Árvaság

Utamon serreg az avar. csönd
takar fájdalom-szőtt halmokat.
lombok közt szél matat.
Már nem jöttök velem.
Könnyeivel küszködik a felhő,
lelkemben bánat-virág nő.
hozzátok lépek, mosolyogtok.
letörlöm arcotok. Porosodtok.
Ujjammal érintem szemetek, szátok,
s hiába múlnak évek, ti mindig
ilyennek maradtok. Szépek.
Arcotokról öröm sugárzik, s már
nincs mit elmulasztanotok.
rajtatok már nem fog az idő.
Csak én ragadtam e földi világban,
hogy kínnal-keservvel éljem túl,
mit oly nehéz elfogadni. Hiányoztok.
Ajkam szélén még ott reszket a szó,
de bennreked, mert hiábavaló már
bármi. Minden csak illúzió.
Kezemet nyújtom felétek,
elmaradt ölelésetekben térdre rogyok.
Csak a gyertyaláng libben, s mélán
bólogatnak a krizantémok.