 |
egy szivárvány ívű kapuig repült, ami előtt az Örökkévalóság angyala teljesített szolgálatot. Amint megpillantotta őket, azonnal kitárta a kapu szárnyait és amint beléptek oda Miriana azonnal megérezte, hogy megérkezett a végcélhoz, mert az „élet szobájában” találta magát, ami szintén tele volt másfajta lénnyel. Akik közül kivált két lény. Egyikük a Sors angyala, a másik az Igazság angyala volt. A Gondolat amint ezt észrevette, Mirianát odavezette hozzájuk, ő pedig odalépett egy hatalmas készülékhez és bekapcsolta. Ezután már négyen nézték azt, ami előttük az élet képernyőjén lejátszódott. Miriana előtt megint az a hatalmas nézőtér jelent meg a furcsa kis lényekkel. A színpadon pedig láthatóvá vált egy hatalmas, tömör aranyból készült szárnyas ajtó, amit éppen két núbiai szerecsen tárt szét. Erre előtűnt egy égre törő hatalmas nyitott oszlopcsarnok, ami az Ezeregyéjszaka fényeivel volt megvilágítva. A császár itt szokta kánaáni bőségben/orgiába fúló lakomáit megrendezni. Ez az óriási csarnok most tele volt vidám, nyüzsgő embersokasággal, akiken látszott, hogy jócskán a kehely fenekére nézhettek, mert a jókedv, a nevetés az egekig hágott. Hirtelen valahonnan vadállatok üvöltését sodorta magával a lég, ami olyan félelmetesen hatott, hogy megremegtették nemcsak a fekvő, vagy sétáló emberek szívét, hanem a hófehér márványfigurás szökőkutat is, ami ott tündökölt a csarnok közepén. Alkonyodott és a Nap vérvörös sugarai mellett az Ezeregyéjszaka meséinek varázslatos fénye nemcsak a lakomázó és mulató tömeget világította meg, hanem a kút hófehér márványfigurái is élettel telítődtek és sejtelmes rózsaszínben verték vissza a fényt. Vizét az égig lövellve, e csodás fények hatására azok is a szivárvány minden színében, mint millió szikrázó csillagpontocskák zuhantak vissza. Ez a tündöklés nemcsak a szökőkutat és az óriási oszlopcsarnokot a benne lévő embertömeggel varázsolta el, hanem a kút szélén lévő lányt is, aki unatkozva játszott a visszaeső csillogó permettel. Miriana, mert így hívták a lányt, amikor meghallotta a vadállatok vészjósló üvöltését, összerezzent ő is, mert mintha valami baljós előjelet érzett volna meg. Hirtelen oldalra nézve megpillantott maga mellett egy férfit, akit szintén bíborfénybe vontak a varázssugarak. A tökéletes férfitest látványa, amit szinte áttetszően világítottak meg a fények, megremegtették szívét és agyába kergették a vért. Egy ismeretlen új érzés kerítette hatalmába. A férfi bőre világosabb volt, mint azoké, akit eddig Miriana ismert, mert illatos olajokkal bekent teste, mintha Apolló nemzette volna. A vízcseppek, amik reá hullottak, amik azonnal le
|
 |
is peregtek, belőlük a lányra is hullott pár csepp. Anton, mert így hívták a férfit, megérezte, hogy valaki figyeli, erre ő is megfordult és figyelmesen szemügyre vette a mellette lévő lányt. Látszott rajta, hogy őt is meglepi amit lát, mert hirtelen nem tudta megkülönböztetni a lányt a márvány figuráitól és úgy érezte, mintha a kút díszéhez tartozna. A lány tündéri testét is aranyossá változtatták a sugarak, és a könnyű lepelszerű öltözék, amit viselt átlátszóvá vált ebben. Anton úgy érezte ahogy ránézett, hogy belevakul ebbe a különleges látványba. A lány észrevette a férfi döbbenetét, ezért kacéran, tetszelegve elillant mellőle.
A Nap utolsó sugarait lövellve bukott le Luna szentélyének tündöklően fényes arany kupolája mögött. Hirtelen borult sötétségbe minden. A sziporkázó éles fények után az embereknek be kellett hunyniuk a szemüket, mert úgy érezték, hogy megvakítja őket ez az ellentét. Aztán a rabszolgák meggyújtották a fáklyákat és újra körbehordták a finomabbnál finomabb ennivalókat és borokat. A férfit az előbbi látványra nagy csendesség fogta el, mert tudta, hogy soha sem látott az elillanó lány látványnál szebbet, gyönyörűbbet. Ezért utána ment, hogy megkeresse. Meg is találta. Kényelmesen elhelyezkedett melléje. Elkezdtek beszélgetni, de hamarosan úgy érezték, hogy egymás közelségétől elkezd izzani és forrni a levegő és szinte kibírhatatlanná válik. Erre Miriana, hogy zavarát leplezze felállt és vidám táncléptekkel újra eltűnt a férfi mellől.
Másnap hanyatlóban volt a délutáni Nap, amikor végre annyira erőt tudott venni magán Anton, hogy ki tudta nyitni a szemét. Még akkor is zúgott a feje a rengeteg bortól és nem akart visszagondolni a lakomára, ami belenyúlt a reggelbe. Egy kicsit el is szégyellte magát gyávasága miatt, mert számtalanszor megfogadta, hogy nem megy el ezekre az orgiákra. Valószínű gyáva vagyok szögezte le magában, mert nem merek ellentmondani a császár meghívásának. Hiszen akit meghív és nem megy el, az halálra ítélt ember. Hirtelen azonban frissebben kezdett el a vér keringeni benne, mert felötlött előtte a tegnap látott lány képe. Szemét is le kellett hunynia, mert belekáprázott, amint maga elé képzelte tökéletes testét, ahogyan a fénysugarak bíbora a ruháját teljesen átlátszóvá tette rajta.
|
 |
