Árvaság

Esőillatban szendereg 
az éledő platán.
Arcodon mégis 
hervadnak a nappalok,
s csak csorog-csorog 
az idő belőled Anyám.
Már súlyos a párna 
fejed alatt, s egykor 
aranyszínű hajad
bánatba hajlott.
Kezeden rohanó vérerek;
– szépeim –
Engem dédelgetett.
Öledben mindig ott
pihen óvó kezem,
elűzi félelmedet.

Belédkapaszkodom.

Várom, hogy ölbe végy;
– örökké gyermek –
s gyengülő karod 
a csillagokig emel.
Ne vágyj el tőlem.

Nem engedlek el.