XXXIV.
Epilogus

Amióta gerincem megsérült,                   
érzem igazán, hogy gerinces vagyok.          
Balesetem busásan megtérült:                 

éhen dögléshez fix nyugdíjat kapok.          
Megismertem, majd beleszerettem              
egy lányba, kit mindig is kerestem.          
Mire rátaláltam, addigra nagyon              

magasra ült a homlokom fejemen.              
Nem volt családom, felelősségem,             
de lesz az is és lesz feleségem.             
Rég, ettől hideg rázott, ma nevetek.         

E világban a szépséget kerestem              
s most esténként átölel gyengéden...         
Hogy így lesz – sose ötlött az eszembe.