy nagybudapest ytelepulesy budapest ykodvegy a Király uccában, majd
Bécsben. ytelepulesy bécs ytelepulesy Bécs yorszagy Ausztria ykodvegy 1866-ban,
xevtizedx 1865 a porosz - osztrák ynemzetisegy osztrák ynemzetisegy osztrák
ynemzetisegy osztrák ynemzetisegy ynemzetisegy osztrák ynemzetisegy ykodvegy háború
idején, egy markotányos cselédje. Járja a sáros országutakat, a piszkos táborokat,
istállóban alszik, vagy az út sarában, együtt él a katonákkal, megosztja azoknak
küzdelmes sorsát. A visszavonulás napjaiban, Königgratz ytelepulesy königgratz
ytelepulesy Königgratz yorszagy Csehország ykodvegy után, hősies viselkedésével
és önfeláldozásával sebesültek életét menti meg. Észreveszik a szegény kis lányt,
aki véres, szennyes és hős, mint a többi katona. Adnak neki háromszáz forint pénzjutalmat
és Bécsben ytelepulesy bécs ytelepulesy Bécs yorszagy Ausztria ykodvegy szélnek
eresztik. Akkor van először pénze! Kiöltözködik, ruhákat vesz és hajtja már lelkének
ellenállhatatlan vágya a színpad felé, hogy annak egyik legnagyobb büszkesége legyen.
Rövid időre hazakerül a szülői házba; az ablakon át, éj idején szökik meg onnan,
hogy színésznő legyen. Hubai Gusztáv yszemelynevy hubai gusztáv yszemelynevy
Hubai Gusztáv yszemelynevy hubai yszemelynevy gusztáv yszemelynevy yszemelynevy
Hubai yszemelynevy Gusztáv yszemelynevy ykodvegy vándortársulatához kerül, amely
akkor Székesfehérvárott ytelepulesy székesfehérvár ytelepulesy Székesfehérvár
ymegyey fejér megye ykodvegy állomásozik. »A peleskei nótárius« ycimy a
peleskei nótárius ycimy A peleskei nótárius ycimy a ycimy peleskei ycimy
nótárius ycimy ycimy A ycimy peleskei ycimy nótárius ycimy ykodvegy egyik néma szerepében
lép fel először a tizenhétesztendős kislány, aki mögött akkor már küzdelmes élet,
mozgalmas múlt, sok-sok szenvedés, még több élettapasztalat volt és egy gyermekkor,
amelyben nem akadt öröm, nem akadt derű. Nemsokára Bényei yszemelynevy bényei
yszemelynevy Bényei yszemelynevy bényei yszemelynevy yszemelynevy Bényei
yszemelynevy ykodvegy társulatához kerül, Budára, buda ytelepulesy nagybudapest
ytelepulesy budapest ykodvegy ahol akkortájt a híres Shakespeare-színész, yszemelynevy
shakespeare yszemelynevy Shakespeare yszemelynevy shakespeare yszemelynevy
yszemelynevy Shakespeare yszemelynevy ykodvegy Molnár György yszemelynevy
molnár györgy yszemelynevy Molnár György yszemelynevy molnár yszemelynevy
györgy yszemelynevy yszemelynevy Molnár yszemelynevy György yszemelynevy
ykodvegy a rendoző. Már havi húsz forint fizetése van. Mint karénekesnő kerül a
társulathoz, de gyönyörű, szoborszerű alakját, mélyzengésű hangját észreveszik és
kisebb szerepeket adnak neki. Budán buda ytelepulesy nagybudapest ytelepulesy
budapest ykodvegy rettentő sokat éhezik. Padláson lakik, ahová létrán járnak; krumplin
és az uccán fölszedegetett sajthéján él! Az ünnepelt komikus, Kassai Vidor yszemelynevy
kassai vidor yszemelynevy Kassai Vidor yszemelynevy kassai yszemelynevy vidor
yszemelynevy yszemelynevy Kassai yszemelynevy Vidor yszemelynevy ykodvegy veszi
itt pártfogásba. Felesége lesz Kassainak, yszemelynevy kassai yszemelynevy
Kassai yszemelynevy kassai yszemelynevy yszemelynevy Kassai yszemelynevy
ykodvegy »a tragikus arcú komikusnak« és vele együtt szerződik Kolozsvárra. ytelepulesy
kolozsvár ytelepulesy Kolozsvár ymegyey kolozs megye ykodvegy 1869-ben kerül xtalanevtizedx
1875 a kolozsvári ytelepulesy kolozsvár ytelepulesy kolozsvár ymegyey kolozs
megye ykodvegy színpadra, Fehérvári Antal yszemelynevy fehérvári antal
yszemelynevy Fehérvári Antal yszemelynevy fehérvári yszemelynevy antal
yszemelynevy yszemelynevy Fehérvári yszemelynevy Antal yszemelynevy ykodvegy társulatához.
Kolozsvárott ytelepulesy kolozsvár ytelepulesy Kolozsvár ymegyey kolozs megye
ykodvegy a »Debora« ycimy debora ycimy Debora ycimy debora ycimy ycimy Debora
ycimy ykodvegy c. szomorújáték címszerepében vonja magára a figyelmet, majd nagy
sikere van »A hazá«-ban. ycimy a haza ycimy A hazá ycimy a ycimy haza ycimy
ycimy A ycimy hazá ycimy ykodvegy Útja itt már gyors iramban vezet fölfelé. Néhány
hét leforgása alatt kedvence lesz Kolozsvár ytelepulesy kolozsvár ytelepulesy
Kolozsvár ymegyey kolozs megye ykodvegy művelt és műértő közönségének. Nagy szó
volt ez abban az időben, mikor Kolozsvár ytelepulesy kolozsvár ytelepulesy
Kolozsvár ymegyey kolozs megye ykodvegy színészete semmiben sem maradt el az ország
fővárosának főváros ytelepulesy nagybudapest ytelepulesy budapest ykodvegy színművészete
mögött. Műértő, kényes ízlésű, kultúra szeretetétől átitatott közönsége volt annak
a kolozsvári ytelepulesy kolozsvár ytelepulesy kolozsvár ymegyey kolozs megye
ykodvegy színháznak, amely magáénak vallotta ebben az időben a fiatal Jászai Marit.
yszemelynevy jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai
yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari
yszemelynevy ykodvegy Az ország első színészeit igyekezett magához vonzani ez a
színpad; gyönyörű társulata volt. És ebből a társulatból, amely a kor színművészetének
kiválóságaiból rekrutálódott, messze kimagaslott a fiatal színésznő, a színház drámai
hősnője: Jászai Mari. yszemelynevy jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy
jászai yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari
yszemelynevy ykodvegy De itt, Kolozsvárott, ytelepulesy kolozsvár ytelepulesy
Kolozsvár ymegyey kolozs megye ykodvegy a hír-dicsőség fényében még sokat éhezett.
Magának kellett színpadi díszruháiról gondoskodnia havi 70 forint fizetésből. Híre
eljutott Budapestre. Budapest ytelepulesy nagybudapest ytelepulesy budapest
ykodvegy Orczy Bódog báró yszemelynevy orczy bódog báró yszemelynevy Orczy
Bódog báró yszemelynevy orczy yszemelynevy bódog yszemelynevy báró yszemelynevy
yszemelynevy Orczy yszemelynevy Bódog yszemelynevy báró yszemelynevy yk intendáns
1872-ben xevtizedx 1875 a xtalanevtizedx 1885 xtalanevtizedx 1895 Nemzeti Színházhoz
yintezmenyy nemzeti színház yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy nemzeti yintezmenyy
színház yintezmenyy yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy ykodvegy hívta. Nem akart menni:
nem tartotta magát méltónak... Csak az intendáns kezéből fogadta el a szerződést,
mikor az személyesen utazott Kolozsvárra, ytelepulesy kolozsvár ytelepulesy Kolozsvár
ymegyey kolozs megye ykodvegy hogy rábeszélje arra a szerződésre, mely országos
dicsőséget jelentett. Április 3-án játszott először a Nemzeti Színház yintezmenyy
nemzeti színház yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy nemzeti yintezmenyy színház
yintezmenyy yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy ykodvegy deszkáin. A korabéli kritika
magasztaló hangon emlékezik meg róla. Ettől az időtől kezdve egészen haláláig ő
a legnagyobb dísze, legnagyobb ékessége, legkülönb értéke az ország első színpadának.
Csodálatos egyéniség. Egyetlen lendület volt egy alakítása. Ö nem volt aprólékos
színész, aki a gonddal kidolgozott picinyke részletekben merült volna el, hanem
a színművészet, az emberábrázolás Michelangeloja, yszemelynevy michelangelo
yszemelynevy Michelangelo yszemelynevy michelangelo yszemelynevy yszemelynevy
Michelangelo yszemelynevy ykodvegy aki egy hatalmas márványtömbből faragta ki hatalmas
kalapácsütésekkel csodálatos alkotásait. A fájdalom, a megvetés, a szerelem, a szenvedés,
a nagy, elemi erejű emberi ösztönök ábrázolására ő valóban elemi erejű hangokat
és gesztusokat talált. Végtelenül egyszerű volt, amit csinált: részlettelen, nagyvonalú,
áttekinthető, tiszta, világos és hatalmas, mint egy hegycsúcs, mely messze kiemelkedik
a vidék fölé. Maga mondta önmagáról, hogy ő sohasem játszta a szerepeit, hanem mindig
az volt, akit ábrázolt. Jászai Mari yszemelynevy jászai mari yszemelynevy
Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy
Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy az a színésznő, aki mindig a valóság
illúziójával hatott, bármilyen fenséges és nagyszerű volt is. Ő elhitette velünk,
hogy való élet az, amit szemünk láttára végig él. Őszinte és egyszerű volt a maga
módján. A legnagyobb hazugságnak tartotta és a végsőkig felbőszült rajta, ha azt
a semmitmondó, banális frázist írták vagy mondták róla, hogy ő klasszikus. Vagy
ha azt mondták: az ő játékában tradíció van. Mi az a klassicizmus, mi az a tradíció,
mi az a pátosz, amit neki tulajdonítottak? Színpadon nincs más tradíció, mint az,
ami az írott betűből, a költő alkotásából folyik. Olyan embereket kell ábrázolni,
amilyeneket az író megírt. És mi az a klasszicizmus? Az üres szavalást, a koturnusos,
merev mozgást, a tudatlanok egy időben klasszikus stílusnak nevezték el. Jászai
Mari yszemelynevy jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai
yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari
yszemelynevy ykodvegy nagyon messze volt ettől. Semmi sem volt inkább idegen tőle,
mint az az úgynevezett »nagy stílus«, amit a francia ynemzetisegy francia
ynemzetisegy francia ynemzetisegy francia ynemzetisegy ynemzetisegy francia
ynemzetisegy ykodvegy retorikai iskola talált ki. Jászai Mari yszemelynevy
jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari yszemelynevy
yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy természetes volt. És
azok, akik a naturalista iskola infantilis lázálmaiban éltek, azért tartották őt
természetellenesnek mert a maguk jelentéktelenségét, szürkeségét, érdektelenségét
stílussá igyekeztek magasztosítani és csak az volt élet és csak olyan volt az élet,
ahogyan az ő ösztövér kis egyéniségükből kitelt. A hiba Jászai Mari yszemelynevy
jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari
yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy értékelésében
ott volt, hogy az őszinte pátoszt összetévesztették szónokiasan ordítozó álszínészek
üres retorikai mutatványaival. Ezeket a »szónokló« színészeket, akik a maguk temperamentumának
fölöslegét vitték be szerepeikbe, ahelyett, hogy a szerepet vitték volna be magukba,
-— ahogyan egy nagy színészet-teoretikus írta — a modernek és a klasszikust között
ő ezzel intézte el: »Csak jó és rossz játékot ismerek, régit és újat neml« Alkotásainak
csodálatos galériája — tragikus gondolat ez! — elvész a múló idővel. Futóhomokra
épített remekművek voltak, mint általában a nagy színész alkotásai. Az »Ember tragédiájá«-ban
ycimy ember tragédiája ycimy Ember tragédiájá ycimy ember ycimy tragédiája
ycimy ycimy Ember ycimy tragédiájá ycimy ykodvegy ő volt az első Éva. yszerepy
éva yszerepy Éva yszerepy éva yszerepy yszerepy Éva yszerepy ykodvegy Gertrudis
királyné yszerepy gertrudis királyne yszerepy Gertrudis királyné yszerepy gertrudis
yszerepy királyne yszerepy yszerepy Gertrudis yszerepy királyné yszerepy
ykodvegy a Bánk bán-ban ycimy bánk bán ycimy Bánk bán ycimy bánk ycimy bán
ycimy ycimy Bánk ycimy bán ycimy ykodvegy felejthetetlen. Elektra, yszerepy
elektra yszerepy Elektra yszerepy elektra yszerepy yszerepy Elektra yszerepy
ykodvegy Phaedra, yszerepy phaedra yszerepy Phaedra yszerepy phaedra yszerepy
yszerepy Phaedra yszerepy ykodvegy lady Macbeth, yszerepy lady macbeth yszerepy
lady Macbeth yszerepy lady yszerepy macbeth yszerepy yszerepy lady yszerepy
Macbeth yszerepy ykodvegy Erzsébet királynő yszerepy erzsébet királynő yszerepy
Erzsébet királynő yszerepy erzsébet yszerepy királynő yszerepy yszerepy
Erzsébet yszerepy királynő yszerepy ykodvegy (Stuart Mária), ycimy stuart mária
ycimy Stuart Mária ycimy stuart ycimy mária ycimy ycimy Stuart ycimy Mária
ycimy ykodvegy Sappho, yszerepy sappho yszerepy Sappho yszerepy sappho yszerepy
yszerepy Sappho yszerepy ykodvegy Medea, yszerepy medea yszerepy Medea yszerepy
medea yszerepy yszerepy Medea yszerepy ykodvegy Klytaimnestra yszerepy
klytaimnestra yszerepy Klytaimnestra yszerepy klytaimnestra yszerepy yszerepy
Klytaimnestra yszerepy ykodvegy (Iphigénia Taurisban), ycimy iphigénia
taurisban ycimy Iphigénia Taurisban ycimy iphigénia ycimy taurisban ycimy ycimy
Iphigénia ycimy Taurisban ycimy ykodvegy Kleopatra, yszerepy kleopatra yszerepy
Kleopatra yszerepy kleopatra yszerepy yszerepy Kleopatra yszerepy ykodvegy Erzsébet
yszerepy erzsébet yszerepy Erzsébet yszerepy erzsébet yszerepy yszerepy
Erzsébet yszerepy ykodvegy (János király), ycimy jános király ycimy János
király ycimy jános ycimy király ycimy ycimy János ycimy király ycimy ykodvegy Irene
császárnő yszerepy irene császárnő yszerepy Irene császárnő yszerepy irene
yszerepy császárnő yszerepy yszerepy Irene yszerepy császárnő yszerepy ykodvegy
(Bizánc), ycimy bizánc ycimy Bizánc ycimy bizánc ycimy ycimy Bizánc ycimy
ykodvegy egytől-egyig pusztulásra ítélt remekművei a tragikai színjátszásnak. De
örömét lelte, különösen pályájának utolsó szakában, a komikus epizódszerepek eljátszásában
is. »Romeo és Juliá«-ban ycimy romeo és julia ycimy Romeo és Juliá ycimy romeo
ycimy és ycimy julia ycimy ycimy Romeo ycimy és ycimy Juliá ycimy ykodvegy a dajkát,
yszerepy dajka yszerepy dajká yszerepy dajka yszerepy yszerepy dajká yszerepy
ykodvegy J. M. Barrie yszemelynevy j. m. barrie yszemelynevy J. M. Barrie
yszemelynevy j. yszemelynevy m. yszemelynevy barrie yszemelynevy yszemelynevy
J. yszemelynevy M. yszemelynevy Barrie yszemelynevy ykodvegy »Egyenlőség« ycimy
egyenlőség ycimy Egyenlőség ycimy egyenlőség ycimy ycimy Egyenlőség ycimy
ykodvegy című angol ynemzetisegy angol ynemzetisegy angol ynemzetisegy angol
ynemzetisegy ynemzetisegy angol ynemzetisegy ykodvegy vígjátékában Patty szolgálót
yszerepy patty szolgáló yszerepy Patty szolgáló yszerepy patty yszerepy
szolgáló yszerepy yszerepy Patty yszerepy szolgáló yszerepy ykodvegy különös ambícióval
játszotta, megkacagtatva ugyanazt a közönséget, amely testben-lélekben megrendülve,
zokogva és ugyanakkor fölemelkedve hagyta el a színházat egy-egy tragikai ábrázolás
után. Sardou yszemelynevy sardou yszemelynevy Sardou yszemelynevy sardou
yszemelynevy yszemelynevy Sardou yszemelynevy ykodvegy »A boszorkány« ycimy a
boszorkány ycimy A boszorkány ycimy a ycimy boszorkány ycimy ycimy A ycimy
boszorkány ycimy ykodvegy c. drámájában egy öreg asszonyi szörnyeteget, méregkeverő
varázslónőt játszott és külső megjelenésben, felfogásban, játékban olyan megrázó
és felejthetetlen alkotást produkált az egyetlen jelenetben, amelyből szerepe állott,
hogy akik ezt valaha látták, évtizedek múltán sem felejtik el az irtóztató arcot,
a károgó hangot, egy-egy mozdulatának kifejező erejét, mellyel jóval többet tudott
mondani, mint más színész, ha ajkán a legédesebb szavak zengtek is. Ahogyan ő Erzsébet,
yszerepy erzsébet yszerepy Erzsébet yszerepy erzsébet yszerepy yszerepy
Erzsébet yszerepy ykodvegy az özvegy királyné átkait elkárogta »János király«-ban,
ycimy jános király ycimy János király ycimy jános ycimy király ycimy ycimy
János ycimy király ycimy ykodvegy két nemzedék lelkében él tovább. És ugyanaz a
két nemzedék kacag még ma is, visszaemlékezve a közönséges és annyira jellemző mozdulatokra,
ahogyan csipőjére tette a kezét és ütögette a combját, mint Mrs. Mulholland, yszerepy
mrs. mulholland yszerepy Mrs. Mulholland yszerepy mrs. yszerepy mulholland
yszerepy yszerepy Mrs. yszerepy Mulholland yszerepy ykodvegy Zangwill yszemelynevy
zangwill yszemelynevy Zangwill yszemelynevy zangwill yszemelynevy yszemelynevy
Zangwill yszemelynevy ykodvegy »Mary - Ann«-jében. ycimy mary - ann ycimy Mary
- Ann ycimy mary ycimy - ycimy ann ycimy ycimy Mary ycimy - ycimy Ann ycimy
ykodvegy Semmiféle föladatot nem kicsinyelt. Neki mindegy volt, hogy Irene császárnőt,
yszerepy irene császárnő yszerepy Irene császárnő yszerepy irene yszerepy
császárnő yszerepy yszerepy Irene yszerepy császárnő yszerepy ykodvegy vagy a nyelveskedő
Patty szolgálót, yszerepy patty szolgáló yszerepy Patty szolgáló yszerepy patty
yszerepy szolgáló yszerepy yszerepy Patty yszerepy szolgáló yszerepy ykodvegy királynőt,
szentet, vagy koldusasszonyt játszott-e. Indulatosan hadbaszállt a kritikusokkal,
akik kárhoztatták a Nemzeti Színház yintezmenyy nemzeti színház yintezmenyy
Nemzeti yintezmenyy nemzeti yintezmenyy színház yintezmenyy yintezmenyy Nemzeti
yintezmenyy ykodvegy igazgatóját, mert megengedte, hogy Jászai Mari yszemelynevy
jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari
yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy eljátssza
»Romeo és Juliá«-ban ycimy romeo és julia ycimy Romeo és Juliá ycimy romeo
ycimy és ycimy julia ycimy ycimy Romeo ycimy és ycimy Juliá ycimy ykodvegy a dajkát.
yszerepy dajka yszerepy dajká yszerepy dajka yszerepy yszerepy dajká yszerepy
ykodvegy Erről a kérdésről ő maga ír ily módon: »Nevetséges! Mintha a vászonnak
nem volna mindegy, hogy koldust, vagy királyt pingálnak-e rá! Mintha a szobrász
kisebb művész volna, ha nem az orleánsi ytelepulesy orleáns ytelepulesy orleáns
yorszagy Amerikai Egyesült Államok ykodvegy szüzet mintázza, hanem egy majmot. Én
elszomorodom olyan vélemény hallattára, mely a színészt egyetlen szerepkörhöz köti.
Hiszen, aki ezt kívánja tőlünk, az eltilt bennünket a mesterség legnagyobb gyönyörűségétől,
az átváltozástól, az alakoskodás misztikus kéjétől! Az megvonja tőlem a jogot, hogy
a palettám minden színével pingáljak. Hogy én a bizánci ytelepulesy bizánc
ytelepulesy bizánc yorszagy Európa ykodvegy császárné után a nyelves angol ynemzetisegy
angol ynemzetisegy angol ynemzetisegy angol ynemzetisegy ynemzetisegy angol
ynemzetisegy ykodvegy szakácsnét játszom el, csak annyit jelent, hogy le birom fokozni
a lelkem és a testem pátoszát a terefere karattyolásáig.« A nagy művésznő nemcsak
korának legelső színjátszója, de legkülönb versmondója volt. A pódiumon éppen olyan
hatalmas egyéniség volt, éppen annyi erő, fönség, szín, szenvedély és gazdagság
áradt belőle, mint a színpadon. Cikkeket és könyveket írt azonfelül. Egyszerű, világos,
hatalmas, monumentális volt az írása is. Ha nem színésznő lesz, nagy író lett volna
belőle. Könyveit, melyek vergődő önvallomások, lehetetlen úgy olvasni, hogy az ember
meg ne rázkódjék szavainak korbácsa alatt. Megrázó élmények ezek; mondatai, véleményei,
meghatározásai úgy megmaradnak az olvasó emlékezetében, mintha órctáblára vésett
betűk volnának. A Petőfi Társaság nemcsak írói tehetségét, hanem a Petőfi-kultuszban
szerzett nagy érdemeit is méltányolta, midón 1908-ban xevtizedx 1905 tiszteleti
xtalanevtizedx 1915 xtalanevtizedx 1925 tagjává választotta. Jászai Mari yszemelynevy
jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari
yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy minden
idők legnagyobb Petőfi-interpretálója yszemelynevy petőfi yszemelynevy Petőfi
yszemelynevy petőfi yszemelynevy yszemelynevy Petőfi yszemelynevy ykodvegy volt
és hogy Petőfi yszemelynevy petőfi yszemelynevy Petőfi yszemelynevy petőfi
yszemelynevy yszemelynevy Petőfi yszemelynevy ykodvegy kultusza az elmúlt évtizedekben
újjászületését élte, abban az oroszlánrész az övé. 1922. xevtizedx 1925 január 6-án
ünnepelte az ország színészkedésének ötvenéves jubileumát a Nemzeti Színház yintezmenyy
nemzeti színház yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy nemzeti yintezmenyy színház
yintezmenyy yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy ykodvegy színpadán. Ez volt az első
jubileum, amelyet elfogadott hosszú, erős rábeszélés után. Mert neki az volt a véleménye,
hogy a színész a maga személyében bújjon el a szerepei mögé és ne kérjen más elismerést,
tapsot, hódolatot, jutalmat, mint amit a színpadon kaphat, játéka után. Utoljára
1925. december 3-án lépett fel »Az aranyember«-ben, ycimy az aranyember ycimy
Az aranyember ycimy az ycimy aranyember ycimy ycimy Az ycimy aranyember ycimy
ykodvegy mint Teréza mama. yszerepy teréza mama yszerepy Teréza mama yszerepy
teréza yszerepy mama yszerepy yszerepy Teréza yszerepy mama yszerepy ykodvegy Már
akkor kínos betegség őrölte hatalmas szervezetét. 1926. október 5-én halt meg Budapesten
Budapest ytelepulesy nagybudapest ytelepulesy budapest ykodvegy és egy ország yásza
kisérte a Kerepesi-temetőnek abba a sírjába, melyet még életében építtetett önmagának.
A sírgödröt kirakatta gondosan a lebontott régi Nemzeti Színház yintezmenyy
nemzeti színház yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy nemzeti yintezmenyy színház
yintezmenyy yintezmenyy Nemzeti yintezmenyy ykodvegy köveivel, a sírkövet is fölébe
állíttatta: a régi Nemzeti Színház yintezmenyy nemzeti színház yintezmenyy
Nemzeti yintezmenyy nemzeti yintezmenyy színház yintezmenyy yintezmenyy Nemzeti
yintezmenyy ykodvegy egyik hatalmas oszloprészéből faragtatta. És rávésette a sírfeliratot,
amit maga írt. Elrendezett ő méltóan mindent, hogy ne okozzon bajoskodást holta
után senkinek. Ez a rendkívüli egyéniség, akit majdnem mindenki kibírhatatlanul
gőgösnek, visszarettentően fenségesnek, megközelíthetetlenül nagynak és borzongatóan
idegennek érzett, aki úgy járt e földi tereken, mint »Északfok, titok, idegenség,
lidérces messze fény«, — ez a félelmetesen nagyszabású emberi lény csupa remegő
alázat, mellverdeső áhitat, magában és magával csatázó bírálat, önmagával szemben
való idegenség és önmagát mardosó vívódás volt. Így írt: »Megvan az oka, amiért
erősnek és nagy egyéniségnek tartanak,: a színpadról ismernek és innen ítélnek meg.
Igen, a színpadon otthon vagyok. Ott sohasem tétovázok. Évtizedek küzdelmébe került,
míg kikutattam magamban az embert, míg megkerestem, hogy mi marad belőlem, mikor
a színpadi kosztümöt levetem. Most már tisztán látom, hogy az én egy testemben két
ember helyezkedett el: egy bátor és biztosan járó ember, aki a színpadon azt teszi,
amit helyesnek tart és egy másik, gyáva és bizonytalan ember, aki az életben azt
teszi, amit helytelennek tart.« Ő volt a mindenek fölött való színész. A színjátszó,
akit a lelki és testi átváltozás ősi nagy ösztöne egyszer odavitt abba a világba,
amely egészen az övé, amelynek nincsenek határai, amelyben lehet a kis pesztonkából
királynő, ahol szép lesz a csúnya és rúttá kendőzi magát a szép. Az örök színész,
egész színész, abszolút színész volt ő, aki nappal igénytelenül öltözött, nem bánta,
ha sokan csúnyának tartják, nem igyekezett tetszeni, nem törekedett arra, hogy mindenkit
elbájoljon, meghódítson vagy elkápráztasson a szellemével. Szinte nőietlen volt
rideg lelki magányában, lemondva a nőiesség ősi és örök vágyáról: tetszeni mindenkinek!
Ő nappal nem akart tetszeni és nem akart ékes lenni. Minden erejét, képességét,
akaratát a szerepei számára tartogatta. Azt mondta: »ők az én uraim: a szerepeim.
Ők az én zsarnokaim és gazdáim, ők az én nagy életet élő nagy asszonyaim; ezerszer
többre becsülöm őket magamnál!« Rabszolgája volt a maga tehetségének. Mint minden
igazi tehetség. Ez volt az ő »grande passion«-ja, melyben elégett élete, gyönyörben
és kínban. »Az igazi színész — írta ő — meggyújtja magát a közönség előtt és annak
szemeláttára.« A színjátékban való hite, hivatásában való szerelmes felolvadása
egész életét betöltő, tápláló és fütő gigászi munkája az ő tömör egyéniségét türelmetlenné
tette minden megalkuvással és minden félemberi gesztussal szemben. A mindennapok
emberének élete telve van félérzésekkel, félmegoldásokkal, alkuval és visszafordulással.
Az ő nagy lelke és féktelen ereje, hittel és fanatizmussal fűtve, írtózott a hétköznapok
kényszereitől és elriasztotta maga mellől a hétköznapok embereit is. Közönséges
lelkek számára kibírhatatlan volt a vele való érintkezés. Aki vele beszélt, ösztönösen
érezte lényének és karakterének nagyszerű arányait; és megijedt azoktól. A nagyság
arányaiból nemcsak a hűvösség árad az emberre, hanem saját kicsinységének soha egészen
be nem vallott, önmaga előtt is félve titkolt megérzése. Az alpári lelkek féltek
tőle. A frivol egyéniségek kerülték pillantását, mint bűn tevő bírójáét. Ha valaki
belépett abba a szobába, ahol ő volt, ha végigsiklott rajta villámló tekintetének
tüzes korbácsa — önkéntelenül visszalépett egy fél lépést, majd végignézett magán:
nincsen-e a külsején valami pongyolaság. A gondolatait igyekezett mérlegre tenni,
szavait többször megforgatni a nyelve alatt, mielőtt kimondaná, vajjon elég bölcsek
és ízesek-e arra, hogy Jászai Mari yszemelynevy jászai mari yszemelynevy Jászai
Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy Jászai
yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy előtt kimondassanak. Ebből pedig nem lehetett
más, mint tengernyi félszegség, ami még inkább kihívta az ő megvetését. Az egyszerű,
ösztönösen igaz, kezdetleges embert szerette. A szántóvető paraszttal, a konyhasuroló
szolgálóval, a gyermekkel, vagy a sebesült közkatonával óraszám elbeszélgetett ő,
aki a félművelt, affektált, nagyzoló, úriruhás embereket nem szenvedhette. Ez a
rideg külsőbe öltözött lélek, aki arra kényszerítette a vele közlekedő embereket,
hogy lelki gálába öltözzenek — igazán az őszinte hétköznapiságot szerette. És ez
a monumentális egyéniség, akinek a lelki és testi arányai olyan nagyok voltak, hogy
egy michelangeloi yszemelynevy michelangelo yszemelynevy michelangelo
yszemelynevy michelangelo yszemelynevy yszemelynevy michelangelo yszemelynevy
ykodvegy szoboralkotás képzetét keltették fel minduntalan — telve volt szubtilitással,
belső érzékenységgel, a szenvedés iránt különös fogékonysággal, irgalommal és jósággal.
A háború alatt minden szabadidejét a sebesült katonák között töltötte. Minden jövedelmét
rájuk költötte. Ellátta őket alsóruhával, dohánnyal, édességgel, könyvvel, szavalt
nekik egész délutánokon át. Nem írtózott a szenvedéstől, a szennytől, a piszoktól
és nem fogadott el köszönő szót, sem medáliát. Lakása valóságos raktár volt. Zsákszám
álltak ott a szeretetadományok, amiket a harcterekre küldött. Megtakarított kis
vagyonát így költötte el a háború alatt. Még adósságokba is keveredett. Akiket szeretett,
a kiválasztottak, különös jeleit tudják harcias külső köntöse alatt érző jóságának.
Ő semmiben sem tudott megalkudni és amilyen életerős, szívós, engesztelhetetlen
és ősérejű volt gyűlölete, olyan elemi és igaz e mindenekfölött igazságra törekvő
lélek rajongó szeretete és viharos, önfeláldozó gyöngédsége. Ő mindazt a gyöngédséget
és gondot, amit gyermekkorában és ifjúságában annyira nélkülözött, rápazarolta másokra,
a más gyermekeire, hogy azoknak gyermekkorát és azoknak ifjúságát bearanyozza. A
színészetről vallott hitvallását így mondta el egyik könyvében: »Szép és fölséges
színészet, amely megengeded nekünk, hogy mindig a széppel foglalkozzunk, hogy a
remekműveket a mi ajkunk közvetítse és a nagy költők prometheusi lángjánál melegedjünk
és fényeskedjünk — én hódolattal, alázattal, hálával szeretlek és büszke vagyok
a színész névre!« Emlékiratai — ugyan csonkán — halála után jelentek meg. E tragikus
önvallomás utolsó soraiban, melyeket öccse házában, Rábatamásiban ytelepulesy
rábatamási ytelepulesy Rábatamási ymegyey sopron megye ykodvegy vetett papírra 1925.
augusztusában, xtalanevtizedx 1935 így tesz pontot élete műve után: »Az élet rejtelmes
törvényszerűsége folytán a dolgok úgy végződnek, ahogy elkezdődtek. A homály, amely
bölcsőmet fedte, borítja be nemsokára halálos ágyamat is. Forgácsszedéssel kezdtem
a győri ytelepulesy győr ytelepulesy győr ymegyey győr megye ykodvegy ácstelepen,
csibeetetéssel végzem Rábatamásin. ytelepulesy rábatamási ytelepulesy Rábatamási
ymegyey sopron megye ykodvegy Ami közbeesik: rövid fölrepülés volt a fénybe, ahonnan
nemsokára vissza kell szállnom az örök homályba.« (Fölhasznált forrásmüvek: Jászai
Mari emlékiratai. ycimy jászai mari emlékiratai ycimy Jászai Mari emlékiratai
ycimy jászai ycimy mari ycimy emlékiratai ycimy ycimy Jászai ycimy Mari ycimy
emlékiratai ycimy ykodvegy Jászai Mari: yszemelynevy jászai mari yszemelynevy
Jászai Mari yszemelynevy jászai yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy
Jászai yszemelynevy Mari yszemelynevy ykodvegy A tükröm. ycimy a tükröm ycimy A
tükröm ycimy a ycimy tükröm ycimy ycimy A ycimy tükröm ycimy ykodvegy Jászai Mari:
yszemelynevy jászai mari yszemelynevy Jászai Mari yszemelynevy jászai
yszemelynevy mari yszemelynevy yszemelynevy Jászai yszemelynevy Mari
yszemelynevy ykodvegy Színész és közönség. ycimy színész és közönség ycimy
Színész és közönség ycimy színész ycimy és ycimy közönség ycimy ycimy Színész
ycimy és ycimy közönség ycimy ykodvegy Hevesi Sándor: yszemelynevy hevesi
sándor yszemelynevy Hevesi Sándor yszemelynevy hevesi yszemelynevy sándor
yszemelynevy yszemelynevy Hevesi yszemelynevy Sándor yszemelynevy ykodvegy A színjátszás
művészete. ycimy a színjátszás művészete ycimy A színjátszás művészete ycimy a
ycimy színjátszás ycimy művészete ycimy ycimy A ycimy színjátszás ycimy
művészete ycimy ykodvegy Ditrói Mór: yszemelynevy ditrói mór yszemelynevy
Ditrói Mór yszemelynevy ditrói yszemelynevy mór yszemelynevy yszemelynevy
Ditrói yszemelynevy Mór yszemelynevy ykodvegy Komédiások. ycimy komédiások
ycimy Komédiások ycimy komédiások ycimy ycimy Komédiások ycimy ykodvegy Beöthy Zsolt:
yszemelynevy beöthy zsolt yszemelynevy Beöthy Zsolt yszemelynevy beöthy
yszemelynevy zsolt yszemelynevy yszemelynevy Beöthy yszemelynevy Zsolt
yszemelynevy ykodvegy Színházi esték. ycimy színházi esték ycimy Színházi esték
ycimy színházi ycimy esték ycimy ycimy Színházi ycimy esték ycimy ykodvegy Balassa
Imre: yszemelynevy balassa imre yszemelynevy Balassa Imre yszemelynevy balassa
yszemelynevy imre yszemelynevy yszemelynevy Balassa yszemelynevy Imre
yszemelynevy ykodvegy Színpadi problémák. ycimy színpadi problémák ycimy Színpadi
problémák ycimy színpadi ycimy problémák ycimy ycimy Színpadi ycimy problémák
ycimy ykodvegy Balassa Imre: yszemelynevy balassa imre yszemelynevy Balassa
Imre yszemelynevy balassa yszemelynevy imre yszemelynevy yszemelynevy Balassa
yszemelynevy Imre yszemelynevy ykodvegy Emlékbeszéd Jászai Mariról. ycimy
emlékbeszéd jászai mariról ycimy Emlékbeszéd Jászai Mariról ycimy emlékbeszéd
ycimy jászai ycimy mariról ycimy ycimy Emlékbeszéd ycimy Jászai ycimy Mariról
ycimy ykodvegy Silberstein Ötvös Adolf: yszemelynevy silberstein ötvös adolf
yszemelynevy Silberstein Ötvös Adolf yszemelynevy silberstein yszemelynevy
ötvös yszemelynevy adolf yszemelynevy yszemelynevy Silberstein yszemelynevy
Ötvös yszeme Dramaturgiai dolgozatok.) ycimy dramaturgiai dolgozatok ycimy
Dramaturgiai dolgozatok ycimy dramaturgiai ycimy dolgozatok ycimy ycimy
Dramaturgiai ycimy dolgozatok ycimy ykodvegy (Balassa Imre.) yszemelynevy
balassa imre yszemelynevy Balassa Imre yszemelynevy balassa yszemelynevy imre
yszemelynevy yszemelynevy Balassa yszemelynevy Imre yszemelynevy ykodvegy yszocikkszerzoy
balassa imre szin_II.0410.pdf II
A szócikk eredeti szövege:
Címszó: Jászai Mari - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
Szócikktípus:
SZEMELYCIMSZO
SZULETESIEV 1850
SZULETESIEVTIZED 1855
A szócikk eredeti képe megtekinthető:
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0410.pdf
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0410.png
Az itt olvasható változat forrása: B Kádár
Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa.
(Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház-
és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása
keretében.
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/26/26137.htm
Az adatbázis kódja: 1357986421928
A szócikk három változatban található meg az
oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort
szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.
Jászai
Mari
Szócikk: Jászai Mari a nagy tragika, a Nemzeti Színház
örökös tiszteletbeli tagja és a Petőfi Társaság tiszteleti tagja, 1850. febr. 24-én
született a komárommegyei Ászáron. »1850-ben voltam kénytelen megérkezni a földre
— írja ő maga — ebben a zord formában, mely én vagyok. Haragban nemzettek. Szerencsétlenségek
és országos csapások idején érlelt meg az anyám, a túlságosan érző szíve alatt:
49—50-ben, szabadságharc leveretésekor hordott magában. Ott éltem már benne, mikor
a menekülők hírül hozták a világosi katasztrófát. Ott rázott meg a sírása, mikor
a szent Tizenhárom kivégzéséről értesült.« Nyomorult, szánalomraméltó, ínséges gyermekkora
volt. Anyja korán elhalt és nyolc árvát hagyott maga után. Atyja, a hatalmas szál
ácslegény, különös ember volt. Hajnaltól éjfélig dolgozott nyolc kis gyermekére,
de a legkisebb ok miatt sóbamártott kötéllel verte mezítelen hátukat. A rideg mostoha,
aki az édesanyja halála után a házba költözött, még szította ennek az ellentétes
lelkű embernek a dühét gyermekeivel szemben. Istenes életű, büszke, dolgos ember
volt, de rideg és kegyetlen. A kis Mari ötéves korában elsodródott a szülői háztól:
idegen gyermekek csizmácskáit pucolja, szolgáló lesz belőle. Évekig szennyes szalmán
hál, éjfélkor fölkeltik a nagymosás miatt, patkányok rágják széjjel a haját, de
a halhatatlan Lélek a maga szent nagy rnohóságában megtalálja vigaszát: a könyvet.
A nyomtatott betű lesz szerencsétlen kis életének vigasza, a nyomtatott betű lesz
leghívebb társa, küzdelmeinek és dicsőségeinek útján is. A munkától ellopott perceiben,
a falusi küszöbre kuporodva olvasni tanul és egy napon, mint maga írja megrázó erejű
emlékirataiban, boldogan kiált föl, mintha csodát látott volna; »Tudok olvasni...
tudok olvasni!« Elemi iskolába Győrben jár, az Ursulitáknál. Egy iskolai ünnepen
alkalmi verset szaval. Meghallja, amint Simor János győri püspök, a későbbi bíboros
hercegprímás halkan odaszól az Orsolyazárda főnökasszonyának: »Das Kind hat Talent!«
A kis Mari nem tud németül, nem tudja mit jelent ez, de megjegyzi, elméjébe vési
az idegen szavakat, mert ösztöne megérzi, hogy a püspök őróla beszélt. Győrben egy
úriház kis cselédkéje. Iskola előtt följár cipőket tisztogatni, vasárnap délután
pedig a gyermekekkel játszik. A család üveges folyosója tele van magyar írók és
művészek arckepeivel. Jászai Mari maga írja, hogyan szólal meg benne ezen az üveges
folyosón az ős színészösztön : »Hogyan kezdődött, hogyan ment? Elég az hozzá, hogy
az úrigyerekek kitalálták, hogy ha egy képre rámutatnak és azt mondják: »Nézd Mari,
ez meghalt«, hát én rögtön egy sirató jelenetet játszom el a kép előtt, tépem a
hajam és folyik a könnyem. A többi gyerek is bőg, amíg csak valaki közbe nem szól
és egy másik képre nem mutat, hogy »no ne sírj, kis Mari, nézd csak, ez még él«.
Erre én rögtön átcsaptam a legnagyobb örömbe, ugráltam, táncoltam és csakhamar velem
táncolt és ujjongott az egész gyerekhad. Elektrát játszottam tízéves koromban! És
a színháznak ekkor még csak hírét sem hallottam! « Hányatott gyermekélete borzasztó
testi-lelki szenvedéseken korbácsolja keresztül. Gyermeket ringat idegen házban,
úgy, hogy a kezét odakötötték a bölcsőhöz. Száraz kenyeret eszik, mialatt látja,
hogy a házbeliek pecsenyével élnek. Hányódik erre-arra; szolgál Győrben, Pesten
a Király uccában, majd Bécsben. 1866-ban, a porosz - osztrák háború idején, egy
markotányos cselédje. Járja a sáros országutakat, a piszkos táborokat, istállóban
alszik, vagy az út sarában, együtt él a katonákkal, megosztja azoknak küzdelmes
sorsát. A visszavonulás napjaiban, Königgratz után, hősies viselkedésével és önfeláldozásával
sebesültek életét menti meg. Észreveszik a szegény kis lányt, aki véres, szennyes
és hős, mint a többi katona. Adnak neki háromszáz forint pénzjutalmat és Bécsben
szélnek eresztik. Akkor van először pénze! Kiöltözködik, ruhákat vesz és hajtja
már lelkének ellenállhatatlan vágya a színpad felé, hogy annak egyik legnagyobb
büszkesége legyen. Rövid időre hazakerül a szülői házba; az ablakon át, éj idején
szökik meg onnan, hogy színésznő legyen. Hubai Gusztáv vándortársulatához kerül,
amely akkor Székesfehérvárott állomásozik. »A peleskei nótárius« egyik néma szerepében
lép fel először a tizenhétesztendős kislány, aki mögött akkor már küzdelmes élet,
mozgalmas múlt, sok-sok szenvedés, még több élettapasztalat volt és egy gyermekkor,
amelyben nem akadt öröm, nem akadt derű. Nemsokára Bényei társulatához kerül, Budára,
ahol akkortájt a híres Shakespeare-színész, Molnár György a rendoző. Már havi húsz
forint fizetése van. Mint karénekesnő kerül a társulathoz, de gyönyörű, szoborszerű
alakját, mélyzengésű hangját észreveszik és kisebb szerepeket adnak neki. Budán
rettentő sokat éhezik. Padláson lakik, ahová létrán járnak; krumplin és az uccán
fölszedegetett sajthéján él! Az ünnepelt komikus, Kassai Vidor veszi itt pártfogásba.
Felesége lesz Kassainak, »a tragikus arcú komikusnak« és vele együtt szerződik Kolozsvárra.
1869-ben kerül a kolozsvári színpadra, Fehérvári Antal társulatához. Kolozsvárott
a »Debora« c. szomorújáték címszerepében vonja magára a figyelmet, majd nagy sikere
van »A hazá«-ban. Útja itt már gyors iramban vezet fölfelé. Néhány hét leforgása
alatt kedvence lesz Kolozsvár művelt és műértő közönségének. Nagy szó volt ez abban
az időben, mikor Kolozsvár színészete semmiben sem maradt el az ország fővárosának
színművészete mögött. Műértő, kényes ízlésű, kultúra szeretetétől átitatott közönsége
volt annak a kolozsvári színháznak, amely magáénak vallotta ebben az időben a fiatal
Jászai Marit. Az ország első színészeit igyekezett magához vonzani ez a színpad;
gyönyörű társulata volt. És ebből a társulatból, amely a kor színművészetének kiválóságaiból
rekrutálódott, messze kimagaslott a fiatal színésznő, a színház drámai hősnője:
Jászai Mari. De itt, Kolozsvárott, a hír-dicsőség fényében még sokat éhezett. Magának
kellett színpadi díszruháiról gondoskodnia havi 70 forint fizetésből. Híre eljutott
Budapestre. Orczy Bódog báró intendáns 1872-ben a Nemzeti Színházhoz hívta. Nem
akart menni: nem tartotta magát méltónak... Csak az intendáns kezéből fogadta el
a szerződést, mikor az személyesen utazott Kolozsvárra, hogy rábeszélje arra a szerződésre,
mely országos dicsőséget jelentett. Április 3-án játszott először a Nemzeti Színház
deszkáin. A korabéli kritika magasztaló hangon emlékezik meg róla. Ettől az időtől
kezdve egészen haláláig ő a legnagyobb dísze, legnagyobb ékessége, legkülönb értéke
az ország első színpadának. Csodálatos egyéniség. Egyetlen lendület volt egy alakítása.
Ö nem volt aprólékos színész, aki a gonddal kidolgozott picinyke részletekben merült
volna el, hanem a színművészet, az emberábrázolás Michelangeloja, aki egy hatalmas
márványtömbből faragta ki hatalmas kalapácsütésekkel csodálatos alkotásait. A fájdalom,
a megvetés, a szerelem, a szenvedés, a nagy, elemi erejű emberi ösztönök ábrázolására
ő valóban elemi erejű hangokat és gesztusokat talált. Végtelenül egyszerű volt,
amit csinált: részlettelen, nagyvonalú, áttekinthető, tiszta, világos és hatalmas,
mint egy hegycsúcs, mely messze kiemelkedik a vidék fölé. Maga mondta önmagáról,
hogy ő sohasem játszta a szerepeit, hanem mindig az volt, akit ábrázolt. Jászai
Mari az a színésznő, aki mindig a valóság illúziójával hatott, bármilyen fenséges
és nagyszerű volt is. Ő elhitette velünk, hogy való élet az, amit szemünk láttára
végig él. Őszinte és egyszerű volt a maga módján. A legnagyobb hazugságnak tartotta
és a végsőkig felbőszült rajta, ha azt a semmitmondó, banális frázist írták vagy
mondták róla, hogy ő klasszikus. Vagy ha azt mondták: az ő játékában tradíció van.
Mi az a klassicizmus, mi az a tradíció, mi az a pátosz, amit neki tulajdonítottak?
Színpadon nincs más tradíció, mint az, ami az írott betűből, a költő alkotásából
folyik. Olyan embereket kell ábrázolni, amilyeneket az író megírt. És mi az a klasszicizmus?
Az üres szavalást, a koturnusos, merev mozgást, a tudatlanok egy időben klasszikus
stílusnak nevezték el. Jászai Mari nagyon messze volt ettől. Semmi sem volt inkább
idegen tőle, mint az az úgynevezett »nagy stílus«, amit a francia retorikai iskola
talált ki. Jászai Mari természetes volt. És azok, akik a naturalista iskola infantilis
lázálmaiban éltek, azért tartották őt természetellenesnek mert a maguk jelentéktelenségét,
szürkeségét, érdektelenségét stílussá igyekeztek magasztosítani és csak az volt
élet és csak olyan volt az élet, ahogyan az ő ösztövér kis egyéniségükből kitelt.
A hiba Jászai Mari értékelésében ott volt, hogy az őszinte pátoszt összetévesztették
szónokiasan ordítozó álszínészek üres retorikai mutatványaival. Ezeket a »szónokló«
színészeket, akik a maguk temperamentumának fölöslegét vitték be szerepeikbe, ahelyett,
hogy a szerepet vitték volna be magukba, -— ahogyan egy nagy színészet-teoretikus
írta — a modernek és a klasszikust között ő ezzel intézte el: »Csak jó és rossz
játékot ismerek, régit és újat neml« Alkotásainak csodálatos galériája — tragikus
gondolat ez! — elvész a múló idővel. Futóhomokra épített remekművek voltak, mint
általában a nagy színész alkotásai. Az »Ember tragédiájá«-ban ő volt az első Éva.
Gertrudis királyné a Bánk bán-ban felejthetetlen. Elektra, Phaedra, lady Macbeth,
Erzsébet királynő (Stuart Mária), Sappho, Medea, Klytaimnestra (Iphigénia Taurisban),
Kleopatra, Erzsébet (János király), Irene császárnő (Bizánc), egytől-egyig pusztulásra
ítélt remekművei a tragikai színjátszásnak. De örömét lelte, különösen pályájának
utolsó szakában, a komikus epizódszerepek eljátszásában is. »Romeo és Juliá«-ban
a dajkát, J. M. Barrie »Egyenlőség« című angol vígjátékában Patty szolgálót különös
ambícióval játszotta, megkacagtatva ugyanazt a közönséget, amely testben-lélekben
megrendülve, zokogva és ugyanakkor fölemelkedve hagyta el a színházat egy-egy tragikai
ábrázolás után. Sardou »A boszorkány« c. drámájában egy öreg asszonyi szörnyeteget,
méregkeverő varázslónőt játszott és külső megjelenésben, felfogásban, játékban olyan
megrázó és felejthetetlen alkotást produkált az egyetlen jelenetben, amelyből szerepe
állott, hogy akik ezt valaha látták, évtizedek múltán sem felejtik el az irtóztató
arcot, a károgó hangot, egy-egy mozdulatának kifejező erejét, mellyel jóval többet
tudott mondani, mint más színész, ha ajkán a legédesebb szavak zengtek is. Ahogyan
ő Erzsébet, az özvegy királyné átkait elkárogta »János király«-ban, két nemzedék
lelkében él tovább. És ugyanaz a két nemzedék kacag még ma is, visszaemlékezve a
közönséges és annyira jellemző mozdulatokra, ahogyan csipőjére tette a kezét és
ütögette a combját, mint Mrs. Mulholland, Zangwill »Mary - Ann«-jében. Semmiféle
föladatot nem kicsinyelt. Neki mindegy volt, hogy Irene császárnőt, vagy a nyelveskedő
Patty szolgálót, királynőt, szentet, vagy koldusasszonyt játszott-e. Indulatosan
hadbaszállt a kritikusokkal, akik kárhoztatták a Nemzeti Színház igazgatóját, mert
megengedte, hogy Jászai Mari eljátssza »Romeo és Juliá«-ban a dajkát. Erről a kérdésről
ő maga ír ily módon: »Nevetséges! Mintha a vászonnak nem volna mindegy, hogy koldust,
vagy királyt pingálnak-e rá! Mintha a szobrász kisebb művész volna, ha nem az orleánsi
szüzet mintázza, hanem egy majmot. Én elszomorodom olyan vélemény hallattára, mely
a színészt egyetlen szerepkörhöz köti. Hiszen, aki ezt kívánja tőlünk, az eltilt
bennünket a mesterség legnagyobb gyönyörűségétől, az átváltozástól, az alakoskodás
misztikus kéjétől! Az megvonja tőlem a jogot, hogy a palettám minden színével pingáljak.
Hogy én a bizánci császárné után a nyelves angol szakácsnét játszom el, csak annyit
jelent, hogy le birom fokozni a lelkem és a testem pátoszát a terefere karattyolásáig.«
A nagy művésznő nemcsak korának legelső színjátszója, de legkülönb versmondója volt.
A pódiumon éppen olyan hatalmas egyéniség volt, éppen annyi erő, fönség, szín, szenvedély
és gazdagság áradt belőle, mint a színpadon. Cikkeket és könyveket írt azonfelül.
Egyszerű, világos, hatalmas, monumentális volt az írása is. Ha nem színésznő lesz,
nagy író lett volna belőle. Könyveit, melyek vergődő önvallomások, lehetetlen úgy
olvasni, hogy az ember meg ne rázkódjék szavainak korbácsa alatt. Megrázó élmények
ezek; mondatai, véleményei, meghatározásai úgy megmaradnak az olvasó emlékezetében,
mintha órctáblára vésett betűk volnának. A Petőfi Társaság nemcsak írói tehetségét,
hanem a Petőfi-kultuszban szerzett nagy érdemeit is méltányolta, midón 1908-ban
tiszteleti tagjává választotta. Jászai Mari minden idők legnagyobb Petőfi-interpretálója
volt és hogy Petőfi kultusza az elmúlt évtizedekben újjászületését élte, abban az
oroszlánrész az övé. 1922. január 6-án ünnepelte az ország színészkedésének ötvenéves
jubileumát a Nemzeti Színház színpadán. Ez volt az első jubileum, amelyet elfogadott
hosszú, erős rábeszélés után. Mert neki az volt a véleménye, hogy a színész a maga
személyében bújjon el a szerepei mögé és ne kérjen más elismerést, tapsot, hódolatot,
jutalmat, mint amit a színpadon kaphat, játéka után. Utoljára 1925. december 3-án
lépett fel »Az aranyember«-ben, mint Teréza mama. Már akkor kínos betegség őrölte
hatalmas szervezetét. 1926. október 5-én halt meg Budapesten és egy ország yásza
kisérte a Kerepesi-temetőnek abba a sírjába, melyet még életében építtetett önmagának.
A sírgödröt kirakatta gondosan a lebontott régi Nemzeti Színház köveivel, a sírkövet
is fölébe állíttatta: a régi Nemzeti Színház egyik hatalmas oszloprészéből faragtatta.
És rávésette a sírfeliratot, amit maga írt. Elrendezett ő méltóan mindent, hogy
ne okozzon bajoskodást holta után senkinek. Ez a rendkívüli egyéniség, akit majdnem
mindenki kibírhatatlanul gőgösnek, visszarettentően fenségesnek, megközelíthetetlenül
nagynak és borzongatóan idegennek érzett, aki úgy járt e földi tereken, mint »Északfok,
titok, idegenség, lidérces messze fény«, — ez a félelmetesen nagyszabású emberi
lény csupa remegő alázat, mellverdeső áhitat, magában és magával csatázó bírálat,
önmagával szemben való idegenség és önmagát mardosó vívódás volt. Így írt: »Megvan
az oka, amiért erősnek és nagy egyéniségnek tartanak,: a színpadról ismernek és
innen ítélnek meg. Igen, a színpadon otthon vagyok. Ott sohasem tétovázok. Évtizedek
küzdelmébe került, míg kikutattam magamban az embert, míg megkerestem, hogy mi marad
belőlem, mikor a színpadi kosztümöt levetem. Most már tisztán látom, hogy az én
egy testemben két ember helyezkedett el: egy bátor és biztosan járó ember, aki a
színpadon azt teszi, amit helyesnek tart és egy másik, gyáva és bizonytalan ember,
aki az életben azt teszi, amit helytelennek tart.« Ő volt a mindenek fölött való
színész. A színjátszó, akit a lelki és testi átváltozás ősi nagy ösztöne egyszer
odavitt abba a világba, amely egészen az övé, amelynek nincsenek határai, amelyben
lehet a kis pesztonkából királynő, ahol szép lesz a csúnya és rúttá kendőzi magát
a szép. Az örök színész, egész színész, abszolút színész volt ő, aki nappal igénytelenül
öltözött, nem bánta, ha sokan csúnyának tartják, nem igyekezett tetszeni, nem törekedett
arra, hogy mindenkit elbájoljon, meghódítson vagy elkápráztasson a szellemével.
Szinte nőietlen volt rideg lelki magányában, lemondva a nőiesség ősi és örök vágyáról:
tetszeni mindenkinek! Ő nappal nem akart tetszeni és nem akart ékes lenni. Minden
erejét, képességét, akaratát a szerepei számára tartogatta. Azt mondta: »ők az én
uraim: a szerepeim. Ők az én zsarnokaim és gazdáim, ők az én nagy életet élő nagy
asszonyaim; ezerszer többre becsülöm őket magamnál!« Rabszolgája volt a maga tehetségének.
Mint minden igazi tehetség. Ez volt az ő »grande passion«-ja, melyben elégett élete,
gyönyörben és kínban. »Az igazi színész — írta ő — meggyújtja magát a közönség előtt
és annak szemeláttára.« A színjátékban való hite, hivatásában való szerelmes felolvadása
egész életét betöltő, tápláló és fütő gigászi munkája az ő tömör egyéniségét türelmetlenné
tette minden megalkuvással és minden félemberi gesztussal szemben. A mindennapok
emberének élete telve van félérzésekkel, félmegoldásokkal, alkuval és visszafordulással.
Az ő nagy lelke és féktelen ereje, hittel és fanatizmussal fűtve, írtózott a hétköznapok
kényszereitől és elriasztotta maga mellől a hétköznapok embereit is. Közönséges
lelkek számára kibírhatatlan volt a vele való érintkezés. Aki vele beszélt, ösztönösen
érezte lényének és karakterének nagyszerű arányait; és megijedt azoktól. A nagyság
arányaiból nemcsak a hűvösség árad az emberre, hanem saját kicsinységének soha egészen
be nem vallott, önmaga előtt is félve titkolt megérzése. Az alpári lelkek féltek
tőle. A frivol egyéniségek kerülték pillantását, mint bűn tevő bírójáét. Ha valaki
belépett abba a szobába, ahol ő volt, ha végigsiklott rajta villámló tekintetének
tüzes korbácsa — önkéntelenül visszalépett egy fél lépést, majd végignézett magán:
nincsen-e a külsején valami pongyolaság. A gondolatait igyekezett mérlegre tenni,
szavait többször megforgatni a nyelve alatt, mielőtt kimondaná, vajjon elég bölcsek
és ízesek-e arra, hogy Jászai Mari előtt kimondassanak. Ebből pedig nem lehetett
más, mint tengernyi félszegség, ami még inkább kihívta az ő megvetését. Az egyszerű,
ösztönösen igaz, kezdetleges embert szerette. A szántóvető paraszttal, a konyhasuroló
szolgálóval, a gyermekkel, vagy a sebesült közkatonával óraszám elbeszélgetett ő,
aki a félművelt, affektált, nagyzoló, úriruhás embereket nem szenvedhette. Ez a
rideg külsőbe öltözött lélek, aki arra kényszerítette a vele közlekedő embereket,
hogy lelki gálába öltözzenek — igazán az őszinte hétköznapiságot szerette. És ez
a monumentális egyéniség, akinek a lelki és testi arányai olyan nagyok voltak, hogy
egy michelangeloi szoboralkotás képzetét keltették fel minduntalan — telve volt
szubtilitással, belső érzékenységgel, a szenvedés iránt különös fogékonysággal,
irgalommal és jósággal. A háború alatt minden szabadidejét a sebesült katonák között
töltötte. Minden jövedelmét rájuk költötte. Ellátta őket alsóruhával, dohánnyal,
édességgel, könyvvel, szavalt nekik egész délutánokon át. Nem írtózott a szenvedéstől,
a szennytől, a piszoktól és nem fogadott el köszönő szót, sem medáliát. Lakása valóságos
raktár volt. Zsákszám álltak ott a szeretetadományok, amiket a harcterekre küldött.
Megtakarított kis vagyonát így költötte el a háború alatt. Még adósságokba is keveredett.
Akiket szeretett, a kiválasztottak, különös jeleit tudják harcias külső köntöse
alatt érző jóságának. Ő semmiben sem tudott megalkudni és amilyen életerős, szívós,
engesztelhetetlen és ősérejű volt gyűlölete, olyan elemi és igaz e mindenekfölött
igazságra törekvő lélek rajongó szeretete és viharos, önfeláldozó gyöngédsége. Ő
mindazt a gyöngédséget és gondot, amit gyermekkorában és ifjúságában annyira nélkülözött,
rápazarolta másokra, a más gyermekeire, hogy azoknak gyermekkorát és azoknak ifjúságát
bearanyozza. A színészetről vallott hitvallását így mondta el egyik könyvében: »Szép
és fölséges színészet, amely megengeded nekünk, hogy mindig a széppel foglalkozzunk,
hogy a remekműveket a mi ajkunk közvetítse és a nagy költők prometheusi lángjánál
melegedjünk és fényeskedjünk — én hódolattal, alázattal, hálával szeretlek és büszke
vagyok a színész névre!« Emlékiratai — ugyan csonkán — halála után jelentek meg.
E tragikus önvallomás utolsó soraiban, melyeket öccse házában, Rábatamásiban vetett
papírra 1925. augusztusában, így tesz pontot élete műve után: »Az élet rejtelmes
törvényszerűsége folytán a dolgok úgy végződnek, ahogy elkezdődtek. A homály, amely
bölcsőmet fedte, borítja be nemsokára halálos ágyamat is. Forgácsszedéssel kezdtem
a győri ácstelepen, csibeetetéssel végzem Rábatamásin. Ami közbeesik: rövid fölrepülés
volt a fénybe, ahonnan nemsokára vissza kell szállnom az örök homályba.« (Fölhasznált
forrásmüvek: Jászai Mari emlékiratai. Jászai Mari: A tükröm. Jászai Mari: Színész
és közönség. Hevesi Sándor: A színjátszás művészete. Ditrói Mór: Komédiások. Beöthy
Zsolt: Színházi esték. Balassa Imre: Színpadi problémák. Balassa Imre: Emlékbeszéd
Jászai Mariról. Silberstein Ötvös Adolf: Dramaturgiai dolgozatok.) (Balassa Imre.)
szin_II.0410.pdf II