Szín: Az Erdővértesi kastély konyhai folyosója

---

     Zsuzsanna néni és Éva a konyha ajtaja közelében állnak és beszélgetnek.

ZSUZSANNA: Azért hívtalak ki a folyosóra, mert meg kell beszélnünk valami fontosat.

ÉVA: Látom, valami bánt Zsuzsanna néni. Pedig örültél, hogy a várnak ismét van tulajdonosa és fel is vett mindkettőnket. Most, hogy pár napja itt dolgozunk, máris el akarnak minket bocsájtani? Pedig itt jól érzem magam, már egészen beleéltem magamat, hogy újra a kastélyban fogok élni, még ha nem is úrnőként.

ZSUZSANNA: Nem ez a baj, kislányom, illetve nincs is baj. Kenéz úr szívesen fogadta jelentkezésünket, hiszen fel is vett mindkettőnket szolgálatába.

ÉVA: Akkor mi bánt, ha nincs semmi baj? Vagy mégis van?

ZSUZSANNA: Nem, semmi baj sincs, azaz még nincs, de lehet. Ugyanis nem Kenéz úr a birtok tulajdonosa. Ő annak tiszttartója és félek, valaki felismerhet és elárul a vár és a birtok új urának, aki ma reggel érkezett megtekinteni azt. A vár fontosabb személyzete már érkezéskor kint állt és bemutatkoztak neki, így a főnöknőnk, a szakácsnő is. De ne aggódj, csak olyan árulhat el, aki közelről ismert, ilyenek pedig, a vár belső személyzete, de nagyrészt már elmenekült.

ÉVA: Miért, ki az új birtokos?

ZSUZSANNA: Sajnos én is csak azután tudtam meg, amikor már megegyeztünk Kenéz úrral. Akkor pedig már nem volt tanácsos visszalépni. Az új nemes úr a király bizalmi embere. Lehetőleg ne sokat mutatkozz előtte. Részt vett a harcban, ahol apádat megölték. Egy fiatalember, valami Sárosdi László lovag.

*     *     *

     Mindketten visszamennek a konyhába. Közben a folyosó másik végén megjelenik László, Kenéznek, egy idősebb férfinek kíséretében.

KENÉZ: Hát, fiatal gazdám, ez a vár utolsó, de nem kevésbé fontos része, a konyha és tartozékai.

LÁSZLÓ: Köszönöm, a vezetést Kenéz bátyám. Nem lehetek eléggé hálás apámnak, hogy téged, hűséges tiszttartóját, aki engem gyerekkorom óta ismer, átengedett nekem. De nem tartalak vissza, van elég dolgod, Ne félj, visszatalálok magam is.

*     *     *

     Kenéz nevetve elmegy, László tovább indul. Közben Éva kilép a konyhából és arrafelé indul. A közeledő felé fordult, előbb mozdulatlanul áll, mint akinek földbe gyökerezett a lába, azután halkan felsikolt és a fiúhoz szalad. Átöleli és kétoldalt megcsókolja az arcát.

ÉVA: Csakhogy újra látlak, vitézem! Te is most jöttél a kísérettel? Itt is fogsz maradni?

LÁSZLÓ: Igen, most jöttem, de rövidesen vissza kell mennem. De, inkább magadról mesélj! Hogy megy a sorod?

*     *     *

     A lány éppen elkezdett volna beszélni, de nem veszi észre, hogy főnöke, a szakácsnő is kilép a folyosóra. Meglátja, hogy az új kis konyhalány egy fiatal fiúval beszélget és odamegy, hogy leteremtse.

SZAKÁCSNŐ: Nincs más dolgod, te lány mint fecsegéssel lopni az időt? Te pedig...

     Nagy hangon Lászlóhoz, fordul, de felismeri urát, akivel az imént találkozott, annak érkezésekor.

SZAKÁCSNŐ: Jaj, bocsáss meg nagyuram, hogy megzavartalak beszélgetés közben, de csak most ismertelek meg, kicsoda...

LÁSZLÓ: Semmi baj, elmehetsz!

     A szakácsnő meghajol és gyorsan visszasiet a konyhába. De a beszélgetés megszakad, a kislány előbb értetlenül mered a fiúra, majd hirtelen elvörösödik.

ÉVA: Ki vagy te tulajdonképpen? Csak nem...

LÁSZLÓ (zavartan, büszkén): Igen! Igen, én Sárosdi László lovag vagyok, Erdővértes új ura.

     A kislány hallgat egy darabig, azután sírva fakad.

ÉVA: Szóval hazudtál, mégiscsak te ölted meg az apámat!

LÁSZLÓ: Nem, nem hazudtam! Esküszöm, nem én öltem meg. Még csak nem is harcoltam vele. Lehet, hogy ha összecsapunk megöltem volna, vagy ő ölt volna meg engem, de a harcban nem is kerültünk egymás közelébe.

     A lány hallgat egy darabig, láthatólag kissé megnyugodott, de azután újra sírva fakad.

ÉVA: Hiszek neked. Elhiszem, hogy nem te ölted meg az apámat, de azért jöttél a többiekkel, hogy megöld. (hirtelen újra zokogni kezd) Mi sohasem lehetünk többé barátok!

LÁSZLÓ: Engem... minket azért küldött ide a király, mert az apád szembeszegült vele. Az apád sereget gyűjtött és ránk támadt. Nem azért jöttünk, hogy megöljük. Ettől még lehetünk barátok, hiszen én már egyszer bebizonyítottam, hiszen megmentettelek.

     Éva abbahagyja a sírást, egy darabig hallgat, majd dacosan felvágja a fejét.

ÉVA: Nem úgy van az! Te úr vagy, én pedig szolgáló. Úr és szolga sohasem lehetnek barátok. Én csak tudom, így volt ez nálunk is.

     Azzal megfordul és többet rá sem nézve a fiúra, visszasiet a konyhába. László elindul visszafelé és ahogy a lépcső felé megy, Zsuzsanna asszony jön vele szemben, üres tálcával a kezében.

ZSUZSANNA: Örülök, hogy újra látlak, ifjú vitéz uram. Csak nem az új várúr kíséretéhez tartozol?

LÁSZLÓ: Nem egészen Zsuzsanna néném, a kíséret tartozik énhozzám. Én vagyok ugyanis a birtok új ura.

 ZSUZSANNA: Hát ezt nem gondoltam volna, de őszintén örülök neki, mert te, uram, jószándékú, becsületes fiatalember vagy, megérdemled. Mellékesen nekem... nekünk sem mindegy ki itt az úr, mert őszintén megvallva aggódtam.

LÁSZLÓ: Én meg annak örülök, hogy nem tekintsz ellenségnek. Az előbb összetalálkoztam Évával és ő ugyancsak barátságtalanul fogadta a hírt. Sehogy sem tudom megértetni vele, hogy a barátotok vagyok, nem az ellenségetek.

ZSUZSANNA: Hát, hiszen ezt be is bizonyítottad. Ne törődj a kislánnyal, fiatal még. Nem tudja, hogy a dolgoknak sok oldala van. Majd beszélek a fejével.

LÁSZLÓ: Nem olyan kislány az már, sőt igencsak tudja, mit akar! Hagyd csak néném, hadd jöjjön rá magától, hogy én csak jót akarok neki. De azért maradjon csak mások szemében az unokahúgod és vigyázzatok, én nem vagyok itt mindig. Sőt ritkán fogtok itt látni, másutt van dolgom.

ZSUZSANNA: Akkor megint csak köszönöm, jó uram és sok szerencsét kívánok. Isten veled!