Igaz

/Tóth Ilonka emlékére/

vérpadra vontak egy ártatlan embert
rágalmazták gúnyos gazruhában
koholmánnyal körmére mentek

szolgált a sok-sok betegszobában
kicsinyt nagyot gyógyított tanult
szelíd szeretettel ápolt bátran

nem számított az ártatlan múlt
vádlottak kínpadjára ültették
huszonéves lányt kínoztak vadul

meggyalázták gyenge testét
hamis tanúi sorakoztak
nem létezett bűnnel ütlegelték

észérvvel védekezett egy fiatal
jaj akasztófára húzták mihamar

Erős ember

hegedült kicsinynek nagynak
megtörték ujjait
pengetett a szenvedőknek
levágták karjait

csonka kézzel dalolt táncolt
szétrúgták lábait
megszabdalt testtel énekelt
elnyomták szavait

annál inkább
zengett zúgott
a rabkórus

Vezeklő

hárfa szól a dzsungelben
tetemek felett pengeti
rabruhában a szél
és a simogatásra termett kéz

halottait siratja
a millió gyászolt embert
énekel csak énekel
talán egyszer megnyugszik
a vérző dzsungel megbékél

Bátor

a ruandai éjszakában
csak mentek a fegyveresek
házról házra jártak
szabdalták az embereket
rabolták a gyerekeket

asszony állt az udvarán
metszették bokából térdből
folytatták míg fel nem darabolták
ó ruandai emberek
gyászolnak a fellegek

ó ruandai asszonyok sóhajtoznak
a pálmafák alatt
könnyeznek a monszunesőkbe
bújtatott angyalok
ó ruandai asszonyok

ó jaj véres Ruanda
kiáltanak az angyalok
fiú fut harminc kilométert
lélekszakadva
segítségért sír teste arca
mentsétek meg az erdőbe rejtett
gyerekeket
adjatok gyerekkort

ne holnap még ma