Árvaság

még pilled az éjszaka az ablakpárkányon,
de a redőny résein már tolakodik a hajnal,
arra ébredek, hogy kezed a homlokomon
nyugszik Anya, szemed most tisztán csillog
zöldben, beterít s oly megnyugtató hogy,
kisimulnak a ráncok párnámon,
hűs fuvallat érinti meg álomból riadt testem,
minden rendben van – mondod – ahol te vagy
ott csak fény van, majd mesélsz apámról,
nővéremről és kislányáról, kérlek, vigyél
magaddal, de te csitítod zaklatott karjaim,
melyek nyughatatlanul nyúlnak feléd, mert
ölelni akarnak,de elkésnek, mert a mai
nap fényei betódulnak szobámba, s te
áttetszővé válsz, szárnyaid égig érnek,
ajkadon mosollyal libbensz el mellőlem,
s én csodálkozva nézem amint zöldben
úszik a szobám s valami mérhetetlen
szeretet-lepel terül rám.