NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET.
I. Az adózási rendszer 1848-ig. A nemesség küzdelmének indoka a közös teherviselés ellen. II. A 18. és 19-ik században a hadi és házi adó fokozatos emelkedése III. A hadi és házi adó elkülönitett kezelése. A változott adózási viszonyok folytán ujabb tiszti állomások szervezése. A székhely kérdése Eger és Gyöngyös között. IV. Megyei költségelöirányzat a 18. és 19. században 1848-ig. V. A tiszti fizetések fokozatos emelkedése. VI. A terményárak a 18. éa 19. században. VII. A pénzérték. VIII. Népesedési mozgalom, és a népszámlálás adatai 1848. elött. IX. A legutóbbi népszámlálás adatai 1890-ben.
I. Vármegyénk adózási és egyéb közszolgáltatási rendszerét, Egervára visszavétele után, az illető fe;jezetekben részletesen ismertettük. Ez irányban-mint láttuk-lényeges átalakulás következett be, párhuzamosan a törvényesen fennálló honvédelmi kötelesség önkényes módositásával.
A régi magyar törvények értelmében háboru esetében az országos honvédelem, vagyis az országos haderő állott a kincstári jövedelmekből kiállitott királyi, ugy a zászlós urak és egyházfők banderiumaiból, és a nemesi felkelésből. A fővezérlet a királyt, vagy akadályoztatása esetében a nádort illette.
A mohácsi vész után főleg a 17-ik században állandóvá vált magyar-török háboru a honvédelem igényeit is tetemesen módositotta. Munkánk III. kötetének 48-ik fejezetében ismertettük, az akkor már állandóvá vált haderő kiállitásának és költségei fedezésének módját, az 1638, 1649, 1655. évi országgyülési törvények értelmében. Ezek szerint a honvédelmi szükséglet, vagyis a végvárak állandó őrségének szervezése a nemesi fölkelésen kivül, a vármegyékre utaltatott, akképen: hogy azok között a végvárak felosztatván, a vármegyék részleges gyüléseiken repartiálták ezen végváraknak az egyes megyékre esedékes katonai létszámát s fentartási költségét, melyet aztán a vármegyék saját kebelökben a jobbágyságra porták szerint adóképen, a nemességre birtok arányában taksa alakjában, kivétel nélkül róttak ki és szedtek be évenként, a vármegyék házi szükség-leteire igényelt összegekkel együtt.
Buda és a felvidékre fontos Egervára visszavétele és a török elvonulása után azonban, mindez egyszerüen megszüntettetett. Leopold kormánya, daczára a folyton tartó török háborunak, sem a nemesi felkelést nem vette igénybe, sem a végvárak őrségének kiállitására nem sürgette a vármegyéket, hanem e helyett az országba hozott osztrák haderőt, melylyel mint az örökös tartományok uralkodója rendelkezett, összekeverve magyar királyi haderejével; mint megszálló hadat továbbra is itt hagyta, a végvárakat azzal megrakta, eltartási költségét, pénzben és természetben hadi adóképen a vármegyékre kivetette, melyet aztán a vármegyék, a kényszerhelyzet sulya alatt, kiszolgáltatni voltak kénytelenek.
Ezen kényszer hadi adót kezdetben-mint láttuk-a nemesség és jobbágyság vagyoni értéke arányában vetették ki a vármegyék. Azonban ez csakhamar megváltozott, s később tisztán a jobbágyság ingó értéke után rótták ki.
Buda visszavétele és a törökök elvonulása után, a törvényesen fennálló honvédelmi kötelezettség egyoldalu megváltoztatásának, s az uralkodó osztrák katonasága tömeges beszállásolásának az országba, mélyebben rejlő okai voltak, melyek csakhamar kiviláglottak, midőn az;,uj szerzeményi" és "fegyverjog" czimek alatt tényleg foganatositatott a Kolonics-féle rendszer, hogy az ország, mint visszahóditott terület, az osztrák tartományokkal egyenlősitessék, illetőleg összeolvasztassék.
A helyzet tehát most az volt, hogy Leopold kormánya, megszálló idegen hadával, tényleg kényszeritette a vármegyéket a kivetett hadi adó kiszolgáltatására. Jelen kötetünk 4, 5, 6, 7 fejezeteiben van előadva, vármegyénknek küzdelmes intézkedése e hadi adó beszedésére, mely a Rákóczy-korszak alatt szünetelt ez alakban, de letünte után, újból életbeléptettetett.
A vármegyék, erejekhöz képest tiltakoztak ugyan minden egybeolvasztási kisérlet, s ennek eszközei ellen; védelmezték az ország alkotmányos önállóságát, de a kényszerhelyzetben tovább menni képtelenek voltak.
Az országra rótt hadi adó akkor 2-4 millió között váltakozott, mely összeg porták arányában osztatott fel a vármegyék között. A legutóbbi országos porta-számolás 1647-ben volt. Azóta, főleg a törökök elvonulásával, nagy változás állott be a birtokviszonyok s gazdasági rendszerbe. Képzelhető, hogy mennyi igazságtalanság hárult az egyes vármegyékre, a hadi adónak igy történt széjjelosztásánál. Sürgettetett uj porta-számolás. De ez sok nehézséggel járt a változott gazdasági rendszernél fogva is; de főleg, nagy elvi nehezség volt az, hogy mindez, egy törvényellenes adózás javára rendeztetnék.
A vármegyék s igy vármegyénk is az ország alkotmányos önállóságának védelme és megóvása érdekében, a kényszer hadi adót, melynek kiszolgáltatását megtagadni erejök nem volt, a jobbágyság ingó értéke után rótták ki, s e végből ezen értéknek dikákba való sorozása, rendszereztetett községek szerint, mint ez a fent hivatkozott fejezetekben ismertetve van. Legczélszerübb lett volna kétségkivül az egyenlő teherviselés kimondása, mint ezt a bécsi kormány sürgette is. De ennek utjába állott az alkotmányos elv, hogy ily gyökeres intézkedés csak országgyülésileg hozott törvény utján lehetséges; s a jogos nemzeti féltékenység, hogy feladva az alkotmányos kiváltságot, a törvény ellen behozott idegen megszálló állandó had javára szolgáló közös teherviseléssel, az osztrák tartományokkal való egységesités alapja s legfőbb ereje szentesitetett volna. A vármegyék tehát, hogy megóvják az alkotmányos önállóságot: a törvényellenes hadi adó kivetési alapjául, a jobbágyság ingó értékét jelölték ki, az alkotmány tényezőjét képező nemesség s birtokának terheltetése nélkül, melyet csak országos törvénynyel volt szabad érinteni.
Ebben rejlik a mult század s jelen század első fele közjogi küzdelmének kulcsa, mely a nemességet az ország önállósága érdekében, ősi kiváltsága és tehermentességének fentartására utalta.
A Mária Therézia majd Ferenc király korabeli háboruk idejében, daczára a közjogi féltékenységnek, daczára a sulyos aggodalmaknak, határtalan volt a nemzet áldozatkészsége a trón megmentése érdekében. Nemcsak a nemesi felkelés mozgósitatott, hanem a magyar ezredek kiegészitésére, a kivánt ujonczilletékek is megszavaztattak hadi segélyül az uralkodó rendelkezésére; azonban "minden ebből vonható következtetés nélkül" - formulázott óvás mellett, melylyel a fennálló hadi intézmény alkotmányellenes, és csak tűrt volt a tüntettetett fel. Azon nagy áldozatkészségből, melyet a nemesség részéről látunk a trón s a haza érdekében, világosan kitünik, hogy anemesség a honvédelem kötelességének teljes tudatában volt mindig; látjuk is a sürgetést, hogy a honvédelem ügye szabályoztassék, hogy a magyar hadrendszerbe önkényesen kifejlett visszaélések szüntettessenek meg; hogy a magyar nemzeti hadsereg törvényes főkapitányának a ná dornak rendeltessék alá a magyarokból kinevezendő haditanács, hogy hadüzenet az országgyülés beleegyezésével történjék stb; azonban a hadi segély megszavazásával, az országgyülések gyorsan feloszlattattak, s nem engedtetett idő a belreformok keresztülvitelére. Ha hadi segélyre nem volt szükség, országgyülés össze sem hivatott, ugy hogy III. Károly, Mária Therézia és József császár idejében 6 országgyülésnél több nem is volt, daczára az időközben hozott törvénynek, hogy országgyülés három évenként hivassék össze. Ennek következménye volt, hogy a felhalmozódott sérelmek orvoslásának sürgetése a közkormányzat minden terén, a megyei utasitásokban, s az országgyüléseken állandó rovatot képezett.
A honvédelem, vagyis a hadsereg s költsége a hadi adónak kérdése tehát huzódott évtizedeken át megoldatlanul. Az osztrák tartományok katonasága az országba, a magyar haderő ezredei pedig az örökös tartományokba felváltva szállitattak. Ezek élére idegen tisztek neveztettek tulnyomóan, s ezzel idegen lett a szolgálati nyelv is, a magyar alkotmányos érdekek állandó sérelmére.
Ily helyzetben állandó maradt a nemesség ragaszkodása is "a haza sarkalatos alaptörvényei, s a nemesség ősi szabadsága iránt." A hadi adó szintén maradt állandóan a jobbágyság ingó értékének terhéül.
Csak egyben tért el a nemesség a méltányosság s igazság útjáról, midőn a házi adót is a jobbágyság terhére utalta.
Ebben nem volt sem méltányosság, sem igazság: mert a megyék házi költsége, nemesi érdekböl eredönek volt tekinthető; s igy a régibb mult példájára, ezt a nemesi taksákból kellett volna fedezni. Reá is tért erre a nemesség a 19-ik század elején, mert a közös teherviselés elve, kezdetben csakugyan e méltányos tekintetből indult ki, hogy a házi adó külömbség nélkül rovassék ki. A hadi adó közös viselése azonban, kezdetben is, a honvédelmi rendszer megváltoztatásától tétetett függővé, mely egyéb alkotmányos biztositékok mellett, főleg a hadseregnek tisztán magyar nemzetivé alakitásában nyert kifejezést. E feltétel a jelen század első felében, a közös teherviselés elvével összeköttetésbe hozatván, előidézte a bécsi kormánykörök azon reactionarius irányzatát, melylyel az 1830-40-es években, a közös teherviselés elve ellen most már ők léptek fel, a nemesi tehermentesség és kiváltság mint önálló czél védelmének zászlóra irásával, a közös teherviselés elvét hirdető szabadelvűek ellen; - mely küzdelem végtére az 1848-iki törvények győzelmében ért véget. És itt kell reámutatnunk azon mindent jellemző átalákulásra, mely a bécsi kormány-politikában a 48 előtti időben mutatkozott. Láttuk Mária Therézia korában a hires Kollár-féle egyenlö teherviselés elvének hirdetését és a törekvést annak érvényesitésére. A vármegyék kebelében akkor az állami féltékenység, a nemesi előjogok védpaizsa alatt kereste az osztrák tartományokkal egyenlősitő közös teherviselés elleni védelmét. Midőn a kor haladó viszonya az 1848. előtti évtizedekben, a nemzeti egység erősitése szempontjából a nemesi előjogok megszüntetését a kor jelszavául emelte: természetesen az állami önállóság feltételeinek biztositásával, a bécsi kormány az egykor általa sürgetett egyenlő teherviselés ellen az administratori intézmény segélyével, "nem adózunk" jelszavak alatt, a legnagyobb küzdelem erőfeszitéseit kisérlette meg, hogy ezzel megdöntse az állami önállóság ehhez kötött feltételeit is.
A 18-ik század adózási rendszerét s változatait különben az illető helyeken részletesen ismertettük. Itt általános áttekintésül, az 1848-ig fennálló rendszert mutatjuk be.
A Mária Therézia alatt, 1773. évben körvonalazott adórendszer, csekély módositásokkal maradt 1848-ig.
Adó-alapul jelöltettek e rendszer szerint a jobbágy és család tagjai, hozzátartozói, gazdasági állománya, földje, háza, az iparosok és kereskedők osztályokba sorozva, ekképen egy-egy dikává vagy rovássá minősitve, a következő táblázat szerint, melyet az 1843-iki adórovás alapján mutatunk be.
Egy-egy rovást vagy dikát képezett 1843-ban:
jobbágy 1-ső r. ház fiu 2-od " " leány 3-ad " " testvér hold belső fundus zsellér " 1-ső r. szántóföld lakó " 2-od " " szolga hold 3-ad és 4-ed r. szántóföld
szolgálóökör vagy fejős tehén kaszás rét meddő vagy 2 esztendős 1-ső r. kapás szőlő borju 2-od " " " hámos ló 3-ad " " " ménesbeli ló pozsonyi mérőnyi szilvás 5 esztendős ló százfőnyi káposztás föld csikó mázsányi dohányföld sertés kazán juh méhkas kecske első r. kézmüves másod r. kézmüves első osztályu vizimalom harmad r. " másod " első r. kereskedés harmad " " másod r. " elsö " száraz malom harmad r. " másod " " ökör utáni legelő harmad " " " tehén, vagy 104 ló utáni legelő korcsma, mészárszék, csapláros, haszonbérlő, egyenként 480 forint jövedelme után 1-1 dika sertés, 104 juh, 128 kecske utáni legelő első-, másod-, harmad osztályu nadrágos személyből egy-egy dikát képezett 64-80-104 első osztályu kézi munkás másod " " " harmad ""
Ekképen lévén előirva, hogy mi és hogyan számitassék egy-egy dikának, minden községben ez alapon összeszámoltatott, hány ily dika van; azután az esedékes összes adóból kiszámitatott, hogy egy dikára mennyi esik, és kirovatott ennek folytán minden jobbágyra az adó összes díkája alapján. Lássuk az 1843. évi adófelosztás eredményét. Esedékes volt a megyére 101893 frt hadi, 70015 frt házi, és 1776 frt toborzási adó. Ez évben, a fentebbi kulcs szerint összeiratott a megyében 12631 dika, esett egyre 8 frt 4 kr hadi, 5 frt 20 házi, 9 kr toborzási adó.
Láttuk a fentebbi táblázatban, miképen csoportositattak a különféle adó alá eső személyek és tárgyak egy-egy dikává. Miután ismerjük most már azt, hogy 1843-ban, egy-egy dikára hány forint volt esedékes, a következő táblázatból látni fogjuk, hogy egy-egy főre vagy adótárgyra hány forint esett.
1843-ban egy-egy főre, vagy adótárgyra esedékes adóösszeg volt:
jobbágyra sertésre fiára juhra leányára kecskére testvérre 1-sö rendű házra zsellérre 2-od rendűre lakóra 3-ad rendűre szolgára egy hold szántóföld 1-ső rendűre szolgálóra jármos ökörre egy hold szántóföld 2-od rendűre hizlaltra egy hold szántóföld 3-ad rendűre tehénre rétre tinóra szőlőre borjúra 2-od rendűre lóra méhkasra csikóra első rendű kézművesre száz főnyi káposztás földre másod rendűre 1 mázsányi dohányföldre harmad rendűre vízimalomra 1-sö ren. kereskedőre szárazra 2-od rendűre borsajtóra 3-ad rendüre korcsmára kalmár 1-ső rendűre mészárszékre " 2-od rendűre pálinkás üstre " 3-ad rendűre legelői 1 marhától kézi munkásra legelői apró marhától tűzi fajzásra
E szerint például négy jobbágyfő képezvén egy dikát, az egy dikára esedékes 8 frtból egy főre esett 2 frt hadi, 1 frt házi adó, egy fiúra 1 frt 4 kr hadi adó, 40 kr házi adó, mint alább elsorolva van. A házra esedékes adóösszeg, 1 frt és 12 kr között változott, egy hold szántóföldre minőség szerint 15-20 kr, egy kaszás rétre 12 kr, egy kapás szőlőre minőség szerint 1 frt 4 kr, harmad osztályura 20 kr. Malomra minőség szerint 1-6 frt; kézmüvesre minőség szerint 2-8 frt, kereskedöre 8-32 frt, kalmárra 16-64 frt esett. Feltünő sulyos adózásnak tünik fel az iparosokra és kereskedőkre esedékes összeg, ezek legtöbbje Eger és Gyöngyösön lévén, a két város adóösszege, aránylag a legmagasabb volt. Állandó is volt ez irányban a panasz, főleg Egerben, mely azután beható vizsgálat alapját is képezte 1845-ik évben, de az erre következett 1848-iki átalakulás megszüntette azután az egész fennálló rendszert. 1843-ban tehát; példál egy jobbágy, kinek egy fia, egy leánya, szolgája, háza, négy ökre, fejős tehene, két tinója, 20 juha, 10 sertése, 26 hold szántóföldje volt, fizetett évi adót a fentebbi részletezés szerint ekképen:
saját feje 1 fia - leánya - szolgája - háza - négy ökre 1 tehene - két tinója - husz juha 2 tiz sertése 1 26 hold földje 3 összesen fizetett 11
Megjegyzendö, hogy ezen időben már minden adózó részére egy kis adó-köny készitetett, s ebbe történt ugy adójának, mint a befizetett összegeknek feljegyzése.
II. A 18-ik és 19-ik században 1848-ig a vármegye hadi és házi adójának fokozatos emelkedését a következőkben ismertetjük:
1701-ben 1726-ban 1734-ben 1742-ben 1757-ben 1784-ben 1801-ben 1818-ban 1843-ban
Ezenfelül az országgyülés által által állandó toborzásra megszavazott összegből mintegy évi 1776 frt vettetett ki külön. Megjegyzendő itt, hogy 1812-től kezdve Egervárosának külön portai adózása megszünt. Eddig külön számoltatott el adója a reá rótt 9 porta után, és a vármegye adóösszegében ez nem foglaltatott. Egervárosának hadi adója például 1754-ben, egy porta után 562 frt 26 kr lévén esedékes 9 portája után, 5228 frt volt. Egervárosa ezen adóösszeget saját rendszerű rovás vagy dika után vetette ki és szolgáltatta be közvetlen a kincstárnak. Ekkor Egerben egy-egy dikát, vagyis rovást képezett egy személy, két ökör, 3 ló, 4 tehén, 15 akó bor, 20 kila buza;
ekképen összeirva volt 2350 dika, egy dikára esett 2 frt 14 kr. Ezen dika-összeg 1534 személy, 58 ökör, 307 ló, 413 tehén, 8735 akó bor összeszámolásából került elő.
Az 1812-iki országgyülés után Egervárosa adózásilag is a vármegyébe kebeleztetvén, az esedékes összeg a város összeirt dikái után rovatott ki és a város előljárósága által szedetett be. Ezzel emelkedett azután a vármegyének adóösszege. 1845-ben az akkori adóösszegből kirovatott a város 1506 dikája után 7202 frt hadi, 4929 frt házi, 131 frt toborzási adó. Az akkori egri összeirás szerint volt ott adó alá eső 2800 ház, 81 kereskedő, 417 mesterember, 2244 kézi munkás, 15 pálinkaüst, 820 fejős tehén és ló, az összes adózók száma mintegy 3400-ra ment.
III. A hadi és házi adó elkülönitett kezelése a 18-ik század elején hozatott be, midőn a hadi adó kivetése fentebbi pont alatt ismertetett rendszerrel léptetett életbe. A 17-ik században, mint láttuk, (lásd a III. kötet 47-51 fejezeteit) a hadi szükséglet a vármegyék által az illető végvárak őrsége felszerelésével állitatott ki, melynek költsége azután, jobbágyra adó, nemesre taksa alakjában vettetett ki. Ezen adó akkor az alispán és szolgabirák által kezeltetett, és számoltatott el évenként a vármegyei nagybirtokosság köréből kiküldött számonkérő szék előtt.
Buda és Eger bevétele után, - mint ezt szintén fentebb láttuk, - az országban elhelyezett haderő évi költsége az osztrák rendszer szerint hadi adó alakjában rovatott az országra, sőt közvetett adózás behozatala is terveztetett fogyasztási adó alakjában.
Miután az ekképen kirótt hadi adó, ugy a megyére háritott katonai élelmezés és szállitás, annak kivetése, beszedése és elszámolása, a szolgabirói egyéb tevékenység mellett most már alig volt teljesithető, 1690-ben az egész megyére egy fő- és segéd adószedő biztos választatott, kik ugy a hadi; mint házi adó beszedését és elszámolását hajtották végre. Ezen adószedö biztosok József császár koráig szerepeltek. Ezen adószedő biztosok behozatalával különitetett el azután a megye magánszükségleteire kirótt adó a hadi adótól, melyben a tiszti fizetések és egyéb házi szükségletek fedezéséröl gondoskodtak. Időközben ugyanis, ugy a közigazgatás, mint törvénykezés terén, a fejlődő viszonyokhoz képest, reformokra is volt szükség. 1692-ben rendszeresitetett a szolgabirák mellett az esküdti tisztség, főleg a törvénykezés szempontjából. Később a Rákóczy-korszak után, a nagymérvü telepedéssel beállott gazdasági fejlődés, a tiszti teendők körét is tágitván, a tiszti dijazások szüksége merült fel, és e végből 1714-ben pertaksák alapitattak meg, alispáni biróság előtt kezdendő pernél 12, szolgabiró előttiért 6 frt volt leteendő. Ugyanekkor a főispán részére évi tiszteletdijul 1500 frt állapitatott meg. 1718-ban vétetett szabályozás alá a régi tiszti fizetés, mely-mint tudjuk- eddig csekély évi sallariumban volt megállapitva. Emeltetett az aztán fokozatosan, mint az alábbi táblázat ezt feltünteti.
Az adószedő biztosi állás később megszüntettetett, és kezdetben külön hadi- és házi pénztárnok, majd e század első felében kerületi pénztárnokok választattak.
Időközben más tiszti állások is szerveztettek, igy ut- és hid-felügyelői, később mérnöki, majd a csendbiztosi intézmény állapitatott meg, a megyei politialis felügyelet érdekében. Az 1715-iki kolera után már megyei orvos is alkalmaztatott, akkor ugyan még szerény sebész képében. A vármegye nagyobb terheit képezé, idönként közgyülési házának bővitése Gyöngyösön és Egerben. Az egri megyeháza 1756-ik évben gróf Barkóczy főispán idejében épitetett fel, mely czélra forditatott a házi adó mellett a pipázók adója is. Akkor ugyanitt börtönök is épitettek, de ezek később elégteleneknek tüntek fel. 1838-ban indult meg a mozgalom országszerte a börtönügy javitása érdekében. Hevesvármegyében ezen kérdés, a megye székhelyének ügyével hozatott kapcsolatba, mely ügy megyei határozattal ténylegesen ez ideig befejezve nem volt, és 1786-ig hol Egerben, hol Gyöngyösön tartattak a közgyülések. A régibb multban ugyan is-mint láttuk-a közgyülések és törvényszékek bizonyos helyhez kötve nem voltak. A megye határában bárhol megtartható volt, ugy hogy kisgyüléseket az alispán néha saját falusi lakásán tartott. József idejében Eger rendeltetett megyei székhelylyé. Az alkotmány visszaállitása után, 1791. évtől fogva tartatott ugyan Gyöngyösön is közgyülés; de szokás alapján rendesen Egerben gyülekezett a vármegye; mig 1838-ban, a felmerült börtönügy folytán, a székhely kérdése is felvettetett, és 1838. jan. 16-án tartott közgyülésben, a gyöngyösi megyeház ujjáépitése is elrendeltetett, azonban ugy hogy adakozások gyüjtessenek, ki mennyit ir alá, Egerben vagy Gyöngyösön kiegészitendő megyeház alapjára? Az eredmény az lett, hogy Egerben a tömlöcz helyiségek rab-dolgozóház tervezetével felépitetvén, tényleg az egri megyeház maradt a vármegye közgyülései székhelyéül.
A házi adó ídőnkénti nagyságát okozta a katonai élelmezésnél szenvedett veszteségek pótlása. A megyékre rótt élelmezési árak oly alacsonyra szabattak, hogy az távolról sem felelvén meg a piaczi áraknak, a megyék a házi adóból kényszerültek fedezni a külömbözetet. 1818-ban 20 ezer frtra ment a megye vesztesége e külömbözetböl, rendesen 6-8 ezer frt vétetett fel házi adóba "deperditák" czimén.
IV. Lássunk itt a mult századból egy megyei költségelőirányzatot.
Igy 1757-ben.
Hadi adó: 597 portára kivetve, egyre esik 108 frt. Házi adó: mely is a következb szűkségletekre oszlík meg: tiszti fizetésre megyeház fabrikája hidakra utak javitása börtön kiadás egyéb szükségletekre 300 katona fogadására 10-10 frttal Bevétel a házi adóra: nemesek taksája szabadosok taksája pipázók taksája maradék mult évi hátralék porták után kivetendő lesz 10-10 frt 1811-ben a házi adó öszszege volt ebből tiszti fizetésekre szolgákra napidijakra irodára börtön kiadások utak-, hidakra katonai deperditák fedezésére stb. V. A tiszti fizetések fokozatos emelkedésének sorozata ez:
1718-ban főispán alispán hely. alispán jegyző pénztáros szolgabiró ügyész esküdt 1742-ben főispán alispán hely.alispán jegyző szolgabíró esküdt ügyész pénztáros orvos 1762-ben főispán alispán jegyző pénztáros szolgabíró esküdt ügyész orvos sebész 1815-ben főispán alispán hely. alispán főjegyző aljegyző pénztáros szolgabíró esküdt főügyész orvos mérnök
Ezen 1815-iki tiszti fizetés maradt 1849-ig. Az alsóbb tiszti fizetések, melyek ehhez aránylagosak voltak, itt elsorolva nincsenek. 1861-ben a viszonyokhoz képest emeltettek fel a tiszti fizetések.
Ezzel azonban a tiszti fizetések kimeritve nincsenek. Ezen időben ugyanis, tiszti fizetés pótlásául szolgáltak a különféle pertaksák, betáblázási illetékek stb, melyek azonban határozatlan összegeket képviseltek.
VI. 18-ik század elején uralkodó Rákóczy-mozgalom, majd a több évig duló pestis idejében a termény-árakra nézve csak nagyon átlagos megállapitást tehetünk. Ezen időben a buza pozsonyi mérője átlag 1-2 rénusi frt között váltakozott. A békésebb idők beálltával 1715 után, midőn a telepedés munkája napirenden volt, a termelés is szokatlan mértékben gyarapodott, mire az árak hanyatlása következett be. Az 1740-es években egy pozs. mérő buza 40-70 kr, egy mérő zab 25-50 kr között váltakozik. 1748-ban egy kila zab 25 kr, egy kila buza 45 kr, később 70 kr, árpa 35 kr, két kila, (egy köböl) mondliszt 4 frt 28 kr, egy ölfa 1 frt 50 kr, egy szekér széna 1 frt, ezer tégla 6 frt, egy hordó ó-bor (3 akó) 20 frt, 51 font vas 7 frt 43 kr, egy paraszt ökör 15 frt, egy paraszt ló 10 frt, a kőmüvesek és ácsok napidija 45 kr, egy font marhahus 4-5, juh 2-3, borju 5-6, sertéshus 4-5 kr. A század vége felé 1790-ben a háborus viszonyok hatása folytán is, egy pozs. mérő buza már 1 rén. frt 10 kr, árpa 60 kr, zab 30 kr; I796-ban egy pozs. mérő buza 1 frt, zab 50 kr, hus fontja akkor 6 kr, juhhus 5 kr. Egy ökör 50, katonaló 72 rén. frtban limitáltatott.
A 19-ik század elején, az akkori devalvatiós pénzviszonyok folytán az árak szokatlan hullámzását látjuk. 1801-ben egy font marhahus már 8 krra emelkedett, 1804-ben egy pozs. mérő buza ára 3 frt 36, zabé 1 frt, rozsé 2 frt, 1810. egy pozs. mérő 7 frt 30 kr, 1815-ben 12 frt, rozs 9 frt 30, árpa 6, zab 3 frt 13 kr. Ez volt a legmagasabb ár, mely az akkori pénzérték hanyatlásából következett be. Ettől kezdve kezdett alászállani, és 1821-ben már 5 frt, rozs 4, zab 2 frt, 1828-ban 6 frt, zab 2 frt, 1833-ban buza 4 frt 30, 3 frt 10, rozs 1838-ban 3 frt, 1845-ben szintén 3 frt, árpa 2 frt. Az 1846-iki inséges időben egy pozsonyi mérő 10 rén. frt volt, zab 3 frt, 1846. márczius hóban egy font marhahus 13 kr volt.
Ezen emelkedés az 1846-iki év terméketlenségének folyománya. Az 1848-9. években a buza-ár pozsonyi mérőnként 5-7, a rozsé 3-6 frt között hullámzott. Az 1850-es években az árak ismét magasra emelkedtek; 1855-ben egy pozs. mérő buza 15 frt, rozs 10 frt volt. Ez ideig az árakra mindig a rénusi vagyis a váltópénzt alkalmaztuk.l) 1855-től osztrák értékekben ekképen mutatkoznak az árak: 1860-ban pozs. mérő buza 4 frt 50, rozs 3 frt 50 kr, 1865-ben 2 frt 50, árpa 1, frt, 1870-ben 4 frt 30, rozs 2 frt 40, zab 1 frt 75 kr, 1880-ban 5 frt 45 kr a buza, 2 frt 30 kr a zab, mindig pozsonyi mérőnként számolva. A terményárak táblás kimutatását, összeállitásunk szerint itt közöljük.
A termények árai a 18-ik és 19-ik században:
1740-ben búza rozs árpa zab 1748-ban búza rozs árpa zab 1767-ben búza rozs árpa zab 1789-ben búza rozs árpa zab 1790-ben búza rozs árpa zab 1796-ban búza rozs árpa zab 1804-ben búza rozs árpa zab 1810-ben búza rozs árpa zab 1815-ben búza rozs árpa zab 1821-ben búza rozs árpa zab 1828-ban búza rozs árpa zab 1833-ban búza rozs árpa zab 1840-ben búza rozs árpa zab 1845-ben búza rozs árpa zab 1848-ban búza rozs árpa zab 1849-ben búza rozs árpa zab 1860-ban búza rozs árpa zab 1865-ben búza rozs árpa zab 1870-ben búza rozs árpa zab 1880-aen búza rozs árpa zab
VII. Az árak mérlegeléséhez itt összegeznünk kell, koronként munkánk illető helyén ismertetett pénzérték milyenségét is. 2)
A 16-ik század második felében-mint tudjuk-(lásd III. k. 417-418 l.) az országba hozott rénusi forint még 75 denár értékü volt. A 17-ik században már 120 denár értékre emeltetett, királyi rendelettel. Igy emeltetett fel az idegen rénusi forint a magyar frt értékén felűl, mely a megyékben a 18-ik században is állandóan használatban volt, azonban csak mint értékmérő, mert a régi ezüst denárok, melyből száz képezett egy magyar frtot, többé nem veretett, e helyett veretett garas, poltura 2 1/2 krajczár, 2 denár értékben. Ezeknek silányabb minősége idézte elő, hogy reális ezüstdenár nem létében, a denár értéke a rézpénz minőségéhez szállitatott le. Rákóczy Ferencz uralkodása első éveiben kétféle rézpénzt veretett, polturát a régi alakban, és "pro libertate" felirattal egy rézpénzt, 3) melyből rendelet szerint 8 tett egy tallért, és egy libertas pénz tiz polturát ért, vagyis a fentebbi szerint egy poltura 25 denár értékü lévén, 10 poltura 25 denárt tett, a mi e szerint a libertás értéke volt; 8 libertás egy tallér, egy tallér pedig 200 denár volt. A libertás pénz veretése ekkor már megszüntettetett. Az akkor forgalomban volt sokféle pénznem némi szabályozására a confederált statusok Egerben május 31-én, az érték szabályozásnak egész sorozatát hozták létre. 4) Ugyanakkor egy garasba 6 denár, 20 garasba 120 denár állapitatott meg. Rákóczy-korszaka letünése után, a rénusi frt szolgált a hivatalos pénz számitási értékeül, bár a vármegyék tovább is szivósan ragaszkodtak a magyar forinthoz, mignem az 1807-ik évi 22. tvczikk eltörölte a közhasználatból. Most már a 20 garas vagy 60 kr értékű rénusi frt egyeduralma maradt meg: ez volt a hivatalos értékmérő e század elején forgalomba hozott különféle rézpénznek és bécsi bankóczédulának értéke megszabásához is, melyeknek devalvátiója után az arany és ezüst alapra fektetett ugynevezett conventiós érték megállapitatván, 1822. aug. 13-án kelt királyi rendelettel ezen arany- és ezüstérték behozatalával, a conventiós pénzérték az adófizetésekre is elrendeltetvén, a rénusi és conventiós érték közötti 1=2 1/2 külömbözet, az adóknak is óriási emelkedését hozta létre. Az adó számbeli összege nem változott ugyan, maradt most is egy évre esedékes 108819 frt hadi adó, de ez nem rénusi frtban, hanem konventiós pénzben lévén fizetendő, az 1=2 1/2 aránya szerint a fentebbi 108819 frt, conventiós pénzben fizetve, 268087 rénusi frtot tett.
A közadózásnál használt conventiós pénz mellett, a fentebbi arányban a rénusi frt is állandó használatban volt a közforgalomban, és a piaczokon. A buza árak fentebbi kimutatása, mind rénusi frtban van előadva, mignem az 1850-es években behozott egységes osztrák érték, mindkettőt kiszoritotta a közhasználatból.
A mértékekre kell még megjegyeznünk, hogy az ür mértékre most már állandólag a pozsonyi mérőt találjuk, melyben számoltatott 64 budai itcze, ennek fele véka nevezet alatt volt használatban, mignem az uj kilo és liter mérték-rendszer ezt is kiszoritotta a használatból. A mult század elején, de főleg a 17-ik században használt urna folyadék-ürmérték 64 itczés volt, és igy munkánk III. kötetének 420 lapján 5) emlitett körülmény, hogy az urna milyensége előttünk ismeretlen, ezzel eloszlatva van. A sulymértékre a már ismert mázsa és font, a hosszmértékre a mértföld és 6 lábas öl, a térmértékre az 1200 öles hold volt használatban. Az ujabb rendszerü kataszteri felmérések azonban 1600 ölet vettek egy holdban.
VIII. Heves és Külső-Szolnok vármegyék népességének gyorsabb emelkedése főleg a 18-ik század közepén vette kezdetét. Eger visszavétele után 1687-ik évtől, élénk lendületet vett ugyan az állandó harczi zaj által menekülésre kényszerült régi lakosság visszatelepedése, sőt főleg a felvidékről tömeges volt az ide költözés; de a neoaquistica bizottság önkénye folytán bizonytalanná tett birtokviszonyok állandólag zavarólag hatottak a telepedésekre. Hiszen láttuk az eseteket, hogy egyes falvakban, az önkénynyel behelyezkedett földesurak miként zavarták széjjel a jobbágyságot, s tették sokszor földönfutókká. Ez állapotot a sujtó hadi adózás, majd a kiáltó elégedetlenség, csak bonyolitotta; a bekövetkezett Rákóczy-mozgalom hadi zaja 1703-ban, s a vele járó birtokbizonytalanság, a nyugodt telepedésnek talaját ismét meglazitotta, majd a kiütött pestis pusztítása tizedelte meg a meglevő lakosságot.
Végre Károly király és Mária Therézia uralkodásával megszünt vármegyénk területén a harczi zaj, s a béke évei, a telepedést előmozditó törvényes intézkedések, a közgazdasági élet fellenditésével, a népesedés gyors emelkedését is előidézték.
Károly király és Mária Therézia uralkodása alatt gyorsan hullámzó telepedések, mint azt maga helyén fejtegettük, időnként a népesedés mennyiségének kipuhatolására biztos támpontokat nem tüntetnek fel. Időnként Mária Therézia alatt, a helytartótanács elrendelte ugyan a jobbágyság összeiratását; de a vármegyék, közjogi féltékenységből, mely az egységesitésre törekvő bécsi politika következménye volt, vagy nem feleltek meg ennek, vagy lehető hiányosan készitették. Mig végre József császár 1786-ban, katonai segédkezéssel, az egész országban végrehajtotta a népszámlálást, melynek eredményét megyénkben itt közöljük.
Az 1786-iki népszámlálás rovatos kimutatása:
Gyöngyösi Tiszai Tarnai Mátrai Egerben Összesitve
Rovatok voltak még felvéve, hogy hány lélek van 1-12 és 12-17 évig, ugy férfi és nőnemekről és özvegyekről külön; férfi volt 91844, nő 88662.
Az állat-állomány 1785-ben történt összeirás szerint volt:
Tiszai Gyöngyösi Tarnai Mátrai Ezen összeirás azonban egészen felületesnek mondható, és távolról sem felelt meg a valóságnak. A népszámlálás még 1826-ik évben történt meg felsőbb rendeletre, pontosabb rendszer szerint. A kettős megyék lélekszáma akkor 211158 lélek volt 31207 családdal.. 1848-ban a katonai létszám kivetésénél 288417 lélek volt alapul felvéve. A legutolsó népszámlálás a kettős megyében 1867-ben 296816 lelket állapit meg. Most már összeállitjuk jelen kötetünkben tárgyalt korszaknak, 1687-től 1867-ig terjedő és általunk kimutatható népesedési mozgalmát a következő kimutatásban.
Az időnkénti népesedés:
1680. 1700. 1786. 1826. 1848. 1869.
IX. Ezen népesedési kimutatás ez ideig természetesen a szolnok részekkel egyesült Heves és Külső-Szolnok vármegyékre szól, mely vármegyék az 1876. évi 33. tvczikk alapján választattak széjjel ugy hogy a Tiszántuli rész hat község kivételével, a Jász-Kunsággal, egyesitve Szolnok székhelylyel külön vármegyévé alakitatott. Az elszakasztott községek ezek:
Szent-Imre
Török-Szent-Miklós
Várkony
Tisza-Derzs
Alattyán
Csepa
Tisza-Abád
Bessenszög
Czibakháza
Tisza-Szalók
Kőtelek
Földvár
Tisza-Bura
Nagykürü
Inoka
Tisza-Beő
Szolnok
Kürt
Dévaványa
Szajol
Nagyrév
Fegyvernek
Szent-Iván
Szelevény
Kenderes
Tisza-Püspöki
Sas
Mezőtur
Tisza-Süly
Ugh.
Roff
Vezseny
Az egyesült vármegyék 1869-iki népességi kimutatása 296816 lelket tüntetvén fel: hogy a külön vármegyei területté maradt Hevesvármegye népesedési mozgalma máig feltüntethető legyen, közöljük itt a hivatalos "Magyar statistikai közlemények" I. kötetében a mai hevesvármegyei terület kimutatott népességét, kivonva a fenti 296816 lélekszámból, mely is 200940 lélekszámot tesz ki. Az 1880. évben végrehajtott népszámlálás eredményét Hevesvármegyében 209933 lélekre teszi fenthivatkozott hivatalos kimutatás, melyben még konstatáltatik az, hogy Hevesvármegyében 1869. évben 209940, 1880-ban 209933, 1890-ben 233785 lévén a lélekszám. 1869-től 1880 ig a szaporodás semmi, mig 1880-tól 1890-ik 11.36 a mi képteleségnek tünik fel, hogy a vármegyének 1869-től 1880-ig szaporodási többlete ne lett volna. A tévedés ott van, hogy az 1869-iki összes népességből, az elszakasztott részek népessége helytelenül számitatott fel.
Most pedig közöljük itt már a külön álló Hevesvármegyének népességi mozgalmát, az 1890-iki népszámlálás eredménye szerint, először járásonként csoportra osztva.
Lélekszám. Házak száma. Terület kat. holdakban Egri járásban Gyöngyösi Hatvani. Hevesi Pétervásári Tiszafüredi Egerben Gyöngyösön összesen:
Az egyes járások községei, lélek- és házszámainak s területének kimutatása itt következik:
Egri járásban:
Község Lélekszám Házak száma Terület kat. holdakban Aldebrő Besenyő Deménd Dormánd Egerszalók Feldebrő Felnémet Felső - Nána Felső - Tárkány Füzes-Abony Kaál Kápolna Karácsond Kompolt Maklár Mező - Tárkány Nagy-Tálya Szarvaskő Szent-Maria Szóláth Tófalu Vécs Verpeléth Összesen Gyöngyösi járásban:
Község. Lélekszám. Házak száma. Terület kat. holdakban. Adács
Atkár Detk Domoszló Gyöngyös-Halász Gyöngyös-Oroszi Gyöngyös-Pata Gyöngyös-Püspöki Gyöngyös-Tarján Halmaj Karácsond Ludas Markaz Nagy-Füged Nagy-Réde Saár Solymos Szücsi Ugra Vámos-Györk Veresmart Visonta Visznek Összesen
Hatvani járásban:
Község. Lélekszám. Házak száma. Terület kat. holdakban. Apcz Csány Ecséd Fancsal Hasznos Hatvan Hort Pásztó Szent-Jakab Szurdok-Püspöki Tar Összesen
Hevesi járásban:
Község. Lélekszám. Házak száma. Terület kat. holdakban. Átány Boczonád Erdőtelek Erk Heves Kömlő Pély Tarna-Bod Tarna-Méra Tarna-Örs Tarna-Szent-Miklós Vezekény Zaránk Zsadány Összesen
Pétervásári járásban:
Község. Lélekszám. Házak száma. Terület kat. holdakban. Aranyos Bakta Balla Bátor Bekölcze Bocs Bodony Csehi Derecske Dorogháza Erdőkövesd Fedémes Füzes Istenmezeje Ivád Lelesz Maczonka Mindszent Mikófalva Nádujfalu Nagy-Bátony Parád Pétervására Recsk Sirok Szajla Szék Szent-Domonkos Szent-Erzsébet Szúcs Szuha Terpes Váraszó Összesen Tiszafüredi járásban:
Község. Lélekszám. Házak száma. Terület kat. holdakban. Kis-Köre Lőrinczfalva Nagy-Iván Poroszló Sarud Tisza-Füred Tisza-Igar Tisza-Nána Tisza-Örs Tisza-Örvény Tisza-Szőllős Összesen
1) A terményáraknak a 19-ik századot illető ezen kimutatásait, részint az egri érseki gazdasági számadásokból, részint a megyei kimutatásokból közöljük.
2) Lásd jelen kötet 9. fej. V. pontját.
3) Lásd 14. fejezet V. pontját.
4) Lásd 15. fejezet IV. pontját.
5) Lásd jelen kötet második fejezet XI. pont a.