Árvaság

Még előttem a kép.
Alázatosan simul kezed
alá a dagasztott kenyér.
Már fáradsz. Ujjaddal
végigsimítod homlokod,
melyen lisztes csík marad.

Ó, mennyire szeretném letörölni,
s gyermeki csókomat lehelni
kedves ráncaidra. Vágyam
beteljesületlen marad.

Rakod a tüzet, s a kemence, mint
éhes száj, nyeli magába a tüzelőt.
Apró termeted mellett égig ér a lapát.
Te úgy veted be vele a kenyeret
mintha az életed függne tőle.

Akkor így gondoltam,
s nem tudtam, hogy igaz.

Majd fölém magasodva megölelsz.
Arcodról gyöngyök peregnek s
ígéred, nemsokára lesz meleg cipó.

Most talpig ér bennem a vágyakozás
egyetlen szelet meleg kenyeredért
Anyám.